A lengyelpiac a nyolcvanas években maga volt a csoda, a nehezen beszerezhető nyugati javak lelőhelye. Legalábbis így emlékszem arra a kavalkádra, ami eleinte a Csáklya utcában működött. Hogy miért lengyel? Mit lehetett ott kapni? És mi volt ebben a poén? 25 év alatt érthetetlen.
A Felső-Szandai réten újra túrják a földet. Nem földet művelnek, nem termelni akarnak! Építkeznek, újabb szolgáltató települ a városba. A dolgot nézhetem optimistán: dübörög a gazdaság, jönnek a befektetők. És nézhetem pesszimistán is: ugyanazon a tortán többen osztoznak, amitől majd mindenki ráfizet.
Al Ghaoui Hesna Háborúk földjén című könyvét elsősorban azért ajánlom, mert néha nem árt szembesülni azzal, milyen jó helyen élünk. Másrészt pedig arról se nagyon szabadna megfeledkezzünk, hogy a világ közepe nem a Kárpát-medencében van. Olvasmányos, szórakoztató, olykor pedig megrázó a fiatal riporternő első könyve.
A közösségi oldalakon és e-mailban is sokan kívántak mindenféle jót az elmúlt két hétben, és néhányan azt is megkérdezték, milyen volt a blogSZOLNOK első éve, no és milyen lesz a következő.
A valamikor a XX. század elején, a bíróság épületéről készült fotót nézegetve nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a mai Dózsa György út páros oldalára egykor teret képzelt valaki.
A kelet-franciaországi Mulhouse ugyan még csak nyolcszáz éves, de a belvárosában több parkoló helyére is virágágyást építettek. És ezzel nincsenek egyedül. Tudom, hogy ez egy másik Kelet.
Négy évtizede csodálatos álmokat szőttek a szolnoki Tabánról. Ugyanakkor 3 forintra emelkedett egy gombóc fagyi ára, a helyi színház és rádió pedig új vezetőt kapott. Régi augusztusok.
A jórészt társadalmi munkában kialakított Tiszaliget végében lévő Turisztikai Központ ideális lenne lakóparknak, főleg, ha a Csáklya utcai híd miatt az a vége is megnyílna a Ligetnek. Jaj!
Szolnok azért nem megy egyről a kettőre, mert ők mindent megakadályoznak. Szolnok azért nem megy egyről a kettőre, mert ő nem csinál semmit. De van videóbajnokság és Sz. F. 2.0.
