Békebeli hangulat háborúban

2015. március 28.

Ezt az éppen száz évvel ezelőtt kiadott képeslapot csak 1917-ben küldték Szolnokról Besztercebányára, ám biztosak lehetünk abban, hogy a felhasznált fotó legalább nyolc évvel korábban készült. Ami Sárikát talán nem zavarta, és nem is érdekelte, hiszen kilencen küldték neki az anzikszot.

A sokadik olyan, Szolnokot ábrázoló képeslapot mutatom itt be, amelyeknek feladói, gyaníthatóan, csak az első világháború miatt vetődtek Szolnokra, és postáztak innen anzikszot szeretteiknek vagy kedves ismerőseiknek. Ezt a fővárosi székhelyű Vasúti levelezőlapárusítás által kiadott 10 filléres lapot is kilenc fiatalember küldte 10 filléres bélyeggel a felvidéki Besztercebányán élő Sárika úrleánynak. Valószínűleg nem egy osztálykiránduláson járhattak nálunk - elég férfiasak az aláírások -, hanem inkább egy-két nappal a keleti vagy az olasz frontra indulásuk után, átutazóban.

Talán nem lenne még késő, a száz évvel ezelőtti háborúnak a szolnoki vasúti csomóponton átutazó férfiak kézzel írott üzenetei alapján emléket állítanunk. Még akkor is, ha olyanokra emlékeznénk, akiket nagyjából teljesen hidegen hagyhatott, hogy mi van a képeslapok fotós oldalán, vagy éppen milyen lehetett a város, ahonnan esetlen még utoljára üzenni tudtak. De mondjuk azért, mert nekik is köszönhető, hogy viszonylag sok olyan képeslap került Szolnokról forgalomba - és jutott el az egykori Monarchia területeire -, amelyek a múlt század első két évtizedében mutatják városunkat.

A Sárikának küldött festett képeslap például a mai Kossuth, akkori Gorove utca elejét ábrázolja. A nézőpont miatt biztosak lehetünk abban, hogy a fotós a mai Varga Katalin Gimnázium Somogyi Béla utca felőli sarkán, az első emeleti ablakból dolgozott. Persze tudjuk, hogy nem egy tanórára kéredzkedett be, hanem inkább egy lakásba, hiszen a földszintjén a városi postának otthont adó épület emeletein akkoriban otthonok voltak.

A mából nézve több érdekességet is felfedezhetünk a képen. Kezdjük mindjárt a jobb szélen álló bíróság épületével, ami ugye ekkor még csak egyemeletes volt. A második szintet majd csak 1924-ben húzzák az 1891-ben átadott épületre. Ami mellől még hiányzik az Első Magyar Biztosító bérháza, ami jelenleg a Dózsa György utca sarkán áll. Ha jól tudom, ezt a házat 1911-12 körül építették, tehát mindjárt azt is elárulja, hogy a képeslaphoz használt fotó csak ennél korábban készülhetett. Tovább menve a jobb oldalon, a város egyik szecessziós palotájának, az egykori Mezőgazdasági Banknak a tűzfalát látjuk, de mintha az Arany János utcai sarkon túl álló épületek is kikandikálnának. Utánuk azonban egyértelműen felismerhető az a földszintes kereskedőház, ami már a Kossuth tér sarkán állt egészen az ötvenes évek elejéig, és aminek a helyén ma az 1-es számú irodaházat találjuk.

Érdemes a Kossuth tér túlsó végére is egy pillantást vetni, főleg, hogy ez segít a kép lehetséges készítésének legkorábbi dátumát megadni. A távolban előbb az általam is sokat emlegetett Steiner Jakab féle házat látjuk, mögötte viszont a Szapáry utat egykori lezáró Kereskedelmi Bank - ugyancsak szecessziós - épületét. (Jut eszembe! Szolnok és a szecesszió témakörében is lenne miről megemlékeznünk.) Ez az a ház, aminek felépítésére 30 éves fennmaradási korlátozással 1909-ben kapott engedélyt a korabeli pénzintézet. És mivel a képen látható összes többi ház ennél korábban készült, azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, ilyen kép legelőször 1909-ben készülhetett.

A fotó bal oldalán is érdemes "végigmenni". Először a Megyeháza, majd a Tiszti Kaszinó következik. Utána a Megyei Tervezővállalat irodaházának építése miatt a hatvanas években elbontott földszintes házak láthatóak, majd a ma méltatlan állapotban lévő Kintzel-ház. Ezután hiányzik a Cukorgyári bérház - a Hatvanas épülete -, amit csak a harmincas években húztak fel, és ugye a hatvanas években épült Lordok háza is. Ennek is köszönhető, hogy itt még remek rálátás nyílik a Városháza kupoláira, amelyek a második világháborúban sérültek meg, de állítólag hamarosan újra a helyükre kerülnek.

Hát ezt a látványt köszönhetjük Sárikának és az érte rajongó fiatalembereknek, akik reméljük, mind hazatérhettek Besztercebányára.