Kőnig László 1990 novemberében tette le polgármesteri esküjét. Interjún második részében az új testület alakulásáról, a város vezetésének átvételéről és a 13 hónapos mandátum tapasztalatairól beszélgettünk Szolnok első polgármesterével.
Kőnig Lászlót húsz évvel ezelőtt választották meg Szolnok polgármesterének. A rendszerváltás utáni első városvezető 13 hónap után mondott le mandátumáról, de 1998-ig még tagja volt a képviselőtestületnek. Kétrészes interjúnk első részében a polgármesterségig vezető útról beszélgetünk.
Akkor élünk majd normális országban, amikor a hivatalok kiszolgálják, és nem kiszekírozzák az őket eltartó, adózó állampolgárokat. Ha majd nem ugrik össze a gyomrunk, amikor át kell lépnünk egy hivatal küszöbét. Mert - elvileg - nem ők vannak értünk.
Ismét van Szolnokon egy kiállítás, amiről alig lehet hallani, és amit nem könnyű megtalálni. Persze azt is csak bennfentesként sejtem, hogy mi a tárlat célja. Mindezek ellenére roppant szórakoztató a Szak-Ma-Múlt című kiállítás.
Ahogy lehullottak a levelek, úgy tűnt elő a Baross utcai tűzfalon egy régi, egyedi reklám. Valamikor Szolnok utcáin rengeteg ilyet lehetett látni, ma ez, és a piacnál lévő Tisza cipő reklám lehetnek az utolsók. Nem kellene őket úgy veszni hagyni, mint az egykori reklámfényeket.
A kelet-franciaországi Mulhouse ugyan még csak nyolcszáz éves, de a belvárosában több parkoló helyére is virágágyást építettek. És ezzel nincsenek egyedül. Tudom, hogy ez egy másik Kelet.
Négy évtizede csodálatos álmokat szőttek a szolnoki Tabánról. Ugyanakkor 3 forintra emelkedett egy gombóc fagyi ára, a helyi színház és rádió pedig új vezetőt kapott. Régi augusztusok.
A jórészt társadalmi munkában kialakított Tiszaliget végében lévő Turisztikai Központ ideális lenne lakóparknak, főleg, ha a Csáklya utcai híd miatt az a vége is megnyílna a Ligetnek. Jaj!
Szolnok azért nem megy egyről a kettőre, mert ők mindent megakadályoznak. Szolnok azért nem megy egyről a kettőre, mert ő nem csinál semmit. De van videóbajnokság és Sz. F. 2.0.