Közelről

A Reménytelenül - József Attila pszichoanalízise című filmnek nemcsak a forgatókönyve lett tökéletesen megírva, de az egész alkotás minden elemében olyan pontosan ki van találva, hogy az ritka a hazai moziknál. A valószínűleg nem túl nagy költségvetésű alkotást tulajdonképpen négy helyszínen vették fel, amiből kettő, - a leghosszabb ideig láthatók - Gyömrői Edit, fiatal pszichológus lakása és annak gangja. Nem tudom, hogy egy létező lakásban vagy stúdióban dolgoztak-e, de hogy minden tökéletesen passzolt egymáshoz, valamennyi tárgy és fény a helyén volt, abban egészen biztos vagyok. Csak egy jellemző apróság: a pszichológus íróasztala fölötti, stílusában a szobához illő tükör, amiben egyszerre láthatjuk a beszélgetőket. És, ha ehhez hozzávesszük a Gyömrőit alakító Michl Juli (Apatigris) ruháit, akkor azt is fel kell vetni, hogy a Reménytelenülnek itt a helye a filmes látványról szóló legközelebbi, szolnoki ATAFF-on is.

Látványban egy kávéfőzéssel, hangban pedig két pszichológus - Michl Juli és Kocsis Gergely (Magyarázat mindenre) - dialógusával indul a film, amiben engem elsőre kicsit zavart, hogy mozi létére egy színházi dráma közvetítésére emlékeztetett. Sőt, József Attila - Sütő András (Legénybúcsú Extra, Almafa virága) - első, egyetlen vágásból álló, legalább 10 perces jelenetét, amiben elmesél olyan dolgokat, amiket más filmekben eljátszanának, kifejezetten idegesítőnek éreztem, és már azon gondolkodtam, otthagyom a nézőteret, mert mozit és nem színházat vagy rádiójátékot akartam látni. De közben vitt a történet és a dialógusok, és egy idő után azt éreztem, hogy hálás vagyok a kamerának, ami olyan közelről tudja mutatni ennek a drámának a szereplőit, ahogy egyébként soha, sehol nem lehetne látni.

És itt jön be a két főszereplő bravúrja. Sütő Andrásról legutóbbi két játékfilmje kapcsán minden rosszat leírtam, amit filmszínészről lehet, és most mindennek az ellenkezőjét kellene felsorolnom. Az kevés, hogy zseniális. Az arcával - de még a szemöldökével és a hajával is -, a testével és az apró mozdulataival úgy játszik, ahogy tényleg csak a legnagyobbak képesek. Számomra eddig az év, vagy a szezon legjobb filmes alakítása. Amitől alig marad el Michl Juli - egyben a film vágója is - játéka, aki eleinte kicsit talán a távolságtartó, iskolákban tanult modorosságot hozza, de lassan felolvad József Attilában, azaz Sütő játékában, és szavak nélkül is megmutatja a tomboló érzelmeket, kétségeket, aggódást és gyötrődést. Bár rajtuk kívül is viszonylag sok szereplője van a Reménytelenül című mozinak, ez tulajdonképpen Michl és Sütő kétszemélyes filmje, amiben tényleg lényegtelen, vagy legfeljebb élő díszlet az összes többi szereplő.

A Rózsa Gábor által írt és rendezett filmet persze nem ajánlanám mindenkinek. Azokat kifejezetten távol tartanám a Reménytelenül vetítéseitől, akik a Petőfi- vagy a Hunyadi-filmek, valóságon alapuló, de pátoszos, szobrot építő alkotásaira számítanak, és vérig sértődnek, ha a főszereplőről csak egy kicsit is más megvilágításban beszélnek, mint ahogy tanultuk. Azokat sem invitálnám, akikben József Attila kivételesen zseniális huszadik századi sorai miatt él a költőről egy idealizált kép. Rózsa Gábor filmje ugyanis naplóbejegyzések és egyéb dokumentumok alapján született, a maga nemében naturalista történet arról az emberről, aki versei révén mindannyiunk ismerőse, akinek versei biztosan nem születhettek volna meg anélkül a betegség és vele járó szenvedés nélkül, amit ez a film pátosz nélkül megmutat. A Reménytelenül akkor is képes egy orvos és egy beteg drámája lenni, ha elvonatkoztatunk József Attilától, mert az alkotók legnagyobb erénye, hogy tudták: a hőseinkről nem az iskolai műsorok szintjén kell filmet csinálni. A 102 perc végén úgy álltam fel a Tisza mozi szinte teljesen megtelt termében, hogy sem a filmre fordított időt, sem a ráköltött közpénzeket nem bántam, ami magyar filmnél nem mindig van így. Pedig Rózsa Gábor előző filmje, a Legénybúcsú Extra, nem ezt vetítette előre. De hát ezért se ítéljünk előre!