Színezüst erdők sora

A budavári palotában székelő Magyar Nemzeti Galéria (MNG) talán legizgalmasabb idei kiállítása a már csak augusztus 28-ig látogatható Art deco Budapest. A helyszín megközelítése a várban zajló elképesztő építkezések miatt nem egyszerű, sőt, inkább vérforraló, de a magyar festészet legjobbjait is őrző MNG plakátokra, tárgyakra és filmekre is épülő időszaki tárlata kárpótol a kellemetlenségekért. A két háború közötti időszak stílusában készült művészi tárgyak ugyanis nemcsak szépek és elkápráztatók, de világszínvonalúak is. Arról nem is beszélve, hogy szűk száz esztendővel később is mennyivel szívesebben sétálnánk olyan utcákon, ahol art deco stílusban készült, egyedi képzőművészeti alkotásoknak beillő reklámeszközök hirdetnek a szó valódi értelmében tartós fogyasztási cikkeket. Például az Oriont, aminek három indiánfejet idéző logója a hazai art deco egyik legszebb példája.

A Magyar Nemzeti Galéria időszaki kiállítása közel 250 tárgyat vonultat fel, többségében plakátokat, kisebb számban használati tárgyakat: bútorokat, dísztárgyakat, sőt ruhákat is. És ezekkel megelevenedik az a szűk két évtized, amiben ez a stílus nem az általános, a támogatott, az elfogadott, hanem inkább a lázadó, a sorból kilógó volt. Ám mégis ez lett a két világháború közötti katasztrófába rohanó időszak jelképe, és mellette a mindenféle klasszicizáló, népieskedő, a letűnt világot urizálva megmutatni akaró a történelem szemétdombjára került. A fantasztikus plakátokat és tárgyakat nézve nem is tud szabadulni az ember a budai várban zajló építkezések elborzasztó látványától, meg attól, hogy az MNG hónapokon keresztül tálcán kínálta a történelmi párhuzamot, amiből tanulni is lehetett volna. De tudjuk, hogy míg az angolok állva, az amerikaik ülve, mi, magyarok meg utána gondolkodunk, és hiába jártak közöttünk egykor zsenik.

Mint például Pólya Tibor, akinek nemhogy szobrának kellene állnia Szolnokon, de nyugodtam múzeuma vagy legalább egy önálló kiállítóhelye is lehetne, és aki természetesen erről a kiállításról sem hiányozhat. Mert miközben zseniális karikatúrákat készített szolnokiakról, gyönyörű festményeket alkotott a művésztelepen, a virágzó reklámgrafikának is megkerülhetetlen alakja volt. Az art deco kiállításon a budapesti Corvin áruháznak készített korabeli plakátjával szerepel. De felfedezhető a kiállításon Vogel Eric jelmeztervező is, akinek ugye utolsó munkája az 1996-os szolnoki Csárdáskirálynő volt, lezárva ezzel a szinte az egész rövid huszadik századon átívelő, és természetesen az art deco időszakát is érintő életpályáját.

Vannak persze meglepő és megrázó pillanatai is ennek a kiállításnak. Az például egészen fura, hogy a kiállított ruhák többségének az alkotóiról semmit nem lehet tudni, azaz a korabeli divattervezőknek is beillő jószemű, ügyes kezű és kreatív női szabók a névtelenségbe vesztek. Még szerencse, hogy a nők az art decoban már nemcsak modellek, hanem alkotók is lehettek, így például Mallász Gitta, akinek azt az országimázs plakátot köszönhetjük a harmincas évekből, amely egy népviseletbe öltözött kisfiút ábrázol huncut mosollyal és virággal a hátra tett kezében. Ki gondolta ennek a plakátnak a készítésekor, hogy néhány év múlva lesznek olyan nagyszerű művészek, akik haláltáborokban végzik a tehetségtelen semmirekellők hatalomra jutása és sikeres népbutítása miatt. Lezárva ezzel a képzőművészet egy nagyszerű korszakát is.

Aminek talán az egyik legikonikusabb magyar filmje Gaál Béla Meseautó című mozija. Benne számtalan korabeli, az art decot idéző iroda- és villabelsővel, ruhákkal, sőt magával a vágyott autóval, na és persze Perczel Zitával, Törzs Jenővel meg Márkus Alfréd máig dúdolt slágerével. Megénekelve azt a csodát, amit az art deco is jelentett: "Meseautóban színezüst erdők során/repülünk a szívünk tavaszán./Arany országút csillogó gyémánt porán/repülünk a mesék kocsiján". Háborúból ki, háborúba be, közben felhőtlenül valami újat, különöset, de maradandót alkotva.