Mást is tudunk?
2025. január 19.
Rajtam csak annyi múlt, hogy megírtam. Igazából a téma miatt lett az utóbbi hónapok legsikeresebb cikke a Szolnok 950 nyitógáláról szóló beszámoló. De lesz-e folytatás?
A blogSzolnok Ajánlom rovatában 2025. január 13-án jelent meg a Mi ezt tudjuk? című beszámoló és kritika a január 11-ei, Szolnok 950 nyitógáláról. A cikk itt olvasható el:
http://www.blogszolnok.hu/ajanlom_mi_ezt_tudjuk
Sz. Tibor: Nos, bármilyen rendezvény, előadás, konferencia stb. megrendezésekor előfordulhat a "jólvanezígy" effektus. DE: a 950 éves rendezvénysorozat kapcsán ez kerülendő lett volna. Még csak az érzete is. Természetesen lehet erről beszélni. Ahogy a milliárdos bástyaberuházás megvalósításáról, szükségességéről és hasznosításáról is. Ugye a nyugdíjas narancskórus "fantasztikusként" írja le a hangulatot. A propaganda uralni akarja a pillanatot. De a folyamatos, évek óta tartó túlzás-kommunikáció olyan, mint a boomeráng. Visszaüt. A probléma az, hogy az a Szolnok-fogalom, amiben a szervezők (és ahogy megtudtuk, a nyugdíjas expolgármesternek arányaiban hasonló sarzsik járnak a Szolnok950 projekt vezetőjeként, mint a bukott köztársasági elnöknek) gondolkodnak, kirekesztő. Egy város sem lehet kirekesztő. Szolnok sem az, hiszen megélte a 950. évfordulóját. Kívánom, hogy ebben a szülinapos évben ezt a programot ne felülről irányítsák, hanem gondolkodjanak stratégiában és közösségi tervezésben. Hasznos volna felismerni, hogy ez a munka nem pártfeladat. De, ha már annak gondolja az expolgármester, akkor tudnia kell, hogy minden tömegpárt belebukik abba, ha csak felülről irányítják. Úgy látom, hogy ez a folyamat a következő fokozatba kapcsolt Szolnokon is.
N. Zsuzsanna: Tisztelt Bajnai Zsolt! Teljes mértékben egyetértek a jubileumi műsorról írt véleményével. Talán a politikai felhangokkal vitatkoznék, de ez más dolog. Én is azon gondolkodtam a műsor közben, hogy én vagyok hülye, hogy mindenki tapsolt, ujjongott, én meg bambán ültem, és nagyon nem értettem, milyen vidéki kultúrházban vagyok, mondjuk, a 80-as években. Nem értettem, hogy mi a cél: Szolnok múltját és jelenét bemutatni vagy egy akármilyen showműsort rendezni? Ebben a műsorban szinte semmi lokálpatriotizmus nem volt. Mi maradt még ki? A színház, a művésztelep, a múzeum megemlítése, s igen, ha már sport, miért nem emelték ki az olimpiai bajnokainkat? Miért kellett "idegen" műsorközlőket felkérni? Nincsenek nekünk helyi, szépen beszélő színészeink vagy akár tanáraink? Hol volt a Szolnoki Szimfonikus Zenekar? Egyetértek a vetítés koncepciónélküliségével is. Vagy semmit, vagy majdnem mindent. S a műsor! Mit keresett is a Hazám, hazám dal? Nagyon szép, de most a haza egy kis közösségéről szólt. Ugyanúgy a Stefániás dalnak sem volt itt semmi helye. A "híres" popsztárnál minimum a szolnoki származásút Judyt vártam. Erre jött egy ismeretlen. Radó Denis neve el sem hangzott, fel sem hívták a színpadra, pedig a plakátok szerint ő rendezte a műsort. Érdekes kísérlet volt a néptánc vegyítése a Légierő Zenekarral meg az énekkarral, de azért alapvetően mindenki idegen szerepben "szenvedett": a néptáncosok nem énekelhettek, a népzenészek nem a talpalávalót húzták a táncosoknak stb. Amúgy is van nekünk egy Sodrás nevű népzenei együttesünk. Miért is hívtak Békés megyei együttest? S ha már annyi diák jelen volt, mert jönniük kellett, nem lehetett volna nekik is szóló műsorszámokat adni? Azért tudjuk, hogy az operett meg az opera nem igazán az ő műfajuk. Akkor legalább a "popsztár" ne 50-60 éves "bácsika" lett volna! Összességében nem tudtak a rendezők bánni Szolnok múltbeli és jelenbeli kincseivel. S ezzel sok múltbeli és jelenlegi művészt, együttest, tudós embert megsértettek. S az egész estét - az egyébként kitűnő - Légierő Zenekar uralta, pedig ők csak egy a sok kincsünk közül. Sajnálom, hogy a "nép" egy katyvaszt kapott, s nem méltó nyitányát egy jubileumi évnek.
