Reakció és vélemény
2024. június 07.
A megnyílt Várkapu Szolnoki Vártörténeti Látogatóközpontban látható kiállításról szóló recenziómra alkotói reakció érkezett, amit változtatás nélkül közlök, ugyanakkor véleményezek is.
A blogSzolnok Ajánlom rovatában jelent meg a Kinek és miről szól? című írásom a május 28-án átadott "Várkapu" épületben lévő kiállításról.
http://www.blogszolnok.hu/ajanlom_kiknek_es_mirol_szol
Másnap telefonom felhívott Kertész Róbert, hogy reagálni kíván, amire látatlanban igent mondtam. Miután ígéretet nem vonunk vissza, változatlan formában közlöm a kurátor levelét.
Lentebb pedig elolvashatók Kertész felvetéseire adott válaszaim.
Válasz Bajnai Zsolt szubjektív kiállításelemzésére
Bajnai Zsolt a blogSZOLNOK-on 2024. június 4-én osztotta meg véleményét az egy héttel korábban megnyitott Várkapu - Szolnoki Vártörténeti Látogatóközpontban megrendezett vártörténeti kiállításról. Mivel a közreadott állítások egy része nem felel meg a valóságnak, úgy döntöttem, hogy egy rövid írásban reagálok. Ezúton is köszönöm Bajnai Zsoltnak, hogy lehetővé tette a válaszom megjelenését azon a blogSZOLNOK-on, ahol közzétette kiállításelemzését.
Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy magam is kiállok a véleménynyilvánítás szabadsága mellett, amit alapvető emberi jognak tartok. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a tényeket meg lehet hamisítani. Bajnai Zsolt ugyanis írását azzal vezeti fel, hogy "nem tudtam meg a kiállítás címét". Majd sietve javasol is egyet, lehetne "a kipukkadt lufi", amivel megadja "elemzésének" alaphangulatát. A következő mondatában pedig már ítéletet is hirdet: "Az alkotókat is csak sejtem, miként azt is: nem ez lesz Szolnok turistamágnese." Szerinte "szükség lett volna magának a tárlatnak a kitalálására, vagyis a sztorira, amit el akarunk és el lehet mesélni. Ami mondjuk, ott kezdődik, hogy az egésznek van valami címe, ami a bejáratnál szembejön...". Mivel Bajnai, saját bevallása szerint, "másfél órát" töltött "a két és fél helyiségben", a kiállításelemzés olvasóinak ezek után szemernyi kétsége sem lehet arról, hogy annak szerzője felkészült, alaposan megtekintette a látnivalókat, és minden úgy van, ahogyan az írásműben szerepel. Az pedig könnyen belátható, hogy egy olyan kiállítást, amelynek még címe sincs, azt tényleg nem lehet komolyan venni...
A baj csak az, hogy ez a valóságban még sincs így. A Várkapu bejáratától ugyanis közvetlenül jobbra, egy közel három méter (!) magas, kétnyelvű (magyar, angol) tabló emelkedik, amely valahogy elkerülte Bajnai Zsolt figyelmét (1. kép). Ezen pedig nemcsak a kiállítás címe szerepel, hanem a készítője és - Bajnai szóhasználatával élve - a tárlat "sztorija" egyaránt. A kiállítás főcíme: Megtalált középkor; alcíme: A szolnoki vár története, a szöveg pedig a következő:
"Szolnok régmúltjáról évtizedeken át úgy gondolták a szakemberek, hogy a középkori, és az azt megelőző évezredek emlékei mára mind elpusztultak, vagy olyan mélyen, töredékesen rejtőzködnek a föld alatt, hogy azokat nem érdemes kutatni. A múlt megrajzolása során, régészeti feltárások hiányában, így néha nagy szerepet kapott a kutatók fantáziája.
A Damjanich János Múzeum 2003-ban látott neki annak a szisztematikus kutatásnak, mely során megkereste Szolnok elveszettnek gondolt régészeti emlékeit. Igazi csapatmunka volt ez. A régészek mellett történészek, művészettörténészek, numizmatikusok, térinformatikusok, építészek, építészettörténészek, abszolút kormeghatározással foglalkozó szakemberek, földrajzkutatók, geológusok, restaurátorok, geodéták és grafikusok munkájának közös eredménye. Sokszor a szerencse kellett a továbblépéshez, de szerencséje csak annak van, aki keresi is azt!
