Mintavételi sarok

Hogy kerülnek ezek, az eddig általam nem ismert információk egymás mellé? Egyszerűen. A budapesti József körút és a Nap utca sarkán - ma már azt is tudom, hogy ez még a Corvin negyed -, egy néhai galéria helyén, pár hónappal ezelőtt megnyílt a Józsefvárosi múzeum, ami "történetek múzeumaként" aposztrofálja magát, bár számomra inkább a Józsefváros-univerzum közepe és kiindulópontja. És nem mellesleg egy olyan helytörténeti gyűjtemény, amely nem több évszázados vagy évtizedes állami, városi múzeum raktáraira és kutatóira épít, hanem a helyiek emlékeire, tárgyaira, szeretetére és együttműködésére. Úgy tűnik, egy város (városrész) történetének elmesélését nem feltétlenül az őskornál kell kezdeni, de még a törökkor és az azt követő szabadságharcok citálása sem szükséges, ha a rendezők felvállalják, hogy a fókusz az ott élőkön, és a gondolatban még felidézhető őseiken, meg ezen ősök által használt tereken van. A személyes történelem történetein.

A Józsefvárosi múzeum első állandó kiállítására nekem két óra is alig volt elég. Nem azért, mert évszázadokat kellett bejárni, meg azért sem, mert ritka és drága tárgyakkal, képekkel zsúfolták tele a bérház aljában lévő, mondjuk, kétboltnyi teret. Hanem mert nem józsefvárosiként is érdekes és szórakoztató - hibátlanul megírt - szövegek olyan cégekre, iparosokra, tárgyakra és történetekre utalnak, amelyek "egy idegennek" is ismerősök lehetnek. Hiszen miközben egy helyibéli szűcsdinasztia vagy bútorgyár, netán étterem történetét és tárgyait mutatják be, valahogy minden úgy kerül magyar kontextusba, hogy a bárhol fellelhető helyi iparosok, gyárak és vendéglők is életre kelhetnek. Ez nem egy önző, Józsefvárost túlzón magasztaló tárlat, hanem egy emberközeli, mai múltidézés.

Így nem meglepő, hogy jönnek szembe a szolnoki párhuzamok (is). Hiszen az ország első modern nagyáruháza, a Blaha Lujza téren álló Corvin nemcsak Pólya Tibor miatt "szolnoki" kicsit, de a második világháború utáni külső burkolata is ismerős lehet a szolnoki Sztár áruházról. Az államosítás után nálunk is ugyanúgy megjelentek a Patyolat mosodák, mint a Józsefvárosban. Sőt, az Elegant márka is. Főleg, hogy a szocialista idők legnagyobb konfekciógyára a józsefvárosi Elnök utcából indult, hogy aztán 1955 után sok-sok vidéki, többek között szolnoki egysége legyen, immár Május 1. Ruhagyár néven, ahol aztán 1966-ban megszületett az Elegant.

Rendkívül szimpatikus, sőt a közösségi múzeumépítést segítheti, hogy rengeteg "széljegyzet" is lóg madzagokon az ízléses tablók és tárlók mellett. Ezek pedig elmesélik, hogy ennek a gyűjteménynek a szerelmes építői miként dolgoztak, hogyan bukkantak fel tárgyak és adományozók. Egyszerűen bevisznek a kulisszák mögé, és azonnal nem csak szemlélő vagyok. Közben szívmelengetők az olyan tárgyak, mint például - eddig ezt se tudtam - a józsefvárosi Psota Irén szülőházának egykori kapuja, félig eredetiben, félig szépen felújítva. Mellette egy régi kaputelefon, aminek gombjait nyomogatva a Kossuth-díjas művésznő, kicsit a környékre és korára is utaló dalai játszhatók le. A Józsefvárosi Múzeum parádésan mutatja meg, hogy egy kiállítás ma már nem csak a kiállított tárgyakról és a felhalmozott tudásról, hanem az ezek asszociációjaként létrejövő gegekről is szól.

Miként azt is kiválóan bemutatja ez a csupa szeretet hely, hogy a múzeumokba nem csak a háborúk és a sírok, a politikusok és a hadvezérek, az államférfiak portréi és a néptömegek fotói valók, hanem például egy hétköznapi házaspár története a megismerkedésüktől, az esküvőjük tárgyain át az első és egyetlen, szocialista otthonukig. Vagy az iskolai testnevelésórákból kinővő sportok, az eldózerolt házak helyén épített panelek közötti pingpong-asztalok, a cégérek és bolti apróságok, sőt az akár csak egy-két évtizeddel korábbi, de legendás bulihelyeket és rádiót idéző emlékek. De persze ne higgye senki, hogy egy ilyen kiállításhoz nem kell pénz, idő, szaktudás, legalábbis akkor, ha olyan színvonalon akarja valaki megcsinálni, ahogy Józsefvárosban történt. Magasan a léc.

Ha valaki esetleg nem tudná elhelyezni Budapest VIII. kerületét, akkor csak annyit mondanék, egyik határa az Üllői út, amin ma is a legtöbben megközelítik a főváros centrumát Szolnok felől. Tudják, miként is hívták egy ideig ezt az utat, talán még azt megelőzően, hogy Józsefváros létrejött? Igen. Szolnoki út. Lehet, hogy mostanában meg nekünk kellene megtalálni a józsefvárosi utat? Mert nekünk is lenne mit mesélnünk például "A Sarudiról", a Tabán helyén kinőtt lakótelepről, az elkeresztelt ABC-kről, a cukorgyárról, a Tomi mosóporról, de nem folytatom. Maradjunk annyiban, hogy aki mintát akar venni, annak csak ajánlani lehet ezt a pesti, sarki múzeumot.