– Te sem az eszed miatt lettél rendőr – cirógatta meg a fiatal közlekedési arcát a törött karú pincérlány, amikor másodjára mentek végig a Széchenyi parkolóin. – Nem tudom, milyen a viszonyod a kollégáiddal, de a helyedbe rákérdeznék, történt-e Szolnokon az elmúlt napokban különös haláleset.

– Ne bosszants már Tündike – fortyant fel a fiú. – Megbeszéltük Bánékkal, hogy átfésüljük a várost. Miénk a Szecska, a Vosztok, a Kertváros és Szanda. Nem érünk rá a szerinted hülye kollégáimmal beszélgetni.

Folytatta volna, de megcsörrent a lány telefonja. Felvette, köszönt. Majd egyre sápadtabb lett. Letette, és felkiáltott.

– A rohadt életbe! Átvertek. Húzzunk azonnal haza!

– A vasút környéke Bánéké – ellenkezett a fiatal rendőr. – Amíg nincs meg a fekete német kocsi, nem megyünk haza.

– Imádom a kitartásodat, a keménységedet, de vedd már észre, hogy át lettünk vágva! Amíg mi a városban körözünk, betörtek hozzám.

A fiatal közlekedési gázt adott, kivágódott a Karczag László utca végén, és mintha szirénázó rendőrautó lenne a kis Suzuki, robogott az autószalonok felé. A Rékasi út körforgalmába úgy ment be, hogy majdnem felborultak, a Thökölyn pedig legalább százzal söpört végig.

A törött karú pincérlány Mátyás király úti lakásának ajtaját profi módon feszítették fel. Egy pillanat alatt pattanhatott ketté a zár és az ajtófélfa. A lakás azonban nem volt feltúrva. Csak a nagyszobában lévő szekrénysor ajtóit nyitogatták ki. A lány berohant. Mélyen benyúlt az egyik polcon, tapogatózott a ruhák mögött, majd megtörten lehuppant a földre.

– Miközben a városban kocsikáztunk, valaki nyugodtan elvitte a Madas-ház kincsét – jegyezte meg bűnbánóan a fiatal közlekedési rendőr, miközben a lány mellé térdelt és megcsókolta. – Hívom Bánt.

Legalább tízszer tárcsázta Bán számát, de az csak kicsöngött. Először azt mondta, biztos, zenét hallgatnak a kocsiban, miközben a várost járják. Aztán kényszeredett mosollyal kijelentette, hogy valószínűleg megint veszekszenek a lányával, ezért nem veszi fel.

– De az is lehet, hogy átvágott bennünket – szólalt meg könnyes szemmel a pincérlány, aki elővette a mobilját és tárcsázott. Felvették.

– Szia, Tündi vagyok. Merre jártok?- szólt bele. – Egyedül vagy? Azt beszéltük meg, hogy az apáddal keresitek a német kocsit.

Hallgatta a választ, majd elköszönt.

– Öt perc után összevesztek, és az apja körülbelül két órája kitette a kocsijából – nézett jelentőségteljesen a lány az egyre idegesebb fiúra.

A fiatal közlekedési újra elővette a mobilját, izgatottan keresgélt a számok között, majd tárcsázott.

– Edit sem veszi fel – jelentette ki egy perc múlva.

Újra kutakodott a készülék memóriájában, majd ismét a füléhez emelte. Két kicsöngés után ideges női hang szólalt meg a másik oldalon.

– Honnan tudtad, hogy a kórházban vagyok?

– Valahogy sejtettem Zitukám, hogy te sem tartod magad a megállapodásunkhoz.

– Dehogynem – kiáltotta a vonal végén a meggyilkolt Gulyás nővére. – Csak honnan szerezhettem volna pontos információkat az öcsém kétes üzleteiről, ha nem Kadlacsek úrtól.

– És megtudtál valamit? – Erőltetett magára nyugodtságot a fiatal rendőr.

– Igen. De senki nem fog neki örülni. Valahogy el kellene érnünk a századost.

– Mert?

– Mert Kadlacsek úr egy órával ezelőtt, a harmadik infarktusa után, saját felelősségére elhagyta a kórházat.