Érkezés Szolnokra a folyók felől

2018. augusztus 20.

Nagyjából ilyen kép fogadhatta azt, aki az előző századfordulón, a Tisza-hídon keresztül - ami akkor a város egyik határát is jelentette - megérkezett Szolnokra. A mából nézve talán nem túl fényes a megörökített küllem, ám ne legyünk kishitűek: a korabeli belvárosunk képe és infrastruktúrája miatt egyáltalán nem kellett szégyenkezni a Monarchia többi városával összehasonlítva.

Mivel a mellékelt képeslapot 1912-ben adták fel - erre lentebb még visszatérek, mert a postázás körülménye is érdekes -, viszont már látható rajta az úgynevezett biztosítós bérház a mai Kossuth és Dózsa György utcák sarkán, azt mondhatjuk, hogy a felhasznált felvétel valamikor 1909 és 1911 között készülhetett. Tehát, aki az előző századfordulón Kelet felől, valamelyik folyami hídon keresztül érkezett a megyeszékhely központjába, azt nagyjából ugyanez a kép fogadhatta.

A hidakról lejőve - majd ez is megér lentebb egy kis kitérőt -, bal kéz felől, az erre a felvételre éppen csak belógó, földszintes Scheftsik-bazár mellett haladhatott el az utazó. Ami Szolnok egykori, egyébként vállalkozó szellemű polgármesteréről, illetve családjáról kapta a nevét, és nem holmi keleti áruda volt, hanem a kor modern üzletsora, ahol egymás mellett helyezkedtek el az úri közönség számára fontos üzletek. Helyén ma a Halászcsárdának is otthont adó, Szolnok egyik legnagyobb klasszicizáló bérháza található.

Mellette a megyeháza tűnik fel, ami a kép készítésekor már közel négy évtizede hirdette, hogy Szolnok Jászberényt és Karcagot megelőzve lett az újonnan kialakított közigazgatási egység központja. Ezen a felvételen ugyan nem látszik, de tudjuk, hogy a XX. század első évtizedében még jóval kisebb volt, mint amekkorának ma ismerjük, hiszen jelenlegi méretét csak a két világháború közötti bővítéssel és korszerűsítéssel érte el. És ugyancsak nem látszik ezen a képen a Gorove utca páros oldalának többi, a fotózáskor ugyancsak néhány évtizedes épülete: a Kaszinó, a Kintzel-ház, az új Városháza vagy éppen a Népbank 1907-ben átadott épülete. Hogy csak az emeletes, impozánsabb alkotásokat említsük.

A páratlan oldalon viszont megtekinthető a Királyi Törvényszék ekkor még csak egyemeletes - a másodikat majd csak 1924-ben biggyesztik rá - palotája, aminek hátsó traktusa már akkoriban is börtönként funkcionált. Mellette - az akkori Werbőczy utca túloldalán - már láthatta az utazó a város akkor legnagyobb és talán legszebb bérházát, amit egy biztosító a rá bízott tőke forgatása céljából építtetett. A ma már Kossuth utcának nevezett egykori Gorove István út páratlan oldalán sorakozó paloták közül ez a második legfiatalabb, méretével, homlokzatával, tetőszerkezetével azonban annyira kirí a sorból, hogy nem is értem, miként kaphatott engedélyt annak idején az építtetője. Aki akkor még nem tudhatta, hogy alig negyven év múlva majd a Magyar Dolgozók Pártjának irodái lesznek az államosított épületben.

A bérház túloldalán lévő épületre ma már úgy kell tekintenünk, mint a magyar szecesszió egyik fontos emléke, amelyet az egykori iskola telkén 1899-ben épített Komor Marcell és Jakab Dezső a Mezőgazdasági Takarékpénztár számára. Visszafogottsága a megrendelőknek, mai állapota az utódoknak köszönhető. Az épület érdekessége, hogy annak idején bővíthetőre tervezték, ezért a bejáratok a telekhatárokhoz kerültek. Aztán a bővítés nem valósult meg, hacsaknem az Arany János utca 2. számú telken tavalyig álló, ugyancsak szecessziós épületet nem tekintjük annak. Az biztos, hogy a mellékelt fotó készítésekor a város egyik legdivatosabb és legdíszesebb épülete lehetett ez a palota.

