– Addigra már kirúgtak a kéményseprőktől, amikor Gyula bá piásan legurult egy tetőről. Bár a temetésén a többiek azt mondták, nem a zuhanásba, hanem a két hét kórházi alkoholelvonásba halt bele. Mindenesetre a búcsúztatóján ugrott be, hogy ki kellene rabolni a Szapáry úti bankot – folytatta Ványai, miközben a Baross utca házait bámulta a kocsiból.
– Temetésen nekem is ilyesmiken szokott járni az eszem – jelentette ki a kormánynál Gerzson.
– A Pelikán még megvan? Azt hittem, eldózerolták. Ide akartam mára szobát foglaltatni, de semmit nem találtam róla – mutatott Ványai a hotelra. – Gondolom, a sztriptíz bár sincs már meg az emeleten. Emlékszel Gerzson, amikor Palkó valami itteni táncosnőnek udvarolt, mi meg eljöttünk megnézni a félpucér csajt?
– Nem is mondtad, hogy sztriptíz bárokba jártál, miközben nekem csaptad a szelet.
– Anna! Ez akkor volt, amikor te éppen a nagy Szovjetunióban voltál nyelvi gyakorlaton, és titokban kellett tartani, hogy köztünk van valami. Mit mondhattam volna, amikor Gerzson, mint egy kiéhezett bika kimenőt kapott a rendőrtisztiről, Palkó meg benyögte, hogy hol dolgozik a nője? Bocs, Anna miatt nem mehetek. Meg egyébként is, akkor már harmadik hónapja dekkoltál Moszkvában.
– És mire hazajöttem, te szépen eltűntél. Kurvák és bankrablás, gyönyörű.
– Ne most kapjatok hajba! – Fékezett Gerzson a zebránál, mielőtt a Szapáryra kanyarodott volna.
– Mi a franc ez? Étterem lett az aluljáróból?
– Ványai ne tereld el a szót! Hazajöttem Moszkvából, azt hittem, karácsony után találkozunk, te meg sehol. Legalább egy üzenetet hagytál volna.
– Hogy bankot raboltam, ne várj? Az utolsó hetekben egy árva sort se írtál. Miattad is voltam már úgy nekikeseredve, hogy minden mindegy volt. Nem volt melóm, a haverjaim egyetemre jártak, a nőm, aki persze mindenki előtt szégyellt, valahol a nagy Szovjetunióban. Egyedül, pénz nélkül Szolnokon. Remek kilátások voltak. Ja! És megkaptam az értesítést is, hogy februárban bevonulhatok másfél évre katonának. Gondoltam, szarabb már nem lehet.
– Ez volt az indítékod a bankrabláshoz?
– Parkolj le, kérlek – szólt Ványai, Gerzson pedig azonnal beállt a Tünde elé. Ványai kiszállt és elgondolkodva bámulni kezdte a nyolcvanéves banképületet.
– Nehogy már elérzékenyülj! Végül is nem ezt a bankot raboltad ki.
– Gerzson. Nem érdekel, hogy hiszel nekem vagy sem. Innen vittem el ’89 karácsonyán kétszáz milliót.
– Engem is elvihettél volna – állta meg Ványai mellett Anna.
– Nem tudtam, hogy ráérsz-e, meg jönnél-e velem. Jöttél volna?
– Bandika. Ha tényleg kirámoltad a bankot, és menekülni akartál, akkor neked már csak egy bonyolult nő kellett volna a nyakadba, hogy egy hét alatt lebukj. Még mindig nem hiszem a sztoridat, de ha igaz, akkor okos döntés volt, hogy Annát nem vitted.
– Jöttél volna? – Nézett Ványai a mellette álló nőre, aki hirtelen egyáltalán nem hasonlított arra a lányra, akibe negyedszázada szerelmes volt. – Jöttél volna?
Anna megrázta a lehajtott fejét.
– Ha nem tudod, hogy bankot raboltam, akkor se?
Anna a fejét rázta.
– Volt már valakid?
Anna egyet bólintott, de nem nézett a mellett álló szakállas fickóra.
– Akkor meg mi a francnak kínzod? – Csapott a szolgálati autó tetejére Gerzson. – Elég volt a lelkizésből, meg a nosztalgiából. Porzik a májam. Nem akarok úgy meghalni, mint a tippadód, Gyula bá, tehát húzzunk a többiek után a Szigonyba. Bandika mellém ülsz a banketten, és folytatod! Mert azt már tudom, kitől kaptad a tippet, mi volt az indítékod, de a végrehajtást is részletesen el kell mondanod, ha nem akarod, hogy mindenkinek elmondjam, Anna az eltitkolt pasiját azelőtt felszarvazta, hogy nekünk bemutatta volna.