A szolnoki önkormányzat kormánypárti képviselői, kiegészülve az élő szembesítéstől menekülő bukott polgármesterrel, képtelenek meghallani, hogy a helyiek nem kérnek az elektrolitgyárból. A helyiek pedig nem akarják tudomásul venni, hogy a döntési helyzetben lévőket ez nem érdekli.
Az épített örökséget nem úgy lehet megmenteni, sőt turisztikai célokra fordítani, hogy ma azon sápítozunk, mi mindenünk volt és pusztult el, vagy építünk valami soha nem létezett, réginek tűnőt. A megőrzött örökségben ott vannak azok, akik a maguk jelenében, időben gondoltak a jövő múltjára.
A felvétel baloldalán látható első ház, illetve az ugyanazon az oldalon távolabb feltűnő nagyobb épület ma is áll a szolnoki Baross utcában. Ott, ahol a megörökített utca fut, jelenleg az úgynevezett 1-es parkoló található. Ha ez idősebb Divald Károly fotója, akkor csak 1897 előtt készülhetett.
A lakosság tájékoztatás nem így működik, vagy legalábbis nem így kellene működnie. Mert így mi a biztosíték arra, hogy valamikor nem derül ki, atombomba összeszerelő üzem is épül Szolnokon? Az elmúlt fél év egyik bűne a várost vezetők és a városlakók közötti kommunikáció változatlansága.
Szolnok főutcáján fényképet készíteni 1907-ben már nem lehetett akkora újdonság, ami önmagában indokolná, hogy ezen a képeslapon, a mai Kossuth tér helyén, legalább három tucat férfi és nő, felnőtt és gyerek nézze az ismeretlen fényképészt. Vajon Etuska találkozott ezekkel az emberekkel?
Vármegyei kaszinó, Úttörőház, Technika háza. Szolnok épített örökségének egy darabja. Ma már neve sincs, évtizedek óta pusztul a vármegyeháza és az egykori tervezővállalat székháza között. Szolnoknak nem épített, pusztuló öröksége van. Hetekkel ezelőtt zúzták be az üvegeket az épület bejárati ajtaján, a város főutcáján. A lámpák is akkor sérülhettek meg, vagy a galambok verték/ tojták le. Tudom, magántulajdon. Mi közöm, közünk hozzá? Mi itt vagyunk otthon. Ez lett a lakóhelyünk.
Kicsit fáj, hogy Szolnok kimaradt, ám Szolnokról nézve így is érdekes a Walter Rózsi villa brutalista építészetünkről szóló kiállítása. Hátha egyszer Szolnokon is lehet erről így beszélni.
A szolnoki Kossuth tér 2., 3. és 4. szám alatti épületeket és az éppen kopár piacteret mutató fotó 1894 és 1918 között bármikor készülhetett. Képeslapváltozata a nagy háború utazó emléke.
Úgy korrekt, ha itt és tőlem tudják meg, hogy klaviatúraforradalmár mivoltomat egy időre politikai szerepre is cserélem. Ugyanakkor a hobbimmal, a blogSzolnok írásával sem hagyok fel.
