A múlt megmentése

Olaszország déli részén, Baritól nagyjából hatvan kilométerre található Alberobello település, amit valószínűleg nemcsak én nem kerestem volna fel soha, ha valamikor a huszadik század közepén, valami helyi lokálpatriótának nem jut eszébe, hogy a város egy részét elfoglaló, évszázadok óta épülő parasztházak egy csoportját érdemes lenne megmenteni. Pedig már akkor is nyilvánvaló volt, hogy ezek a fehérfalú, kőből rakott kúptetőjű, nagyjából kör alaprajzú, egy-két helyiséges, padlásos házak nem nagyon alkalmasak korszerű otthonoknak, ráadásul rengeteg, akár jó pénzért is eladható, és modern házakkal beépíthető helyet foglalnak el a település frekventált, felértékelődő területein. A számomra ismeretlen lokálpatriótának vagy többüknek a trullók leendő értékiről nemcsak a helyieket, de valószínűleg a választottjaikat, sőt a maffiózó építési vállalkozókat is sikerült meggyőzni, pedig ott is biztosan voltak betűket olvasni tudó, de a betűkből összeálló szavakat értelmezni képtelen kocsmai véleményvezérek, akik rövidlátóan tudták sorolni, hogy azok az ócska parasztházak semmire se jók. De hát van, ahol a pénzt és a nagy pofát legyőzi, legyőzte az értelem.

Alberobellotól nem túl messze másik példát is találni arra, hogy érdemes régi otthonokat megőrizni. Még ha elsőre azok is elég korszerűtlennek és ódivatúnak tűnhettek, ráadásul központi fekvésük miatt szintén kiváló építési terület lehetett volna a helyükön. Így viszont Matera olyan nevezetességei lettek a sziklalakások, amelyek között március közepén - tehát messze nem turista főidényben - annyi helyi és külföldi kiránduló bóklászott, hogy Szentendrén vagy Egerben a tizedéért is hálásak lennének bármikor. Pedig a két völgyben és a domboldalakon elhelyezkedő házak valamikor tényleg a szegény emberek, nem túl különleges otthonai voltak, amelyek egy jelentős részét mégiscsak sikerült évtizedekkel ezelőtt megmenteni. Lehet, hogy valahol Materában van szobra, sőt a helytörténeti munkák emlegetik is azt, aki keresztül tudta vinni ezeknek a házaknak a megőrzését, én nem találkoztam vele. De hát a világon mindenütt szívesebben állítanak szobrot romboló és pusztító hadvezéreknek és állampolgárait gyilkoló államférfiaknak, mint a múltat a jövőnek megmentő egyszerű embereknek.

Én itt és most mégis nekik szeretnék hálás lenni. Alberobello és Matera ócska, szegényes, a helyiek találékonyságát mutató házak megmentőinek, mert lenyűgöző a hagyatékuk. És persze egyik helyen se lehet anélkül nézni ezeket az eredetileg végtelenül egyszerű, talán még egészségtelennek is mondott házakat, amelyek egykor talán rossz hírű városnegyedeket alkottak, hogy ne jusson az ember eszébe szolnokiént a szolnoki Tabán. Aminek legalább egy kis részét, vagy néhány házát meg lehetett volna menteni, majd akár felújítani, újjáépíteni, élő skanzenként működtetni. Áll az ember Materában a San Pietro templom fölötti erkélyen, nézi a sziklából, sziklákba vájt barlangházakat, vagy ácsorog Alberobello trullo házai között, és nem érti, nekünk miért nem sikerült. Abba meg bele se mer gondolni, hogy vajon sikerül-e a múlt hibáiból tanulni, és egyszer túllépünk-e azon, hogy minden régi ház csak egy új építésére alkalmas telek felesleges része?