A medencék száma alapján a nyolcvanas években élte fénykorát a szolnoki strandélet. A húszas években viszont esély lett volna rá, hogy igazi fürdőváros legyünk. Pancsoló Szolnok előzetes.
Kell egy halott? Nyolcvanas nyugdíjas vagy ötéves óvodás? Nem büntethető elkövetővel, hárító szülőkkel, egymásra mutogató hatóságokkal? Vagy leüvöltjük végre a döntéshozók fejét?
Reisz Gábor Földszint című filmjének ajnározása közben a magyar filmkritikusok önkritikusan dúdolhatnák, hogy „ez az a ház, ahol semmi sem változik”! A múlt és a név semmire sem garancia.
Szolnokon a nagy nehezen megépült két strandot és úszómedencét egyszerre zárják be két hétre karbantartás és téliesítés címén. Tiszakécskén a szaunavilág bővítés közben is nyitva.
Bármilyen hihetetlen, de az öt év különbséggel feladott két képeslapon Szolnok egyik legfontosabb közterülete látható, amit akkor már nem Vasúti fasornak neveztek. Ez a Baross utca vége.
Sumákolás, szívatása, a kerek cipelése a szögletes gurítása. A Magyar Néprajzi Múzeum Katonadolog című kiállításának kurátorai egykori sorkatonákat kérdeztek emlékeikről. Szelepnyitást!
Óriási a forgalom Szolnok megye székhelyén. Olyannyira, hogy a megyei tanács székháza előtt araszoló Volgák és Moszkvicsok között rendőrnek kell átsegítenie a gyalogosokat a zebrán. A fejlődő várost megörökítő fotós pedig halált megvető bátorsággal áll a két sáv között.
Kormányváltás ide, MÁV vezetőség csere oda, járhatott Szolnokon az új közlekedési miniszter, rendezhettünk városnapi ünnepséget a vasútállomáson, ez a felirat a helyén maradt. Így két év után tényleg megkérdezném már, hogy a szolnoki vasútállomáson kinek a tulajdona ez a tábla, és feljelentene-e, ha lefesteném ezt a vállalhatatlan feliratot? Mert hátha neki fontos, egyetért vele, tetszik neki, én meg más tulajdonán nem végezhetek beavatkozást. Még akkor sem, ha ez köztulajdon.
Ki lehetett az a szerencsés, aki a harmincas évek elején nagyjából egy munkás 150 évnyi fizetésével azonos összeget nyert Szolnokon? A nyereményt a Gettler Bank és Váltóüzlet fizette ki.
Cseh Tamás és Bereményi Géza dalairól, lemezeiről, kapcsolatáról és ezeken keresztül rólunk, magyarokról írt Amerikában megjelenő esszékötetet a 9 éve köztünk élő Diana Senechal.
A fejétől bűzlik, de a működéshez az kevés. Miközben a „szabadságharcosok” disznóságai miatt már nagyhalak is horogra akadnak, mikor nézhetünk szembe a helyi segítőkkel, működtetőkkel?
A medencék száma alapján a nyolcvanas években élte fénykorát a szolnoki strandélet. A húszas években viszont esély lett volna rá, hogy igazi fürdőváros legyünk. Pancsoló Szolnok előzetes.
Reisz Gábor Földszint című filmjének ajnározása közben a magyar filmkritikusok önkritikusan dúdolhatnák, hogy „ez az a ház, ahol semmi sem változik”! A múlt és a név semmire sem garancia.
Cseh Tamás és Bereményi Géza dalairól, lemezeiről, kapcsolatáról és ezeken keresztül rólunk, magyarokról írt Amerikában megjelenő esszékötetet a 9 éve köztünk élő Diana Senechal.
És egyre veszélyesebb lesz az EuroVelo, az európai kerékpárút-hálózat részét képező Szolnok-Tószeg bicikliúton. Valószínűleg a szárazság miatt egyre több és szélesebb a repedés az úton.
Aki a két ünnep között nyit cukrászdát, ráadásul olyasmit hoz Szolnokra, ami nem megszokott, és a Szapáry útban fantáziát lát, az megérdemli, hogy esélyt adjunk neki. Ez a remény szigete.
Sumákolás, szívatása, a kerek cipelése a szögletes gurítása. A Magyar Néprajzi Múzeum Katonadolog című kiállításának kurátorai egykori sorkatonákat kérdeztek emlékeikről. Szelepnyitást!
Kell egy halott? Nyolcvanas nyugdíjas vagy ötéves óvodás? Nem büntethető elkövetővel, hárító szülőkkel, egymásra mutogató hatóságokkal? Vagy leüvöltjük végre a döntéshozók fejét?
Hatodik évadát kezdi a Szigligeti Színház élén Barabás Botond, aki újabb ciklusra kapott megbízatást, így 2031 elejéig vezetheti a szolnoki teátrumot. Az új évadnál többet beszéltünk a múltról és a változó világról.
Kormányváltás ide, MÁV vezetőség csere oda, járhatott Szolnokon az új közlekedési miniszter, rendezhettünk városnapi ünnepséget a vasútállomáson, ez a felirat a helyén maradt. Így két év után tényleg megkérdezném már, hogy a szolnoki vasútállomáson kinek a tulajdona ez a tábla, és feljelentene-e, ha lefesteném ezt a vállalhatatlan feliratot? Mert hátha neki fontos, egyetért vele, tetszik neki, én meg más tulajdonán nem végezhetek beavatkozást. Még akkor sem, ha ez köztulajdon.
Szolnok korzóján, a Szapáry úton valamikor 1912 és 1917 között kivágták az összes fát, amiket aztán több tucat csemetével pótoltak. Szerintem a közművek építése lehetett ennek az oka, hiszen e képeslappá lett fotón úgy tűnik, gyönyörű úttest épült a korzó két járdája és leendő fasora közé.
NYÁRI ISMÉTLÉS: A Kossuth tér artézi kútját díszítette az a három puttós szoborcsoport, amelyet 1943-ban elbontottak, 1984 körül a Tiszaligetben fotóztak le, 1989-ben pedig a Művésztelepen lehetett.
Vasmunkás-szobor? Csatornadarabokból vagy felnikből kreált köztéri alkotás? Mészkőcsobogó talán a Ligetben, és egy újabb kuporgó valahol? Ismeretlen szolnoki „szobrok”. Gondolkodjunk!
Van abban némi keserű áthallás, ahogy magára maradt Simon Ferenc Ápolónő gyermekkel című alkotása az egykori Abonyi úti iskola udvarán, ahová húsz éve helyezték át, 42 éves korában.
Nem tudom, kinek az ötlete, de nálam célt ért. Mosolyogtam, jó kedvem lett. Nem ismerem az alkotókat, de közéjük fogok tartozni. Nem hivatalos szobor, de most Szolnok legszebb alkotása.
