Sok minden történt a szolnoki belváros „alatti” Tisza parton, mire száz évvel ezelőtt elkezdődött Szolnok saját szállodájának az építése. Az Élő blogSzolnok Anno negyedik évada ennek a környéknek a történetével indul.
Az előző századforduló egyik kora őszi napján készült ez a felvétel a szolnoki Szapáry utcáról, amelyen jól látszik, hogy a két oldala között szinte ösvényeket tapostak az átkelők.
Nemcsak azért, mert a „szomszéd kertje mindig zöldebb”, hanem amiatt is, hogy a kecskeméti városháza felújítása kapcsán, az épületben lévő helytörténeti kiállítás irigylésre méltó.
A szolnoki Kertmari Annával beszélgettünk, aki az Abonyi Vándorszínház Tévedések végjátéka című előadásának írója és rendezője. Premier szeptember 5-én az abonyi művelődési házban.
Talán túlzás az elmúló nyarat ilyen idézettel jellemezni, miként azt tippelni, hogy gyorsan elfelejtjük. Szolnokon nemhogy egy rendszerváltásnál, de kormányváltásnál is kevesebb történt.
Harminchét év után Jakab Dezső és Komor Marcell, illetve az épületeik miatt szerettem volna Szabadkára menni. Egy végtelenül kedves, kozmopolita, megfizethető, kávéházazó várost találtam.
A belvárosi nagytemplom toronysisakja még egyáltalán nem menekült meg. Az ezért (is) küzdő Dombi Gábor műemlékvédelmi szakértőt arról kérdeztük, hogy áll a sisak megmentésének ügye.
A szolnoki Sütő és Jászkürt utcák elején, azaz az akkori Beloiannisz úti kereszteződések közelében a hetvenes évek elején készült a Bauer-gyűjteményben található, mellékelt két fotó.
Utasítható alattvaló vagyok, avagy minél jobban kiszolgálandó ügyfél? A monopolhelyzetben lévő szolgáltatók szolgáltatnak vagy a legsötétebb állampárti hagyományokat ápolják? Nem értem.
