Dizájn és divat 1964
2017. október 07.
Nagy Zsolt fotóriporter gazdag életművéből rengeteg fotót kaptam azzal, hogy bemutathatom azokat. Több szempontból is különleges képet választottam a Nagy Zsolt-sorozat első darabjának. A blogSzolnok Album rovatába először mutatok be olyan régi, szolnoki fotót, ami belső teret ábrázol, és akár a kép szereplői is felismerhetőek.
Augusztus végén jelent meg az ArcOK rovatban a Nagy Zsolt fotóriporterről szóló interjú "Fele olyan biztosan lett" címmel (http://www.blogszolnok.hu/arcok_fele_olyan_biztosan_lett). Aki esetleg nem olvasta, annak csak annyit, hogy Nagy Zsolt lassan hét évtizede örökíti meg Szolnokot, a szolnokiakat, ráadásul hosszú ideig a megyei újság egyetlen fotóriportereként dolgozott. Életműve többtízezer megjelent képre tehető, így a város közelmúltjának egyik origója mindaz, amit a kameráival rögzített. Sajnos nagyon sok képe elveszett, vagy már csak újságok fakuló hasábjain lelhető fel, így megtisztelő volt, amikor az említett cikk készítése után egy szatyornyi fotót kaptam tőle azzal, hogy bemutathatom azokat. Azt hiszem, évekig fog tartani ez a Nagy Zsolt-sorozat.
A sorozat első darabjául a Megyei Tanács Tervezővállalata irodájában, 1964-ben készített fotót választottam. Bár a blogSzolnok Album rovatában még soha nem mutattam be olyan régi, szolnoki fotót, ami belső teret ábrázol, illetve a képeken felismerhetőek a szereplők, ennek a felvételnek egyszerűen nem tudtam ellenállni. Több ok miatt sem.
A már évtizedek óta nem létező tervezővállalat a hatvanas évektől Szolnok városképének legfőbb alakítója volt. Olyan mára "emblematikussá" lett épületek őrzik az ott dolgozók kezeinek a nyomát, mint a torkolatban álló Olajos-házak, a Madách és a Mária út között álló TIT-székház, a Várkonyi téri lakótelep, a Kossuth tér "modern" lakóházai, vagy éppen a színház melletti tízemeletes és a Tiszaligeti strand régi részei. Annak idején ott tervezték a színház háború utáni felújítását, a mára teljesen átalakított Közgazdasági kollégiumot, a járási hivatalt, a térképészeti hivatalt, és hát saját irodaházukat is, ahol a mellékelt fotó is készülhetett. A Megyei Tanács Tervezővállalatának irodaépülete több földszintes ház helyére került valamikor a hatvanas évek elején a volt Kaszinó - később Úttörőház, ma Technika Háza - mellé. Tehát ez egy újabb kép arról, milyen is lehetett belülről ez az épület az átadása után, nagyjából öt és fél évtizeddel ezelőtt.
Érdemes egy pillantást vetni a három hölgy mögött lévő faliújságra. Csak a harmincasok és a fiatalabbak kedvéért: a jobb szélen ülő hölgy feje fölött a Kádár-címer látható, minden bizonnyal egy oklevél fejlécén. Ám ennél sokkal érdekesebb, hogy ettől jobbra, az ugyancsak a tervezővállalat által megálmodott "Lordok-házának" a rajzát látjuk, ami a fotózás pillanatában talán már épült a Szigligeti és a Táncsics út által határolt telken. Számomra minimum érdekes, hogy ezek szerint már a tervezésekor tudták, hogy a városháza felé néző, ablaktalan homlokzatra dombormű kerül. Sajnos a bal oldalon ülő két hölgy feje fölötti fotó nem azonosítható, csak annyi látszik, hogy egy sarki ház terve lehetett. A bal alsó sarokban pedig mintha egy lakás vagy iroda belseje lenne megrajzolva.
Belső tér tekintetében azonban épp elég érdekesek a képen látható bútorok és kiegészítők. Érdemes elidőzni a keresztbe tett fémlábakon álló, ívelt "skyfotelnál", ami lehet, hogy nem volt praktikus és kényelmes, de szerintem a mából nézve is igazi dizájner munka. Miként a trapéz lapú dohányzóasztal, amihez tökéletesen passzol a fotóshoz közel álló váza, a távolabb lévő porcelán hamutartó és cigarettatároló, illetve az asztali lámpa. És, ha mindez nem lenne elég, ne hagyjuk ki a jobb oldalon ülő hölgy két oldalán, a háttérben létható kisplasztikákat. Egyszerűen pazar. Nem azért, mert mindez feltétlenül szép. Inkább azért, mert egy vidéki iroda, akkor modern és európai mércével is értelmezhető, egységes belsővel lett kialakítva. Hozzátéve, hogy a képen látható valamennyi tárgyért most is sok-sok pénzt lehetne elkérni valamelyik nyugat-európai dizájnvásáron.
És nézzük kicsit hosszabban a három ifjú hölgyet is. Sajnos nem ismerem őket. Az azonban biztos, hogy 1964-ben huszonévesek lehettek, tehát valamikor a világháború éveiben születtek, a Rákosi-korban voltak kisiskolások, középiskolásként élték át 1956-ot, majd fiatal nőként a Kádár-rendszer első éveit. Divatos frizura, vékony karóra, az egyik kézen talán jegygyűrű. Már nézhettek a szomszédban vagy valami klubban tévét, olykor befoghatták a Luxiot vagy Cseke Péter műsorát, de még élő zenére táncoltak Szolnok, mai mércével megszámlálhatatlan szórakozóhelyén. Ahol ekkoriban magyar nyelvű rockzenét még nem játszhattak, ugyanis az Omega, Illés, Metró "szentháromság" is még csak bontogatta a szárnyait. Ők is ekkor voltak fiatalok. És csak kívánni tudom, hogy a rendszerváltáson túl nyugdíjba vonulva, ma megértő, netező nagymamaként szemléljék ezt az 53 éves fotót.