K. Róbert: Azt hittem velem van a baj. Állítólag egy grandiózus showműsort láthattunk. Nekem sok jelző eszembe jutott ezen kívül.
K. Anna: Bajnai Zsolt minden szava élő tükör. A várost megszégyenítő jubileumi esemény megerősíti bennünk, hogy a volt polgármester kultuszmocsárban fetrengve még mindig nem látja be, hogy neki bizony levitézlett. Ez a jubileumi ünnepségnek nevezett rendezvény szégyen a szervezőkre nézve. Ha belenéznének a tükörbe, lehajtott fejjel elkullognának. Már, ha van bennük tisztesség. Sok minden történt az utóbbi évtizedekben a városunkban, ami nem dicsőséges tett, hanem szégyellnivaló, mondhatni dicstelen tett, kezdve az MTE pálya, a Dami, a strandfürdő, a lepusztulásra ítélt értékes épületek sora. A tettekkel együtt jár az árnyék, amit nem lehet csilivili módon kitörölni belőlünk. Már nem vagyunk vevők a lózungokra, legfőképpen nem egy levitézlett ember szájából. Ennél többet érdemel a városunk.
Csné Éva: Már akkor szívesen hallgattam volna a fizető nézők véleményét. Elég gáz, ahol Majsai a sztárvendég. Az elhangzott noname nóták gyenge átiratai és hasonlók jelentik a színvonalat, ami a bányászbéka aljánál is lejjebb van!
K. Ida: Kiváló írás, valahol már írtam 1975-ről, arról hogy mire emlékszem az akkori polgármesterről, Kukri Béláról ennyi év távlatából.
Bné G. Zsuzsa: Szégyen!
Nné Katika: Na, itt sem lesz béke sohasem!
Nem telt el negyven perc a cikk megjelenése után, és már csörgött a telefonom. A város kulturális életének egyik fontos szereplője hívott, hogy gratuláljon, és sorolja a hasonló észrevételeit, meg az elképesztő háttérinformációit. És jöttek sorra a kommentek, illetve a közösségi oldalon olyan emberektől személyes, egyetértő és támogató üzenetek, akikkel azt hiszem, élőben talán két szót se váltottam még. Másnap Szolnokon kívül volt dolgom. Volt szolnokiakkal találkoztam, akik azonnal erre a témára tértek, és olyan cifrákat mondtak az "asztalt elengedni képtelenekről", hogy elkerekedett a szemem. És másnap is jöttek a telefonok, az üzenetek, sőt még öt nappal később is hívott valaki, hogy elmesélje, a családjával közösen olvasták a cikket, és mennyire fontosnak tartják. Sőt, ebéd közben, az egyik étteremben is fontosnak tartotta valaki - Szolnok ismert arca -, hogy egyetértéséről és felháborodásáról biztosítson.
Nem mondom, hogy nem esett jól a sok személyes és virtuális hát lapogatás. Nem mondom, hogy nem ad energiát mindez, miközben sokszor azt érzem, szélmalomharcot vívok. Vagy én vagyok az, akik kimondja mások helyett, amikor "meztelen a király", és a mások - sokszor érthetően - örülnek, hogy nem nekik kell, de legalább valaki megteszi, így az ő lelkiismeretük is megtisztul.
De, amikor ezt a cikket (is) megírtam, nem az vezérelt, hogy rázzák a kezemet. Mert ez a cikk sem rólam szól, hanem a városról.
Azért tartottam fontosnak megírni, mert közben (is) azt reméltem, hogy végre a szolnokiak felébrednek, és nemcsak suttogva, egymás között mondják ki, hogy ez így nem mehet tovább, rossz irányba tart a város. Jól esnek az elismerő szavak, de várnám, hogy ezen túl is történjen valami. Mert most úgy áll a dolog, hogy sokaknak - kis túlzással a szolnokiaknak - más a véleménye erről az estéről és másról is, míg a kevesek - nevezzük őket városháziaknak - meg dicsőítve magukat, leépítik Szolnokot.
A tapsoló kezeket, egyetértő gondolatokat a várost építő tettekké kellene varázsolni! Mert az elmúlt hét nekem azt is üzente, nem vagyunk egyedül.
Bajnai Zsolt
szerkesztő
