– Béla nincs meg – néztek egymásra sápadtan a tintakék ruhás brigádtagok az épülő Tisza-híd Liget felőli végénél, miután a régi szerkezet egy darabja hatalmas robajjal belezuhant a folyóba. – Az a marha elindult a túlpartra, mert valami szerszámot a Szabadság téren hagyott – igazította meg tintakék nadrágja kantárját Lajos, aki negyedik éve nemcsak együtt dolgozott az új híd építésén Bélával, de vele is lakott a munkásszállón. – Nem érhetett át! Mert azok a balfasz pestiek elcseszték a kötéseket.
Legfeljebb másfél évtizede működhetett a Tisza szálló, amikor egy Szolnokra bevonult fegyverneki fiatalember ezzel a már háborús minőségű képeslappal üzent egy otthoni ismerősének. Ám nem emiatt mutatom meg ezt a lapot.
Az évtizedes júliusi hírekből ezúttal inkább a „hűsítőket” citáljuk, bár a jég, a bambi, a Márka és a Kőbányai mellé egy kulák és a „900 éves Szolnok” termékek is beférnek.
Szép lett volna, ha a Szolnok 950 keretében megnyílik, és nem azt kell újra leírni, hogy 2019 óta zárva. Eddigi 60 évéből 6 év vendégek nélkül telt. Ma se tudjuk, meddig lesz így.
Súlyos vészhelyzet esetén, akkor is csak megkülönböztetett jelzéssel (gyk.: kékvillogó) van keresnivalója autónak a Tiszaparti sétányon. Nincs az a közfeladat, az a borús idő, az a rengeteg munka és ebédidő, ami ez alól felmentést adhat(na). Gondolja a naiv szolnoki. Ám ebben a városban mindent lehet. Azoknak is, akiknek pedig példát kellene mutatniuk. Mert, ha valakinek lehet, akkor mindenkinek lehet. És ez a lejtő!
Ha egyszer majd az elmúlt hónap személyes emlékeit összegyűjtjük, akkor talán külön fejezetet kap ebben a történeti munkában, hogy a napi „politikai” történések kapcsán ki és mikor sírt.
Vármegyei kaszinó, Úttörőház, Technika háza. Szolnok épített örökségének egy darabja. Ma már neve sincs, évtizedek óta pusztul a vármegyeháza és az egykori tervezővállalat székháza között. Szolnoknak nem épített, pusztuló öröksége van. Hetekkel ezelőtt zúzták be az üvegeket az épület bejárati ajtaján, a város főutcáján. A lámpák is akkor sérülhettek meg, vagy a galambok verték/ tojták le. Tudom, magántulajdon. Mi közöm, közünk hozzá? Mi itt vagyunk otthon. Ez lett a lakóhelyünk.
Kicsit fáj, hogy Szolnok kimaradt, ám Szolnokról nézve így is érdekes a Walter Rózsi villa brutalista építészetünkről szóló kiállítása. Hátha egyszer Szolnokon is lehet erről így beszélni.
A szolnoki Kossuth tér 2., 3. és 4. szám alatti épületeket és az éppen kopár piacteret mutató fotó 1894 és 1918 között bármikor készülhetett. Képeslapváltozata a nagy háború utazó emléke.
