Volt egy Tánc

2023. február 11.

Az egykori Szakszervezetek Művelődési Ház oldalsó bejárata fölött 2015-ig volt látható Andrássy Kurta János 1958-ban kihelyezett Tánc című domborműve. Az épület átépítésekor még reménykedtem, hogy a köztéri alkotás megmarad. De leverték, sittként kidobták. Büntetlenül.

(Ez a cikk a 2014. november 27-én, a blogSzolnok SZPSZ rovatában megjelent Tánc a volt tánchelyen című írás javított, aktualizált változata.)

Bizonytalan vagyok az eredetileg megyei művelődési otthonnak épített, később Szakszervezeti, majd Borostyán Művelődési Házként ismert, a legendás Ifjúsági Irodának utoljára otthont adó, a köznyelvben pedig leginkább a korábbi utcanév miatt Ságvári művházként is emlegetett épület átadásának időpontját illetően. Az szerintem egyértelmű, hogy a Kossuth téri 1-es számú irodaházzal, az SZTK épületével valamint az Ady Endre út és a Várkonyi tér között húzódó tömbházakkal áll rokonságban, még akkor is, ha mára ebből nem sok látszik. Az épület Szapáry utca felőli traktusát a 2010-es évek elején "tatarozták", az hátsó részt pedig 2015-ben alakították társasházzá, azaz számolták fel a város első művelődési otthonát.

Az épület azóta már Deák Ferenc térnek nevezett közterület felőli, egykori oldalsó bejárata felett 2015-ig volt látható a Tánc című dombormű, ami valószínűleg 1958-ban került oda. Ebből pedig az is következik, hogy a Tánc - néhol Táncolók - című műalkotás a város talán legrégebbi köztéri, nem szoborkompozícióhoz kapcsolódó, nem egyházi témájú, önálló domborműve volt. Sőt, nem túlzás az sem, hogy témaválasztásával egy új köztéri, képzőművészeti korszak első elemeként jelent meg anno Szolnokon. Ennek a korszaknak az egyik jellegzetessége volt, hogy a köztéri műalkotások témája és a felállítás helye között szoros összefüggést lehetett felfedezni. (A mellékelt archív fotó Dombi Gábor gyűjteményéből való.)

Ez Andrássy Kurta János (1911-2008) egyetlen szolnoki domborművére is igaz volt. Nem lehetett ugyanis véletlen, hogy épp az akkor még megyei művelődési ház nagytermének bejárata fölött kapott helyet. Rajta hat - három lány, három fiú -, igaz a szabadban - fejük fölött lombkorona - mulató alakkal. A körülbelül tíz négyzetméteres mészkő tábla jelenete kicsit olyan, mintha a szabadban dolgozó fiúk - az egyik mintha egy kapanyélen támaszkodna - a nyári melegben ráuntak volna a munkára, és táncra perdítették az éppen arra járó lányokat. A három darabból álló tábláról fennmaradt képek alapján nehéz eldönteni, hogy a lányokon felül van-e ruha, az azonban jól látszik, hogy a fiúk nincsenek túlöltözve. Mindez persze semmit nem vont le a dombormű kedvességéből.

Értékéből meg pláne, hiszen alkotója, a majd száz évet megélő Andrássy Kurta János, akinek legalább ötven köztéri műalkotása áll még ma is az országban. A "még" szócska azért indokolt, mert a szolnoki Tánc előtt nem sokkal pusztították el az arra leginkább hasonlító, 1959-ben a Nyomda, Papír és Sajtódolgozók Szakszervezetének fővárosi üdülőjén elhelyezett Nyár című domborművét, az üdülő lebontásával együtt.

A Tánc elpusztítása Szolnok egyik szégyene, bár sem előtte, sem azóta nem egyedi eset. Az állítólag mindössze 30 millió forintért eladott egykori művelődési ház átépítése 2014-ben kezdődött, és már a terveknél látszódnia kellett, hogy az egykori bejárat fölötti dombormű helyére a tervező ablakokat álmodott. Azaz a tervek elfogadásakor, az engedélyek kiadásakor tisztában kellett lennie mindenkinek azzal, hogy a domborművet el kell távolítani. Mégsem történt semmi a megmentése érdekében. Az átépítés megfelelő pillanatában a domborművet egyszerűen a földre lökték, és miután megsérült - darabokra tört - egy konténerbe hajították, és valami lerakón fejezte be "életét". (Legalábbis így rekonstruálható utólag az építkezésen dolgozók szavaiból.)

Az eset után pedig nem történt semmi. A városvezetés a füle botját sem mozdította. Nem vonták felelősségre a tervezőt és a tervet jóváhagyó hivatalnokokat - akiket név szerint lehetne említeni -, akik nem gondoskodtak a műalkotás védelméről. Nem vonták felelősségre a beruházót, a kivitelezőt, az építésvezetőt és a munkásokat sem azért, mert egy 57 éves, közpénzből készített, a város értékeihez tartozó műalkotást megsemmisítetek. A miértre, a felelősségre vonás elmaradására a legegyszerűbb lenne a tudatlan barbárságot indokként felhozni. Pedig a cinizmus, főleg a városháza részéről sokkal erősebb: magántulajdon volt, a beruházó dolga, hogy mit csinált vele.

Ma már tudjuk, azóta is történhetett ilyen Szolnokon. És nem kételkedhetünk abban sem, hogy lesz még hasonló.