Nekünk szappanopera

A Sándor-palota lakója körüli botrányról már sokan, sokfélét írtak, miként sokan és sokfélét gondolnak és gondolhatnak is róla. Az elmúlt évtizedek történései alapján azonban félő, ebben az ügyben sem jutnak majd a magyarok közös nevezőre, és mindenki saját gondolatvilágának megfelelő magyarázatot próbál kreálni - elsősorban magának - a történetekről. Innen Szolnokról nézve (is) olyan az egész, mintha egy dél-amerikai szappanoperát néznénk, csak nem spanyolul beszélnek benne. Bosszankodunk, egyetértünk, könnyezünk vagy gúnyosan röhögünk, sőt, ahogy egykor gyűjtöttek Isaura felszabadítására, ismét buzdítanak hasonló összefogásra. Arról azonban kevés szó esik - itt nálunk, Szolnokon is -, hogy mindaz, ami a Budai Várban elfoglalt palotákban történik, nem egy tőlük független fikció, nem egy fővárosi úri huncutság, amit nekünk csak bámulni lehet.

Az 1989-es kerekasztal tárgyalásoknak megfelelően, a harmadik Magyar Köztársaság elnökét nem közvetlenül, hanem országgyűlési képviselőin keresztül választja az ország lakossága. Azaz az éppen lemondott elnököt a helyi országgyűlési képviselő is megszavazta - bár titkosan, de nem lehet kétségünk a döntése felől -, miként voksol majd arról is, hogy a lemondást a "munkáltató" nevében, a "Tisztelt ház" elfogadja. Azaz a szolnokiak és a Szolnok környékén élők nevében is szavaz majd, miközben nem tudjuk, mit gondol a pedofilt pártoló igazgató-helyettes kegyelmi ügyéről, pártja zavarodott kommunikációjáról, és az elnökasszony távozásáról. Pedig nem arra kapott mandátumot, hogy választóit egy dél-amerikai szappanopera nézőivé degradálja. Persze értem, hogy ez most kellemetlen, és vidámabb a tizenharmadik havi nyugdíjról, meg a pedagógusok béremeléséről féligazságokat posztolni, még akkor is, ha ettől csak az a kép erősödik, hogy miközben mi dél-amerikai szappanoperát nézünk, a képviselőink nem többek, mint bábok az ismeretlen kezek ujjain.

Most elkezdhetünk olyan bölcsességeket bedobni, miszerint mindenki azt kapja, amit megérdemel, vagy amire érdemes. Sőt, húzhatjuk tovább a párhuzamokat a dél-amerikai szappanoperák kapcsán is, azaz a televíziók mindig csak olyan műsort adnak, amilyenre a közönségnek igénye van. Csakhogy ez a dolgok könnyebbik oldala, önmagunk becsapása. Mert miként a televíziók - elősorban a magyarországi kereskedelmi adók - meg sem próbáltak, próbálnak értékes műsorokat sugározni, hátha az is érdekelné a nézőket, netán néhány év alatt az egész ország javát szolgálóan az ilyenek nézésére lehetne nevelni a többséget, ugyanúgy szinte a rendszerváltás óta nem próbálkoznak a politikusaink azzal, hogy ne saját és pártérdekeiket nézve működtessék a parlamentet és a demokráciát. A köztársasági elnöki székben ülő személye körül kialakult balhé pontosan megmutatja, hogy ez a szappanopera a bábszínészeinknek köszönhető, az ő felelősségük. Mert, hogy az újabb hasonlatnál maradjak, bábok helyett olykor lehetnének valódi művészek, önálló személyiségek, akik nem hazudják a közönség igényét, hanem olykor alakítani is akarják és tudják.

Néhány agytrösztnek titulált méregkeverő laborban bujkáló szarkeverő tényleg - most is - röhöghet a markába, mert az egyik oldal azt próbálja bizonygatni, hogy az elnök lemondása erkölcsi csúcs, a másik meg, hogy vállalhatatlan az egész, és ezekkel a magyarázatokkal a nézőközönség meg is elégszik. Közben meg a valódi történet eltussolható, hisz, akik mandátumuknál fogva nekiállhatnának kideríteni, azok vagy nem értik, mi lenne a dolguk, vagy központi direktíva nélkül lélegezni sem mernek. Azaz a nevünkben cinkosai ennek a harmadosztályú sorozat főszereplőinek és szürke eminenciásaiknak.