A Mezőgazdasági Takarékbankon túl a Császy-féle, ugyancsak alápincézett, hosszú polgárház áll, ami után egészen a Kossuth térig földszintes épületeket láthatott a korabeli utazó. Egészen az ötvenes évek elejéig, mert bár a Császy-ház mellé nem sokkal később felépült egy aprócska, klasszikus palota, a Jókai út sarkán sokáig halászcsárda működött, hogy aztán a járási tanács kapjon ott helyet, míg az utcatorkolat másik oldalán az ötvenes évek elején készült el az úgynevezett 1. számú irodaház.

Ugyan nagyon homályosan, de látunk néhány Kossuth téri házat is a képen. Jobb oldalon a Magyar Király Szálloda, azaz a mai múzeum látszik, ami előtt ekkor már ott kellett lennie a Tiszavidék Takarékpénztárnak is helyet adó bérháznak, illetve a Pénzügyigazgatóságnak - ma könyvtár -, amire ugyancsak a húszas években került emelet. A teret a Steiner Jakab-féle ház zárja, amit a hatvanas évek végén takarítanak el, hogy Szolnok főtere elérje mai méretét. Ettől balra egy Baross utcai ház körvonalai is feltűnnek. Ami ahhoz a bizonyos, ugyancsak szecessziós Kereskedelmi Bankhoz tartozik, amelyet 1909-ben, 30 évre szóló ideiglenesen engedély birtokában húztak fel, hogy aztán szűk negyedszázadot ráhúzva, a hatvanas években bontsanak el, a Ságvári körút megnyitása miatt.

Persze a szinte még malterszagú palotákon kívül mást is észrevehetett a korabeli utazó Szolnok főutcáján. Például a viszonylag sűrű villanypóznákat és vezetékeket, amelyek akkor már több mint egy évtizede szolgáltak, megelőzve ezzel több nagyvárost. Ugyancsak észrevehette a kövezett kocsiutat - ami a mainál természetesen jóval keskenyebb volt -, a két oldalt futó járdákat, és hát a tudatosan ültetett facsemetéket, ami azt mutatta: Szolnokon már valamiféle városi kertészet is működhetett.

És a végére két rövid, nem szorosan a képhez kapcsolódó kitérő.

Egyrészt ugye ez a kép 1909 és 1911 között készülhetett. Azaz arra is megvolt az esély, hogy aki ekkoriban érkezett Kelet felől Szolnokra, az nem hídon kelt át a Tiszán, hiszen épp ez a két esztendő az, amikor az utolsó fahíd már nem, az első vasbeton szerkezet pedig még nem állt. Így kompon lehetett közlekedni a két part között.

A másik, maga ennek a konkrét képeslapnak a sorsa. Ezt a Szolnokot ábrázoló anzikszot ugyanis Érsekújváron - ma már Szlovákia területén található - adták fel, és Egerbe küldték. Így már csak azon töprenghetünk, hogy a Szolnokon működő Bakos István könyvnyomdász és papírkereskedő által készített, nem túl jó minőségű lap miként kerülhetett a kiadás helytől nagyjából 300 kilométerre. Vajon üresen utazott ennyit, vagy már Szolnokon megírták, csak elfelejtették feladni. Mert ugye az kizárható, hogy Érsekújváron szolnoki fotóval ellátott lapot árusítottak volna. Ha romantikus akarok lenni, akkor persze azt mondom, hogy egy sokat utazó családtagtól vagy ismerőstől kapta valaki a posta tiszta szolnoki lapot, amit aztán más valaki, rútul mégis arra használt, amire való volt.