Egy ország Isten háta mögötti részén, ahol leginkább csak mezőgazdaságból lehet megélni, mit kezdhetnek magukkal a tizenéves fiatalok. Vedelhetnek, bulizhatnak, motorozhatnak, verekedhetnek, vagy, ha éppen a nyakukba szakad a családi gazdaság, folytathatják azt, amit őseik is tettek.
Abban a két évtizedben, amikor szerkezetében a mai Szolnok létrejött, a lakosság száma 50 ezerről 80 ezer fölé nőtt. Bő két évtized alatt két főtér, minimum három lakótelep, tucatnyi kulturális intézmény épült, hiszen arra számítottak, hogy az ezredfordulón már 120 ezer szolnoki lesz.
A Kivert Biztosíték (AKB) rovatban csak annyit akartam jelezni, hogy a Szabadság téri egykori bölcsőde kapuja mellől eltűntek a szép, régi utcanév- és házszámtáblák. Fájó sebek szakadtak fel.
Az Eötvös téren 1895 óta működik artézi kút, amit 1983-ban felújítottak, kifolyóját pedig 1999-ben teljesen átépítettek. Ez utóbbi beavatkozásnak köszönhetően telepedett a kút tetejére az Ilauszky Tamás által faragott, csőrét a szárnya alá dugó pelikán. Két egykori képviselő adománya révén.
Az önkormányzatiság leépítésének és a helyi tájékoztatás szétverésének a levét issza Szolnok (is). Ha nem lehetne a város beleegyezése nélkül bármit idetelepíteni, ha nem működhetne az önkormányzat anélkül, hogy valódi kommunikációt folytatna a lakókkal, nem itt tartanánk.
Vármegyei kaszinó, Úttörőház, Technika háza. Szolnok épített örökségének egy darabja. Ma már neve sincs, évtizedek óta pusztul a vármegyeháza és az egykori tervezővállalat székháza között. Szolnoknak nem épített, pusztuló öröksége van. Hetekkel ezelőtt zúzták be az üvegeket az épület bejárati ajtaján, a város főutcáján. A lámpák is akkor sérülhettek meg, vagy a galambok verték/ tojták le. Tudom, magántulajdon. Mi közöm, közünk hozzá? Mi itt vagyunk otthon. Ez lett a lakóhelyünk.
Kicsit fáj, hogy Szolnok kimaradt, ám Szolnokról nézve így is érdekes a Walter Rózsi villa brutalista építészetünkről szóló kiállítása. Hátha egyszer Szolnokon is lehet erről így beszélni.
A szolnoki Kossuth tér 2., 3. és 4. szám alatti épületeket és az éppen kopár piacteret mutató fotó 1894 és 1918 között bármikor készülhetett. Képeslapváltozata a nagy háború utazó emléke.
Úgy korrekt, ha itt és tőlem tudják meg, hogy klaviatúraforradalmár mivoltomat egy időre politikai szerepre is cserélem. Ugyanakkor a hobbimmal, a blogSzolnok írásával sem hagyok fel.