Az egész tudományos világot megdöbbentette az a különleges épített örökség és a régészeti leletek, amelyek e több évtizedes projekt során előkerültek. Kiállításunk ezeket az eredményeket mutatja be. Segítségükkel megismerjük a Tisza-parti város gyökereit. A leleteket összevetve a Kárpát-medence, és a tágabb környezet hasonló régészeti forrásanyagával, magyarázatot kapunk arra is, hogy miért lett mára Szolnok a régió egyik legfontosabb települése.
Még sok mindent nem ismerünk Szolnok történelméből, de amit megtudtunk, kiástunk, azt be kell, hogy mutassuk. Ezek lesznek azok a biztos pontok, fogódzók, melyek mentén visszamehetünk a múltba. Immár egy olyan világba, ami nem kitalált, hanem egykor valóban létezett.
Győződjenek meg róla a saját szemükkel!"
Kérdés, Bajnai írása mennyire vehető komolyan, ha a tényekkel ilyen nagyvonalúan bánik? Felmerül az is, hogy mennyire tekinthető hitelesnek az a személy, aki valótlan dolgokat állít? Mi volt a valódi célja a kritikának? Egyértelműen nem a kiállítás bemutatása, hanem a hangulatkeltés. Amennyiben nem ez lett volna, akkor objektívabb, távolságtartóbb, felkészültebb gondolatokat olvashatnánk Tőle. Vajon mivel tölthette azt a másfél órát a Várkapuban, ha a bejáratnál szembejövő tablót - amely előtt el kellett sétálnia ahhoz, hogy belépőjegyet tudjon vásárolni - észre sem vette? Ezek után nem sok értelmét látom, hogy részletekbe menően kitérjek a Bajnai által felvetett témákra, pl "nem világos, kiknek is szól ez a kiállítás, azaz a kommunikáció során kiket tekintünk befogadónak." A bejáratnál elhelyezett tabló szövegének fényében ugyanis a válasz egyértelmű, a tárlat azoknak szól, akiket érdekel a szolnoki vár története.
De ugyanilyen mondvacsinált Bajnainak a tárlat okoseszközeiről összehordott eszmefuttatása, ahol az egyik, a vármakett mellett elhelyezett kapcsán azon értetlenkedik, hogy mire való a funkciója. Holott csak egyetlen gombot kellene megnyomnia ahhoz a menüben, hogy a vár öt korszaka közül - egy újabb gombnyomással - kiválaszthassa azt, amelyiket szeretné megtekinteni. Ha pedig végig nézte volna az első emeleti teremben a szolnoki vár történetét bemutató animációt, akkor bizonyosan nem írna ilyeneket: "Nem mondanám magam sem laikusnak, sem hozzáértőnek, ám azon (is) elképedtem, hogy a Várkapu Szolnoki Vártörténeti Látogatóközpontban a szolnoki vár és az itteni történelmi hadiesemények tárgyalása lényegében a 18. századdal véget ér. Azaz szó sincs az 1849-es szolnoki csatákról..." A válasz ugyanis magától értetődő, a vár a 19. század elejéig maradt fenn, tehát ezért ér véget a vártörténet a 18. századdal, és éppen ezért maradtak ki az 1849. évi szolnoki csaták is, csakúgy, mint az 1919-ben zajlott román ostrom. És a sort még hosszan folytathatnánk...
