Szürke város szép lányokkal

2018. augusztus 25.

Hol diskurál ráérősen ez a két irhabundás, fiatal hölgy? Az avatott szemek, akik még emlékezhetnek Szolnok jó három és fél évtizeddel ezelőtti arcára rögtön rávágják: a Beloiannisz út elején, a pártház előtt. A fiatalabbak meg talán a felvétel jobb széle alapján a homlokukra csapnak: az ott a nagyposta, tehát a Baross úton járunk, jártunk.

Talán nem sértődik meg Zsolt bácsi - azaz Nagy Zsolt, a megyei napilap egykor egyetlen, aztán sokáig rovatvezető, mindenesetre legendás fotóriportere -, ha a történelmi tények rögzítése végett azzal kezdjük ennek a tőle kapott képnek a boncolgatását, hogy megemlítjük: gyengéje volt a szebbik nem. Vagy volt szépérzéke. Mindenesetre ezekből kifolyólag, sok szép hölgy lett megörökítve az utókor számára, ha éppen valami napilapos téma okán vagy csak, mert kéznél volt a masina, a riporter lencséje elé keveredtek. Akkoriban talán nem is gondolta senki, hogy ennek a szakmai hódolatnak később helytörténeti jelentősége lesz.

Mert például elkészült ez az elsőre nem túl érdekes kép. A lekapott két hölgy öltözéke, illetve az autók, valamint a háttér alapján talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom: Nagy Zsolt valamikor a nyolcvanas évek első felében készítette ezt a felvételt. Mégpedig a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP, azaz az egy párt) szolnoki székháza elől - közkeletű nevén: fehér ház -, ahová talán valami megörökíteni való miatt, vagy utasítást átvenni, netán csak az őrzött és jó helyen lévő parkoló nyújtotta lehetőséget kihasználni ment. Láthatóan egy télvégi, lucskos hétköznapon. Amiben azért észrevette a szépet. Mármint a bájosan beszélgető két hölgyet. És kattintott.

Aminek köszönhetően ránk maradt a Sütő és a Baross utca sarkán, a valamikor a nyolcvanas évek vége felé elkészült, kék üveggel borított, bank később SZÜV székházként is funkcionáló, ma jobbára üres irodaház helyén egykor álló két régi épület képe. Amelyek közül az egyikben az Ideál Kiskereskedelmi Vállalat (IKV) Csillám fantázianevű üveg- és porcelánárut - azaz például tányérokat és vázákat - forgalmazó üzlete működött hatalmas kirakatokkal. (Ilyen profilú bolt ma már nem is létezik, legalábbis Szolnokon.) A mellette lévő emeletes ház aljában pedig egy maszek órás és egy szabóság dolgozhatott mindaddig, amíg nem született döntés a városkép további "frissítéséről". Így nagyjából egyszerre a Szapáry úti K&H Bank székházával, ezen a helyen is elkészült egy pénzintézeti igényeket kielégítő irodaház. Természetesen nem véletlenül: a nyolcvanas évek második felében ugyanis nemcsak bruttósítottuk az árakat, de az addig monopóliumokra épülő bankrendszer is kétszintű lett, azaz megjelentek a kereskedelmi bankok, amiknek persze hely kellett.

De térjünk vissza a két hölgy mögötti háttérhez! A ma már nem álló két háztól jobbra lévő épület jelenleg is a helyén van, csak éppen nem így néz ki. Az eredetileg a kőolajkutató vállalat székházának épült irodaház ezen a képen még eredeti homlokzatával látható, amit valamikor tíz évvel ezelőtt alakítottak át, hogy immár a megyei lap szerkesztőségének is helyet adjon. Tőle jobbra, a kép szélén, viszont egy örök, azaz lassan 85 éve változatlan arcát mutató városi darab, a nagyposta bauhaus stílusú épülete látható. Segítve a fiatalabbakat is a helyszín azonosításában.

A kép bal oldalán feltűnő Nysa mikrobusszal most nem foglalkoznék - pedig gyönyörű műbőr motorház-takaró látható rajta -, miként a parkolóban és az úton feltűnő Polski Fiat 125-össel, 353-as Wartburgokkal, 601-es Trabantokkal, Zsigulikkal és Volgával sem. Maradjunk annyiban, hogy azon a régi hétköznapon átsuhan a lányok mögött a szocialista autóipar kínálata.

Viszont a felvétel jobb szélén látható közlekedési tábláknál elidőznék kicsit. Részben, mert a fix oszlopon lévők közül kettő az a klasszikus, világítós műanyagfajta, amelyek anno annyira hozzátartoztak a városképhez. Jórészt meg a betontuskóba állított várakozni tilos tábla okán. Ami számomra azt bizonyítja, hogy a szigorú diktatúrában is lehetett Szolnokon hülyén elhelyezni táblákat, avagy szórakozásból elforgatni. Még a munkásőrök által őrzött pártbizottság előtt is. Az a tábla ugyanis biztos, hogy nem az akkori Beloiannisz útra akart vonatkozni, hanem a pártház előtti, fentebb már említett parkolóra. Amibe földi halandó nem állhatott be, az ugyanis a helyi vezetők Volgáinak, maximum a vendégségbe érkező kisebb tisztségviselők Polskiainak volt fenntartva.

De, hol van ez már? És, hol lehet az a kedvesen grimaszoló hölgy, aki miatt Nagy Zsolt megmentette nekünk a város nyolcvanas évekbeli egyik pillanatát.