Egy mondás szerint, ha egy várost meg akarsz ismerni, akkor menj el az ottani piacra. Szolnokról is sokat elárul a piac, ahol nemcsak vásárolni, de nézelődni, illatokat keresni és a beszélgetésekbe belehallgatni is érdemes. Kihagyhatatlan hely.
Lassan elkopik a Tisza partjáról a város egykori ipari jelképe, a tárház. Máshol ilyen épületekből szoktak modern művészeti múzeumokat, meg fantasztikus kulturális központokat varázsolni. Máshol.
Ha ebben az évadban csak egy darabot tudnak megnézni Szolnokon, akkor az A tanítónő legyen. Mert akkor elmondhatják, hogy egy valóban megrendezett, mesterségük legjavát adó színészekkel színpadra állított darabot láttak. És még gondolkodniuk is kellett!
A Kérdezem rovatban jelent meg az épülő gyaloghídról egy rövid interjú. Az iwiw-en többen is megjegyzést fűztek a cikkhez. Én is elmondom a magam véleményét.
A kelet-franciaországi Mulhouse ugyan még csak nyolcszáz éves, de a belvárosában több parkoló helyére is virágágyást építettek. És ezzel nincsenek egyedül. Tudom, hogy ez egy másik Kelet.
Négy évtizede csodálatos álmokat szőttek a szolnoki Tabánról. Ugyanakkor 3 forintra emelkedett egy gombóc fagyi ára, a helyi színház és rádió pedig új vezetőt kapott. Régi augusztusok.
A jórészt társadalmi munkában kialakított Tiszaliget végében lévő Turisztikai Központ ideális lenne lakóparknak, főleg, ha a Csáklya utcai híd miatt az a vége is megnyílna a Ligetnek. Jaj!
Szolnok azért nem megy egyről a kettőre, mert ők mindent megakadályoznak. Szolnok azért nem megy egyről a kettőre, mert ő nem csinál semmit. De van videóbajnokság és Sz. F. 2.0.