Nem azért ragadtam klaviatúrát, hogy bárkit meggyőzzek arról, érdemes ellátogatni a Várkapuba, hiszen a kiállítás egy látvány, amit meg kell nézni ahhoz, ha véleményt szeretnénk alkotni róla. Bajnainak pedig végképpen nem kívánok a lelkére beszélni, hiszen - mint fentebb láthattuk - éleslátását a tények nem igazán zavarják. Mint csepp a tengerben mutatja azt, hogy mit és hogyan képvisel, amikor egy vátesz bőrébe bújva az alábbi kinyilatkoztatással zárja "elemzését": "Ne legyen kétségünk afelől, hogy viszonylag sok látogatója lesz ennek a kiállításnak, hiszen maga a torony csak így tekinthető meg, a tetejéről csak így lehet szétnézni. Emiatt - amúgy nagyon helyesen - az első pár hónapban rengeteg szolnoki fog jegyet váltani, illetve sok-sok iskolást is el fognak ide hozni. Ám ez nem fogja igazolni a kiállítás minőségét és tartalmát. Az így keletkező számok úgy fognak becsapni bennünket, mint mi - igen mi, hiszen ez innentől kezdve Szolnok, nem kutatókról, intézményekről, hanem a városról szól - csapjuk be a jegyvásárlókat. Fáj kimondani, de elkerülhetetlen: sajnos ezzel a kiállítással erre a sok sebből vérző projektre méltó korona, pontosabban bohócsipka került." A kiállítást tehát senki és semmi nem minősítheti, csak kizárólag ő maga, azaz Bajnai Zsolt. Uff!!!
Az utóbbi években egy-egy téma kapcsán gyakran tapasztalom, hogy sokan a saját személyes frusztrációjukat vetítik bele megnyilvánulásaikba. Bízom benne, hogy Bajnai Zsolt - az általa - szubjektívnek titulált, valójában mérhetetlenül elfogult és egyoldalú "kiállításelemzése" nem fogja eltántorítani a szolnoki vár iránt érdeklődőket attól, hogy elfogulatlanul tekintsék meg a tárlatot. Hiszen a kiállítás rendezésekor éppen az a cél vezérelt bennünket, hogy a legújabb kutatási eredményeket megosszuk a városuk értékes múltjára nyitott szolnokiakkal és a Tisza-parti megyeszékhelyet felkereső turistákkal egyaránt. Aki pedig végig nézi a kiállítást, az saját szemével is meggyőződhet Bajnai Zsolt "elemzésének" valóságtartalmáról, és látni fogja, hogy szerzője valójában nem a tárlatot minősítette, hanem saját magát.
Dr. Kertész Róbert
régész, történész, a kiállítás szakmai kurátora
1. Kertész Róbert recenziómmal szembeni alapfelvetése, miszerint az épület földszintjén, a bejárattól jobbra lévő táblán kellet volna észrevennem a kiállítás címét és összefoglalóját, rávilágít az eredeti cikkben leírt problémára, amikor nagytudású régészek, muzeológusok, tudósok próbálnak kiállítást rendezni, azaz a munkájukról a nagyközönséggel közérthetően kommunikálni.
A kiállítás pénztárától, az első "témába vágó" anyagoktól, lényegében a tárlat belépési pontjától (a lépcsőháztól) távol lévő táblát elsőre ugyanis az épület leírásnak, illetve a "vár területén" több helyen található túrapontok új részének ("A szolnoki vár története") gondoltam. A kiállítás megtekintése után visszatérve és újra elolvasva is úgy voltam vele, hogy ez maximum valamiféle, szerzői túlzásokba eső elő- vagy utószó, ugyanis nekem merésznek tűnt a tabló címe: "Megtalált középkor".
"Tévedésem" minden bizonnyal összefügg azzal, hogy mint minden rendes kiállításon, a tárlat címét itt is egy impresszumtáblán kerestem. Egy olyan, innen bántóan hiányzó táblán, amin nemcsak a címet, az alcímet tüntetik fel egyértelműen, hanem a kiállítás alkotóit, a kivitelezésben közreműködőket, a bemutatott tárgyak tulajdonosait esetleg kölcsönzőit, netán a támogatókat, és sok-sok egyéb hasznos információt. Márpedig a Kertész Róbert által említett táblán egyetlen név sincs. Az övé sem.
A félreértésért lehet hibáztatni a befogadót, de a kommunikáció nem csak rajta múlik.
2. Ki vagyok én, hogy ítéletet mondjak? Hogy jönnék én ahhoz, hogy erről a kiállításról - vagy bármiről - egyedül csak én mondhassak véleményt, miként Kertész a fejemhez vágja. Egyébként ilyesmit általában akkor kapok meg, amikor valamit kritikával illetek, valami nem tetszik, és ennek nem a négy fal között, vagy az érintettek háta mögött adok hangot, hanem a 15 éve működő blogSzolnokon. Kertész Róbert válaszát azért közlöm, mert ő legalább megtisztelt a levelével, és nem a hátam mögött, négy fal között duzzog.
