A mi szigetünk

2011. szeptember 26.

A zseniális Fortepan.hu oldalon bukkantam erre a szomorú, őszi képre, amiről azt hiszem, csak a hozzám hasonló korúan tudják elsőre megmondani, hogy a tiszaligeti strandon készült. Szerintem legalább harminc évvel ezelőtt.

Amikor gyerekként vagánykodni kellett azzal, hogy nálunk mi olyan van, ami más srácok városában biztosan nincs, akkor tuti, hogy elsők között említettem a tiszaligeti strand medencéjéből kiálló szigetet. Esküszöm, dagadt a mellem a büszkeségtől, amikor a távol élő rokonok állát leesni láttam a mi medencénk közepéből kiemelkedő szigetünk láttán. Ne feledjük: a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején még csak szimpla strandok voltak a nagyvárosokban is, élményfürdők és élménymedencék, meg mindenféle vizes attrakciók még a keményvalutával fizető vendégek számára sem léteztek az országban. Nálunk viszont ott állt a tiszaligeti strand egytizes medencéjében - abban, ahova ma a csúszdák érkeznek - a sziget.

Persze idő kellett ahhoz, hogy fel is mehessek rá. Először a magam centijeivel kellett megküzdenem, azaz biztonságosan be kellett tudni jutnom a medence közepére. Aztán meg korban kellett felnőnöm a lehetőséghez, hogy jogot szerezzek a szigetre való felmászáshoz. Mert a szigetet - legalábbis gyerekként úgy láttam - csak a menőcsávók és a jó csajok használhatták. A gyönyörű, bikinis lányok ott napoztak a medence közepén, miközben a srácok különböző attrakciókkal szórakoztatták őket.

Aztán persze az évek múlásával, amikor már én is saját jogomon felmehettem oda, rájöttem, hogy nem a legjobb csajok vannak fenn, és a strand királyai is az ötvenméteres mellett gyülekeznek. Igen, idővel a pisisek tanyájává vált az a sziget, aminek a meghódításán évekig dolgoztam.

Nézegetve ezt a szomorú régi képet, azon kapom magam, hogy mennyire szerettem azt a régi tiszaligeti strandot (is). Ha nekem még egyszer valaki olyan ropogós belsejű lángost sütne, mint amilyet a kerítésen kívül álló, de a strand udvarára nyíló faházban csináltak, hát esküszöm, könnyezve csókolnék kezet érte. Vagy, ha a kőszegi nagyapa újra csónakázni vinne, zárás után meg megengedné, hogy felmásszunk a strand előtt álló utasszállító gépbe, akkor nem hagynám ki, hogy egy csomó fontos dolgot megkérdezzek tőle. De, hát ezekre éppen annyi esélyem van, mint újra elkápráztatni a távoli rokonokat a mi strandunk különlegességeivel.