Hermész a Korzóra kacsint
2015. november 24.
Faragó Sándor papíráruháza valamikor a múlt század húszas éveiben jelentette meg ezt a hibás feliratú szolnoki képeslapot. Ami a mából nézve azért különösen értékes, mert az egykori Gorove, ma Kossuth utca déli oldala a fotózás évtizedének végéig volt csak ilyen.
Valahol a mai "Fradi" ház nyugati végénél, vagy talán az ékszerbolt előtt állhatott az a néhai fotós, aki valamikor a húszas években megörökítette Szolnok főutcáját. Aminek ekkor már évtizedek óta nem Fő utca, hanem Gorove út - ma Kossuth Lajos - volt a neve. Nem is értem, hogy a fotót képeslapként forgalomba hozó Faragó Sándor - akinek éppen ott volt az üzlete, ahol a fotós állhatott - miért ezt a nem hivatalos nevet nyomtatta erre az anzikszra.
Amit soha nem adtak postára. Viszont valami megmagyarázhatatlan okból, azzal a jellegzetes korabeli, cirkalmas betűkkel ráírták, hogy 1926. augusztus 26. A fotó biztos, hogy nem akkor készült, hiszen a ruhákból inkább késő őszi vagy téli pillanatra következtethetünk. De talán azon a nyári napon járt a kézírás tulajdonosa Szolnokon, és mint utazásának kedves emlékét vitte magával ilyen formán megjelölve ezt a képet.
Esetleg még a kép előterében látható Korzó Kávéházba is beült, amikor Szolnokon járt. Ha így tett, akkor előtte bizony döntenie kellett, hiszen a Korzó ötven méteres körzetében, a húszas években még legalább három hasonló intézmény működött. Bár, ahogy elnézem a Korzó földig érő, elegáns portáljait, utcai lámpáit, sok kétségem nincs afelől, hogy a száz évvel ezelőtti Szolnok egyik legjobb kávéháza volt. Ahová reggel már beültek a friss napilapokat egy kávé és néhány közelben sült kifli társaságában átlapozni, hogy aztán délelőtt az üzletemberek és a vásárlásban megfáradt szépasszonyok telepedjenek az asztalok köré. Délben remek ebédet mértek, délután szivarfüstben úszott a terem, este pedig akár pezsgős poharak csilingelésébe vesző, emelkedettebb hangulatú társaság mulathatta itt az időt. Olykor talán hajnalig, hogy aztán a Kossuth téren álló konflisokkal vitessék haza magukat.
Mindezt pedig megértően szemlélte a Népbank tetejéről Hermész, aki sok feladata mellett az utazók és a kereskedők védelmezője is volt. Ha a kép készítésekor még vagy másfél évtizednyi jövőben lévő háborúban nem lövik le a bank tetejéről ennek a görög istennek a szobrát, talán a környék épületeinek sorsa is másként alakul. Mert ugye az ismeretlen fotós által megörökített épületekből ma már csak a homályba vesző Városháza áll.
A Korzó Kávéháztól a Szapáry utca felé eső Grünbaum Ferencz üzlet még a húszas évek végén lett elbontva, mert kellett a hely a Nerfeld-palotának. Aztán, amikor az negyven évvel később leégett, és tíz évvel utána nem akarták felújítani, mert modern házat terveztek a helyére, a Korzót és a szomszédos két házat is elbontották. Pedig azok nem égtek le. A Népbankot, ami a háború után vagy három évtizedig helyőrségi klubként funkcionált, 1974-ben csúfították mai kinézetűre. Szűk évtizeddel azután, hogy közte és a Városháza - akkor Tanácsháza - között átadták a tanácsi tervező vállalat ma is álló, csak éppen nyeregtetővel megerőszakolt 77 lakásos társasházát.
Persze akkoriban már nem volt igény kávéházakra. Presszókba jártak az emberek igénytelen alumínium platnira állított üvegpohárból inni a kétes feketét. Amit jobb is, hogy Hermész már nem látott.
