Nők az út mellett
2011. október 23.
A képet nézve két dologban lehetünk biztosak. Az egyik, a fotó Szolnokon készült. A másik pedig, hogy a képet 1964 után exponálták. De azt hiszem, azt is nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy mit is keres a négy hölgy az út mellett.
A korabeli fotós az SZTK előtt lévő Hősök tere szélén állhatott, amikor exponált. Hogy pontosan mit is akart fényképezni, az nem derül ki a képről, hiszen sem a szemben lévő ház, sem az utca nincs a középpontban, az autók sem láthatók teljesen, a hozzánk legközelebb állók pedig mind háttal vannak nekünk. A kép minőségéből ítélve, gyakorlott vagy profi fotós lehetett az illető, aki talán egy sorozatot készített a fejlődő város főutcájáról.
A kép bal oldalán létható, egykor modernnek számító épület ma is ott áll a Mária és a Baross utcák sarkán. Igaz, amikor ez a fotó készült, akkor a TIT-székház - Tudományos Ismeretterjesztő Társulás - még a Beloiannisz (nevét Nikosz Beloianniszról, a görög kommunista mozgalom jelentős alakjáról kapta) és a Május 1. út sarkán volt.
Érdemes egy pillantást a Mária útra vetni, amelyik bő négy évtizeddel ezelőtt is a város egyik legárnyasabb utcája lehetett. Azt is érdemes persze észrevenni, hogy a fotózás pillanatában még nem sok személyautó lehetett a városban, hiszen ott, ahol ma napközben alig lehet parkolót találni, kora délután egyetlen autót sem látni.
Miből gondolom, hogy kora délután készült a kép? Vessenek egy pillantást a kép közepén, az épület sarki frontjára. Egy fa árnyéka látszik, ami csak délután fordulhat elő. A fák lomkoronájából és a hölgyek nyárias öltözetéből pedig arra következtethetünk, hogy egy szép késő nyári, kora őszi napon készült a felvétel, 1964 után. Miért? Mert a képbe balról érkező Trabant 601-eseket 1964-től árusították Magyarországon.
És ne hagyjuk, hogy a négy, nekünk háttal álló hölgynek rossz hírét keltse az utókor! Azért állnak a Beloiannisz utca szélén, mert a Kossuth tér felől érkező, helyi buszra vártak. Ugyanis a főtér utáni buszmegálló ekkor még a Mária (Május 1.) utca torkolatánál volt. Ezt a feltevést igazolja a két szélen álló hölgy is, akik láthatóan a belváros felé fordulva állnak.