[Ajánlom]
A kapitány csodái
2025. április 24.
Enyhe kifejezés, hogy leesett az állam. Arról nem is beszélve, hogy Szolnok szeretetét ennyire szépen és töményen sem tapasztaltam még. Irigylem azokat a gyerekeket, akik a Széchenyi piros iskolájában részesei lehetnek Kádár-Csomor Gábor rajzfoglalkozásainak. Van remény.
Nagyon nehéz nem patetikusan írni a Szolnok múltja, jelene és jövője... gyerekszemmel című kiállításról, amit szerintem mindenkinek meg kell néznie május 17-ig az Agóra régi szárnyának galériáján, aki csak egy picit is szereti ezt a várost. Azoknak meg egyenesen receptre írnám fel, akik olykor elvesztik a hitüket, hogy Szolnokból még lehet valami, hogy Szolnokért még érdemes, és Szolnok valóban a miénk lehet. A Széchenyi piros iskolájába járó gyerekek Kádár-Csomor Gábor Tanár vezetésével ugyanis elképesztő kreativitással, bájjal mutatják meg, hogy Szolnok szép. Szolnok szerethető. Szolnok megismerhető. Szolnokkal lehet játszani, viccelni, el tud varázsolni, meg tud babonázni. Ha hagyjuk, ez a mi városunk, aminek akkor lehetünk igazán lakói, ha valahogy foglalkozunk vele.
Láttam már néhány Kádár-Csomor Gábor képet, amelyek Szolnok egykori és mai házaiból kiindulva repítenek egy különleges világba. Azt azonban álmomban se gondoltam volna, hogy ez az egyedi stílus úgy adható át tanítványoknak, hogy az nem kellemetlen utánzásnak, gyerekes próbálkozásnak tűnne. Nem vagyok pedagógus, nem vagyok művészettörténész, de szinte minden képbe beleszerettem, mert az egykori és a mai Szolnok egy-egy részletéből külön-külön világot épít. És közben az egész kiállítás úgy egységes, ahogy a legjobb kapitánynak egy csapata lesz a sokféle kvalitású játékosából. És, ha már kapitány, akkor képzeletemben itt John Keating legendás alakja jelenik meg: "Ó Kapitány, Kapitányom!"
A lassan negyvenöt éve lebontott Nerfeld palotáról minden bizonnyal egy olyan diák készített különleges emlék- és varázsképet, akinek már a szülei sem láthatták állni a Szapáry utca sarkán lévő házat. A Pfaff-féle, több mint 80 éve elpusztult vasútállomásunkat egy olyan diák használta kiindulópontnak, akinek talán már a nagyszülei sem emlékezhetnek arra az épületre. Vagy mondhatnám a színháznak azt a ruháját, amit száz éve szabtak át, és mégis van olyan diák ebben a városban, akinek köze van hozzá, foglalkozott vele, napokra vagy talán örökre lehorgonyzott nála. Hát lehet ennél szorosabb szálakat kötni egy diák és lakóhelye nem poros, történelemkönyvszagú, felnőtt mesés történelme közé? Kádár-Csomor Gábor egy életre megfertőzte ezeket a gyerekeket Szolnokkal. És, ha csak egy is közülük a Tanár úr miatt dönt majd úgy, hogy felnőttként is szolnoki akar maradni, akkor Kádár-Csomor Gábor többet tett ezért a városért, mint nagyon sokan mások.
Tulajdonképpen nem is bánom, hogy a gyönyörűen bekeretezett képek többségét nem tudom itt megmutatni. Mert, ezeket a képeket tényleg élőben kell látni. És be kell szállni ennek a nagyszerű kapitánynak és csapatának csodás játékába. Meg kell állni egy kép előtt! Meg kell próbálni kitalálni, felidézni, hogy melyik szolnoki ház a kép alapja! Aztán ki kell nyílni, hagyni, hogy az az épület belőlünk is emlékeket, érzéseket hozzon elő, amik találkozni fognak az alkotó varázslataival, és máris, újra vagy először, de Szolnok rabjai leszünk. Több tucatszor megismételhető játék.
Album

Anziksz a német megszállás idejéből
E Szolnokon vásárolt képeslapot Budapestről küldte Szegedre az ismeretlen Sándor 1944. május 19-én. A képeken és a szövegben nyoma sincs a háborúnak, pedig addigra már megszállták az országot a németek, Szolnokon is gettóba zárták a zsidókat, és közeledtek az oroszok.
AKB

Veszteségek halmozása
Az egy dolog, hogy 19. század végén épült Szapáry utcai ház évtizedekig pusztulhatott Szolnok közepén. Legalább ennyire vérlázító, hogy immár harmadik hónapja követhető az épület lassú, de biztos összedőlése. Amikor a felelősöket majd megkérdezik (?), hogy mindez miként fordulhatott elő, akkor ugye a kiesett parkolási és területfoglalási díjakat, a kerítés költségeit is kiszámlázzák majd feléjük? Vagy ez a közös veszteségünk, mert hagytuk, hogy mindez a szemünk láttára történhessen.
SzoborPark

Tanácsházi négyek
A szolnoki városháza dísztermét tanácsháza korában, tehát, ha jól sejtem, 1990-ig négy mellszobor díszítette. Mivel személyes emlékeim nem voltak róluk, a létezésükről sem tudtam. Egy fotó miatt kezdtem kutakodni utánuk. Ma már tudom: F. Bede, Hoksári, Tóth és Keskeny szobrok voltak.