A kiállításról természetesen más is mondhat véleményt, és remélem, sokan meg is teszik. Az enyém csak egyetlen vélemény, és a magam részéről el tudom fogadni, hogy esetleg valamiben tévedek, nincs igazam, de a blogSzolnok ezért is egy szubjektív élményportál.
3. Megmosolyogtató, de nem szokatlan Kertész megjegyzése: "Mi volt a valódi célja a kritikának? Egyértelműen nem a kiállítás bemutatása, hanem a hangulatkeltés." Kertész téved, mert nincsenek háttérhatalmak, megrendelők, nem vagyok bértollnok, csak a város polgára, aki annyiban különbözik a többségtől, hogy teremtett magának egy olvasott felületet, ahol véleményt mond színházról, filmről, könyvről, kiállításról és sok egyébről. És egyáltalán nem örülök, hogy ezzel lassan egyedül vagyok Szolnokon, és sok dolog a feledés homályába veszne, ha nem szánnék időt arra, hogy hobbiból írjak róluk. Ebben az esetben is a kiállításról írtam. Arról nem csak én tehetek, hogy a végére nem voltam éppen jó hangulatban.
4. Sajnálom Kertész sorait: "Ezek után nem sok értelmét látom, hogy részletekbe menően kitérjek a Bajnai által felvetett témákra". Ugyanis itt lett volna az alkalom, hogy erről a nagyon sok sebből vérző kiállításról magyarázatokat kapjak/junk. Már, ha vannak, és ha valóban szükségét érzi az alkotó. Mert önellentmondás, amit az 1849-es felvetésemről mégis leír, hiszen ezen az alapon a 11. század előtti dolgoknak sincs helye a kiállításon. Kár, hogy nem magyarázza meg például, miért nincs történelmi kontextusba helyezve a kiállítás, miért nem adtak hozzá helyismeretei alapokat, és mit gondoltak azokról az okoseszközökről, amik az érintőleges válasz ellenére sem úgy vannak alkalmazva, ahogy azt jobb helyeken, a 21. században szokás.
Amikor Kertész telefonon felhívott, hogy küld egy reakciót, megörültem, mert azt hittem, válaszokat kapok. De csak személyeskedés, elkenés és a valódi válaszok megkerülése érkezett.
5. "Az egész tudományos világot megdöbbentette" - olvasható az ominózus táblán. Ezt a mondatot nem szerettem volna beleszőni a kiállításról szóló recenziómba, mert félek, hogy ez egyszer valóra válik, de nem úgy és azért, ahogy és amiért Kertész (?) a falra írta. És, ahogy nem akartam a "Megtalált középkor" címben (?) rejlő magas labdával sem hossza játszani, nem szeretnék Kertész levelének azon mondatával sem, miszerint: "Felmerül az is, hogy mennyire tekinthető hitelesnek az a személy, aki valótlan dolgokat állít?" Szolnok miatt félek, hogy a nekem szegezett puska egyszer fordítva sül el.
6. Tisztelem Kertész Róbert elszántságát, kitartását, de a magam részéről - és húzzuk alá: nem biztos, hogy nekem van igazam, de lehet véleményem - azt gondolom, annyira rabja lett a saját teóriáinak, hogy már nem lát ki mögülük. Szomorú, hogy senki sincs, aki felnyissa a szemét - nem én leszek -, és az elképesztő beszélőkéjének köszönhetően sokakat megvezetett a "világszenzációval", amire nem lufit, hanem légvárat építettünk. Árulkodó a Damjanich Múzeum távolságtartása is.
Szerintem nem csinálhatunk úgy, mintha megengedhető lenne, hogy ez a kiállítás és a szolnoki vár egy valaki játszótere legyen. Onnantól, hogy megnyílt, kikerült a nyilvánosság elé, ez már közös, ez már szolnoki ügy, amit egy szolnoki sem hagyhat(na) szó nélkül.
Már, ha megnézi a kiállítást. És legyen ez a végszó ebben a diskurzusunkban. Nézzék meg minél többen ezt a kiállítást, és alkossanak róla a maguk hangulata, tudása és szubjektuma alapján véleményt!
Bajnai Zsolt
szerkesztő
