Havi cikkek: Szeptember, 2026

Böngésszen előfizetőnek szóló cikkeink között!

Tiszaliget off

Én csak úszni akartam. A Tiszaligeti strand első téli üzemnapján (08. 31.), délután ötkor. Az 50 méteres medencében, amire hét évet vártam. Hosszában. Jeggyel, amit a pénztárnál vettem, és ahol nem szóltak, hogy a tervem nem sikerülhet. Persze én vagyok a hülye, a mindent szarozó, mert nem néztem meg a pályafoglaltságot valahol, mert nem tolerálom, hogy a fél medencét kiadták a vízilabdásoknak. Ismét nekem kellene megértőnek lennem. Nem. Nekem a Tiszaligeti strand újra bezárt.

Kiemelt

Visszahívó város

Harminchét év után Jakab Dezső és Komor Marcell, illetve az épületeik miatt szerettem volna Szabadkára menni. Egy végtelenül kedves, kozmopolita, megfizethető, kávéházazó várost találtam.

Még nincs megmentve!

A belvárosi nagytemplom toronysisakja még egyáltalán nem menekült meg. Az ezért (is) küzdő Dombi Gábor műemlékvédelmi szakértőt arról kérdeztük, hogy áll a sisak megmentésének ügye.

Szolnokon, 1971 nyarán

A szolnoki Sütő és Jászkürt utcák elején, azaz az akkori Beloiannisz úti kereszteződések közelében a hetvenes évek elején készült a Bauer-gyűjteményben található, mellékelt két fotó.

Kinek az órája?

Utasítható alattvaló vagyok, avagy minél jobban kiszolgálandó ügyfél? A monopolhelyzetben lévő szolgáltatók szolgáltatnak vagy a legsötétebb állampárti hagyományokat ápolják? Nem értem.

Subscribe

spot_imgspot_img