[Ajánlom]
Ismerősök négy tükörben
2023. december 11.
A legnagyobb magyar prózaíró is csak emberből volt, ahogy az első felesége és a később másodikká lett "szeretője" is. A Szín-Mű-Hely Tercettje nem is a nagy íróról, hanem a 46 évesen elcsábult férjről és a két nőről szól. Négy tükörrel, amelyekben talán nem véletlenül látja a néző is önmagát.
Forgách András Tercett című drámájának szolnoki adaptációjában a legkevésbé fontos, hogy ez a történet Móricz Zsigmondról, az első feleségéről, Holics Jankáról és a későbbi második feleségéről, Simonyi Máriáról szól. Vörös Róbert rendezésében ez egy "hétköznapi" szerelmi háromszög, aminek mindhárom szereplője végigmegy a maga pokoli útján. Hétköznapi még akkor is, ha ennek a valóságon alapuló történetnek tragédia a vége, merthogy Holics Janka bár véget vet az életének, valahol mégis annak a nőnek a metaforája, aki valamiért utat tud engedi a megbolonduló párjának. Azaz a Szín-Mű-Hely idei első premierje nem egy irodalmi vagy irodalomtörténeti óra, hanem egy kortól és helytől független, mindig is aktuális, a nézők elő sok tekintetben tükröt tartó, emberi történet.
Mindennek köszönhetően Molnár László meg sem kísérel Móricz Zsigmond lenni. Egy viszonylag jómódú, sokat dolgozó, a családját szerető férfi marad, aki éppen húsz éve evez ugyanabban a hajóban legfőbb szövetségesével, a feleségével. És, akinek az életébe, a munkája révén, betoppan egy fiatalabb nő, akinek csábítása ellen egy ideig ugyan próbál hadakozni, de aztán nagyon könnyen megadja magát. Molnár László egyetlen pillanatra sem billen ki ebből a karakterből, és nagyon nagy emberismeretről tanúbizonyságot téve jeleníti meg a fiatalabb nőtől megbolonduló középkorú férfiak minden kínját, kutyába zuhanását és depresszió nyomait mutató érzelmi hullámvasútját. Azt a jelenetet pedig, amikor telefonon beszél a vörös ruhában felbukkant Simonyi Máriával, nemcsak tanítani kellene, de minden életközepi válságba sodródó ezüstgenerációs pasinak külön applikációként a telefonjára tölteni, hogy ugyanúgy rendszeresen elinduljon, mint a testmozgásra figyelmeztetés.
Radó Denise sem Móricz Zsigmondné, hanem egy gyerekeit nevelő anya, az egyre sikeresebb férj hátországát biztosító feleség, az önmaga tudását a szerelme érdekében feláldozó szerető, az örök asszony, akiről minden ifjú férj álmodozik. Elsőre nem modern, 21. századi nő, miközben minden apró története, mondata, játéka az örök nő. Ráadásul a szobaszínházi előadás lehetőséget teremt arra is, hogy lássuk, milyen az, amikor egy igazi színésznő arcán cikáznak azok az érzelmek és gondolatok, amelyek a hétköznapi emberek arcán csak hasonló, valódi pillanatokban jelennek meg. Az első felvonás elején nem a színdarabot imitáló, a közönség között álló Molnár Nikolettát figyeljék, hanem a bal oldalon ülő Radó Denise arcát, ami szavak nélkül "kiabál", perlekedik a Móriczné mondatait előadó Simonyi Máriával! Ha mindez filmen menne, Molnár Nikolett csak hallható monológja mellett közeliben csak Radó Denise arcát mutatnám.
Molnár Nikolett a trióból az egyetlen, aki nem a maga természetességében, saját tapasztalataiból kikínlódva jeleníti meg a "csábítót", hanem játszik. Egy színésznőt. Egy édes dögöt, aki először csak kacérkodik a megbolondult férfival, hogy aztán szép lassan ugyanolyan bolondjává váljon, mint ő neki. Éppen ezért Molnár Nikolett Molnár László és Radó Denise ellenpontjaként nem csendes, visszafogott, belülről hadakozó, hanem rendkívül harsány, tulajdonképpen mindenét a placcra kirakó. Ahogy a gaz, szívtelen csábítókat el szoktuk képzelni. Csakhogy Molnár Nikolett Simonyi Máriájában a harsányság mögött megérezhető valami a szenvedéssé váló szenvedélyből is. Mert az ilyen háromszöghöz tényleg három ember kellhet.
Én nagyon jól szórakoztam. Engem magukkal tudnak ragadni a hétköznapi történetek. Szeretem azokat az eljátszott embermeséket, amelyek olyanok, mintha az utcánkról estek volna be a színpadra. Persze nem tudom, milyen lehet ezt úgy nézni, hogy az embernek már van, volt vagy éppen lenne elszámolni valója hasonló történet, történetek miatt. Milyen lehet úgy végig ülni ezt a nem túl hosszú két felvonást, hogy a színpadon lévő négy tükör valamelyikében olykor az nézőnek szembe kell néznie saját magával és gyarlóságaival? Mert ez egy olyan előadás, nemcsak a történetnek, de a díszletnek köszönhetően is, amely nemcsak a szavakkal és a játékkal tart tükröt elénk. Kegyetlen egy színház. Pedig csak az életről szól.
(A fotók a Szigligeti Színház honlapjáról valók)
Album
"Fontos" épület
A Kossuth Lajos utca és a mai Kellner Gyula sarkán álló irodaház nem szépsége vagy különleges építészeti megoldásai okán fontos, hanem mert ebben alakították leginkább Szolnok mai arculatát. Amin lehet vitatkozni, de változtatni csak lassan és nehezen.
AKB
Megállt az élet
Szolnok város hivatalos internetes kirakata (a város honlapja) alapján úgy tűnik, október 2-án megállt az élet. Vagy lefagyott a rendszer, elveszett az admin, netán nem adták át a kódokat. Mert az azért elég vicces, hogy 20 napja semmi említésre méltó nem történt a városban. És bár a testületi listát módosították az oldalon, de a hírfelületen nyoma sincs az új testületnek, eseményeknek. Nem jó jel!
SzoborPark
Olimpikon hátratett kézzel
Aktív sportolóként nem láthattam, edzőként és a Damjanich uszoda nélkülözhetetlen alakjaként, igen. Azt hiszem, Hasznos István nem attól lett Szolnokon legenda, hogy 1952-ben olimpiai aranyérmet nyert. Inkább azoktól a kilométerektől, amiket hátrakulcsolt kézzel tett meg a Damiban.