A Szigligeti új bemutatója, a Mici néni két élete nemcsak a főszereplő Gombos Juditnak jutalom, de úgy tűnik a társulatnak is, és főleg a közönségnek. Felhőtlen kikapcsolódás, szórakozás.
A szolnoki állomás új helye is kellett e városnegyed létrejöttéhez. De épp oly fontos volt az Eötvös téri víztorony, a Baross utcai iskolasor megépítése, mint a Jubileumi tér létrejött.
Az egykori kertmozi – merthogy Szolnokon ilyen is volt – helye, meg a hozzá szervesen kapcsolódó néhai Nemzeti/Vörös csillag filmszínház, pontosabban a volt Nemzeti szálló báltermének 130 éves, magára maradt fala ősszel mutatja a legszebb arcát, amikor a romokat elfoglaló növények elkezdenek színesedni. Hogy mit rejtenek a fák, bokrok vagy meddig tartják még egybe a falakat a növények, ne feszegessük! Miként azt sem, hogy Szolnok közepén mióta is pusztul a város egyik legszebb épülete.
Nem történt semmi sem. Felejtsük gyorsan el? Egy évünk elszelelt. Dúdolhatnánk dalokat, csavarhatnánk ki verssorokat, ha éppen nem a bőrünkre menne mindaz, ami Szolnokon (nem) történt.
Egy film attól még nem jó, hogy kis költségvetésű. Az sem biztosíték semmire, hogy a sztori színházban működött. És sajnos a korábbi Oscar-díj sem garancia semmire. Mindez nem egykutya.
Még csak 131 éve nevezik Kossuth térnek, Szolnok főterének azonban legalább ugyanilyen hosszú előtörténete is van. Keletkezése homályos, múltjának fordulópontjai viszont elmesélhetők.
Olyan országban szeretnék élni, ahol a helyi demokrácia születésnapján a kormány azt hirdeti, hogy akár a reklámjukat is megkérdőjelezheted, lehetsz bármilyen, szükség van rád.
Mivel az elmúlt három évtizedben nem láttam a Csak beljebb, Jancsikám! című előadást, így nem tudom eldönteni, hogy a Szín-Mű-Hely új bemutatója remake, felújítás vagy új rendezés.
Danka István, mint a megyei tervezővállalat fotósa, 1981 tavaszán felmászott az akkor még működő Ságvári Endre Művelődési Ház tetejére, hogy megörökítse a Nerfeld-palota bontását.
