Kérdezem



Volt, hogy megkönnyezték

2025 február 11

A Szolnok TV három munkatársa készítette azt a dialízisről és transzplantációról szóló dokumentumfilmet, amelyet február 12-én a Tisza moziban láthat először a közönség. Kárpáti Zoltán vágó, Mácsai Gábor operatőr és Skultéty József szerkesztő-riporter 2023 elején kezdett dolgozni a filmen.
tovább

 

Chiovini Szolnokról

2024 november 26

Csak szolnoki témájú Chiovini Ferenc képek lesznek láthatók a Munkácsy-díjas festő születésének 125. évfordulóján, a nevét viselő galériában megnyíló kiállításon. "Nemcsak Chiovini kötődött Szolnokhoz, de úgy tűnik, a szolnokiak is hozzá." Seress Zsuzsával, a galéria vezetőjével beszélgettünk.
tovább

 

Adam 30 30 év után

2024 október 03

Szolnok rockzenei életében a '90-es évek elején tűnt fel az Adam 30 zenekar, aminek egyetlen, bolti forgalomba is került kazettáját 1994-ben a Pap Béla vezette kis, helyi kiadó jelentette meg. A vinyilen és CD-n 30 év után újra kiadott anyag apropóján beszélgettünk Szolnok zenei mindenesével.
tovább

 

10 ezer rézlap

2024 szeptember 10

A szolnoki nagytemplom toronysisakját idén áprilisban le kellett emelni. Az eredetivel egyező új sisak elkészítéséhez, egyben 10 ezer rézlap felhelyezéséhez a szolnokiak segítségét kéri a Belvárosi Plébánia. Gáll-Csepeli Anikót, a plébánia irodavezetőjét kérdeztük.
tovább

 

Vidámság üzenetekkel

2024 augusztus 26

Negyedik évadát kezdi a Szolnoki Szigligeti Színház élén Barabás Botond, akivel negyedszer beszélgettünk az új szezon előtt. Az öt nagyszínházi és két színműhelyes bemutató mellett a korábbi évadok sikeres előadásai is láthatóak lesznek, miközben több tájelőadást is tervez a direktor.
tovább

 

Kardos-életmű áttekintés

2024 március 28

Tíz év után ismét Kardos Tamás fotókiállítás nyílik Szolnokon. Ennek apropója azonban nem az elmúlt tíz év, hanem az a hetven, amit Szolnok szülötte és egykori lakója idén töltött be. A lassan egy évtizede Kőszegszerdahelyen élő, ám Szolnokon továbbra is legendás fotóssal beszélgettünk.
tovább

 

Népünnepély volt a '74-es VB

2024 február 14

Fél évszázada több mint harminc ország, közel hatszáz sportolóját és kísérőjét fogadta Szolnok a XII. Ejtőernyős Világbajnokságon. A jubileumot az emlékek összegyűjtésével, kiállítással és konferenciával szeretné ünnepelni az Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete. Szabovik Zoltán elnökkel beszélgettünk.
tovább

 

Társasházi emlék

2023 november 08

Emléktábla kerül a Szolnok ispán körút 7. számhoz annak apropóján, hogy fél évszázada költöztek be a tízemeletes 127 lakásába az első lakók, akik akkor a társasházat is megalapították. A táblaállítást kezdeményező Csala Lajossal beszélgettünk, aki 43 éven át volt ott közös képviselő.
tovább

 

Európai folklór nap először

2023 szeptember 18

Idén először ünnepeljük az Európai folklór napját, amiből Pap Bélának, az Örökség Világzenei Fesztivál szervezőjének köszönhetően Szolnok sem marad ki. Szeptember 22-én este a Tisza-parton koncertek, délután pedig városszerte meglepetések várják az ünneplőket. Pap Bélát kérdeztük.
tovább

 

Meglátjuk, mi jön

2023 augusztus 30

Barabás Botond harmadik évadát kezdi igazgatóként a Szolnoki Szigligeti Színház élén. Olyan évadot tervez hét premierrel és néhány tovább játszott produkcióval, ami inkább szórakoztatja a közönséget, mintsem terheli. Az évadnyitó előtt készült beszélgetésből kiderül a direktor "indián neve" is.
tovább

 

Album

Négy templom meg a malom
Egyértelmű, hogy Szigeti Henrik e képeslapon közzétett fotója sokszor, sokféle kivágásban került anzikszokra. Miként ennek az 1904. szeptember 15-én postára adott lapnak köszönhetően az is világos, hogy az eredeti fotó 1899 és 1904 között készülhetett a Tisza szolnoki nagy kanyarjánál, nagyjából a mai dohányfermentáló alatt.

Az Album további képei
 
hirdetés Blogszolnok Anno - A sok mindenben első Czakó-kert - 2025. április 7. (hétfő) 18:00

AKB

Veszteségek halmozása
Az egy dolog, hogy 19. század végén épült Szapáry utcai ház évtizedekig pusztulhatott Szolnok közepén. Legalább ennyire vérlázító, hogy immár harmadik hónapja követhető az épület lassú, de biztos összedőlése. Amikor a felelősöket majd megkérdezik (?), hogy mindez miként fordulhatott elő, akkor ugye a kiesett parkolási és területfoglalási díjakat, a kerítés költségeit is kiszámlázzák majd feléjük? Vagy ez a közös veszteségünk, mert hagytuk, hogy mindez a szemünk láttára történhessen.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Alapos emléktábla
A Baross utca 9. számú ház utcafrontján május 14-én helyezte el a Szolnoki Római Katolikus Egyházközség Dr. Tóth Tihamér, az 1939-ben elhunyt veszprémi püspök emléktábláját, ami jelenleg nemcsak a város legújabb ilyen mementója, de talán a legalaposabb is.

A Szoborpark további képei