Különös szolnoki bérpalota
2025. február 22.
Az Első Magyar Általános Biztosító Társaság szolnoki bérpalotájáról talán azért készült viszonylag kevés, kifejezetten az épületre fókuszáló fotó az első világháború előtt, mert egy nagyon fontos dologban különbözött a bérházaktól. Persze nem kizárt, hogy a szolnoki "palotasoron" ez elvárás volt.
Szolnok főutcájának páratlan oldalán legutoljára a Gorove utca 3. szám alatti telek épült be, amivel létrejött az az öt ház, amit jobb híján helyi "palotasornak" szokás nevezni. A Szabadság téren álló, legrégebbi Obermeyer-féle ház, majd az időrendben is következő Törvényház utáni telekre húzták fel az Első Magyar Általános Biztosító Társaság bérházát, amit a Mezőgazdasági Takarékpénztár szecessziós tömbje, illetve az Arany János utca másik sarkán álló Császy-féle ház követ a sorban. A bérpalota érdekessége, hogy szakította a korábbi, hasonló beruházások gyakorlatával, így földszintjén, utcafrontján nincsenek üzlethelyiségek, mint akár a nála húsz évvel idősebb, az utca túloldalán álló Kintzler-ház földszintéj (ma a Hatvanas része), vagy a nagyjából egykori, Szapáry utcai Hitelbank és a Kossuth téri Népbank esetében. Elképzelhető, hogy ezt az utcakép miatt nem engedték, miként az is, hogy a bérpalota eleganciáját emelte az a tény, hogy a lakóknak nem kellett különböző üzletek zajával és szagával együtt élniük.
A magam részéről inkább ez utóbbira hajlanék, hiszen az egyértelmű, hogy az 1857-ben létrehozott Első Magyar Általános Biztosító Társaság nem jótékonysági intézmény volt, szolnoki házát is pénztermelő beruházásnak tekinthette, azaz a bekerülési költséget és a hasznot a helyiségek - itt leginkább lakások - bérleti díjának kellett kitermelnie. Ráadásul ez egy tekintélyes társaság volt, amelynek alapítói között megtaláljuk Deák Ferencet, későbbi választmányi tagjai között pedig Andrássy Gyula miniszterelnököt és Eötvös József minisztert is. A társaság egészen az 1948-ben bekövetkezett államosításáig - azaz közel egy évszázadon át - jelentős szereplője volt az elemikár és életbiztosítási piacnak. A szolnokihoz hasonló befektetéseit, közel fél évszázaddal az alapítása után is leginkább az utóbbi biztosítások fedezetének megteremtése indokolhatta.
A kiegyezés és az első világháború között a fővárosban mintegy hatezer bérház, bérpalota épült magánbefektetőknek köszönhetően. Szolnokon legfeljebb egy tucat, de akkor már a banképületeket is ideszámolom. Éppen ezért bírt nagy jelentőséggel az Első Magyar Általános Biztosító Társaság 1905-ben induló, 140 ezer korona bekerülési költségű beruházása, amely nemcsak az időszak legnagyobb ilyen fejlesztése, de 1907-ben egészen új kategóriájú lakásokkal bővíthette a szolnoki ingatlanpiacot. Nagyon valószínű, hogy ez az ismeretlen fotós által készített, és ugyancsak ismeretlen kiadó gondozásában megjelent képeslap új korában ábrázolja a palotát, ráadásul nemcsak a Gorove/Kossuth utcai, hanem a Werbőczy/Dózsa György utca felőli homlokzatát is. És ez utóbbi is különlegessé teszi a lapot.
Meg persze a hátoldalára írt szöveg is, aminek természetesen nem sok köze van Szolnokhoz. A gyönyörű gyöngybetűkkel írt mondatok felérnek egy epekedő szerelmi vallomással és könyörgéssel. Az önmagát csak "polischi zsidónak" nevező író ugyanis cizellált szóképekben vallja be, hogy a lényegről nem merte Poscher Terhsca úrhölgynek beszélni, akinek könyörög, hogy ne menjen el Szekszárdra vasárnapig, amíg ő vissza nem tér Budapestre. Mindez 1908. augusztus 28-án lett papírra vetve, legfeljebb másfél évvel azt követően, hogy a képeslap fotós oldalán látható bérpalotába beköltözhettek az első lakók.
