I. Géza a Domus felett
2024. február 19.
A Köztéri veszteséglista című cikkben szerepelt 9 éve Bokros László 1975-ben készült sgrafittoja, aminek sorsa a néhai Domus bezárása miatt volt bizonytalan. Az épület tavaly év végén élelmiszer áruházként újra kinyitott, így a város 900 éves évfordulójára emlékező alkotás ismét látható.
Sokszor volt már arról szó ezen az oldalon, hogy a rendszerváltás előtti nagyberuházások már-már természetes velejárója volt képzőművészeti alkotások megrendelése, illetve az átadás környékén azok felállítása és leleplezése. Hosszasan lehetne sorolni Szolnokon is az új iskolaépületek elé került szobrokat - például az egykori 605-ös kertjébe került Ácslegény - éppúgy, mint a frissen átadott épületek belső tereibe került - például a néhai pártház tanácsterméből mára eltűnt fa intarziakép -, különböző kivitelű faliképeket. Ugyanakkor itt érdemes megjegyezni, hogy talán nem kötelező jelleggel, de hasonlóra már a második világháború előtt is találunk példát - ilyen lehet az egykori Bábaképző Anyaság című alkotása -, illetve állítólag ma is van erre valamiféle szabály, bár erre még nem tudok példát mondani.
Az azonban biztos, hogy a szolnoki Domus áruház földszintjére - ha jól emlékszem, akkor a Zagyvához közelebb eső lépcsőház mellé - így kerülhetett Bokros László (1928-2017) sgrafitto technikával készült alkotása. Valószínűsíthető, hogy a műalkotás költségeit a Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat (IKV, később Ideál) fedezte, hiszen bár maga a Domus egy országos kereskedelmi lánc része volt, a beruházás 42 millió forintos költsége a helyi céget terhelte. A 2100 négyzetméter eladótérrel és 1000 négyzetméter raktárral rendelkező, az országban ötödikkén átadott szolnoki Domus áruház 1975. december 22-én délután nyitotta meg a kapuit, így Bokros László alkotásának is addigra kellett elkészülnie. Ezt támasztja alá a megyei napilap 1976. január 1-jei számában megjelent - tehát már 1975-ben megírt - cikk, amiben a Szolnoki Művésztelep alkotóinak, a Szolnok 900 éves jubileum kapcsán készült alkotásait, kiadványait és kiállításait veszik sorra, és ahol egy félmondatban ezt a képet is megemlítik.
Bokros László egyébként nem a sgrafittokról és a köztéri alkotásokról volt ismert, hanem inkább festményeiről, amiket a hozzáértők kezdetben az alföldi iskolához, majd az impresszionistákhoz, később a konstruktivistákhoz kötöttek, hozzátéve, hogy a végül kialakult saját stílusa mindig a természetből merített élményekre, a formák és a színek hatására épített. A monori születésű alkotó a Képzőművészeti Főiskola elvégzése után, 1957-ben került Szolnokra, ahol ugyancsak képzőművész feleségével - Bokros Júlia (1931) keramikus - 1989-ig alkottak. Mindketten több intézményi képzőművészeti munkával hagyták kézjegyüket Szolnokon, ahonnan a rendszerváltás évében költöztek át Szigligetre. Bokros László munkásságáról a Damjanich János Múzeum A Szolnoki Művésztelep mesterei sorozatában, 2019-ben jelent meg vaskos kötet Csiszár Róbert Péter szerkesztésében.
Érdekes, hogy ebben a könyvben nem szerepel a néhai Domus "ikonikus" sgrafittoja - talán azért, mert szerkesztésekor az épület már 5 éve zárva volt -, ugyanakkor említést tesznek a hasonló technikával készült, hasonló méretű "Murális alkotás" című faliképről, ami 1978-ban került az akkori közlekedési vállalat szolnoki képzési központjába. Illetve bemutatnak a néhai Metál áruház (Baross utca) belsejében elhelyezett harmadik sgrafittot, amire a maga részéről nem emlékszem, és a kötet szerint nincs is a helyén, hanem egy magángyűjtemény része. Ha ez így van, akkor komoly technikai tudást igényelt az elszállítása, hiszen a sgrafitto lényege, hogy az adott felfelületre, egymásra felvitt különböző színű vakolatrétegek visszakaparásával, karcolásával születik meg a kép, azaz nem éppen egyszerű "leszerelni". Ugyanakkor ez az, ami segítheti e képek megmenekülését, amire a Domusban újra látható Bokros alkotás mellett a másik szolnoki jó példa az egykori Múzeum étterem falán lévő Ludmány Ottó Kompozíció.
Bokros László tavaly december óta ismét látható "domusos" sgrafittoja egyértelműen Szolnok első írásos említésének 900. évfordulója előtt tiszteleg. Ráadásul úgy, hogy I. Géza (1044-1077) által a garamszentbenedeki apátságnak készíttetett adományleveléből idézi is azt a mondatot, amihez 1975-ben a szolnoki évfordulót kötötték. Ez azt is jelenti, hogy a Domus épületét újra kinyitó Aldi áruháznak köszönhetjük, hogy a városban legalább egy helyen olvasható Szolnok első írásos említésének szövege. Nyilvánvaló, hogy a kép felső háromnegyedét elfoglaló szöveg mellett a lovon ülő alak Géza király, aki elég még egy katonát is odahelyezett az alkotó. A mából nézve persze érdekesebb, hogy lábuk alá került a fejlődő Szolnok látképe, amit a kép készítésekor már 12 éves belvárosi Tisza-híd jellegzetes szerkezete köt össze. A tulajdonképpen cím nélküli sgrafitton a Domus épülete mellett egyértelműen felismerhető a Vízügyi székház égbetörő tömbje, a kettő között pedig, fák mögött egy templomtorony látható, ami szerintem éppúgy utalhat a Vártemplomra, mint a református vagy a Belvárosi nagytemplom legmagasabb része. A kompozíció bal oldalán pedig egy daru és három tömb, az 1975-ben még épülő városra emlékeztethet.
Az Aldinak köszönhetően levehető Szolnok Köztéri veszteséglistájáról Bokros László idén 49 éves alkotása, ami korábban bútorok, most kutyatáp fölött emlékeztet a város első írásos említésére, illetve az ehhez kapcsolódó nagyszabású beruházásokra, és az anno ezekkel járó képzőművészeti alkotásokra. Biztos vagyok benne, hogy ezt így sokkal többen látják, mint Bokros László bármelyik festményét eredetiben, és engem még az sem zavar, hogy az emlékeimben "domusos" képként élő alkotásból néhány év múlva "aldis" kép lesz. Csak azt kívánom, hogy sokáig és sokaknak legyen!
