2025.10.14. (kedd)

Az egyik halott?

Az egyik halott?

Dátum:

- Huszonhárom és fél éve nem jártam Szolnokon. Ez az utca is Tanácsköztársaság volt még akkor - mondta némi szomorúsággal a hangjában Ványai, miközben Anna és Csongor között lépkedett a Közgé előtt. - Elvisz valaki a Ságvári körúti bankhoz?

- A tettes mindig visszatér a helyszínre - jelentette ki hivatalos hangon Gerzson, és már nyitotta is szolgálati autóját, aminek műszerfalán egy tetőre rakható kék villogó pihent. Ványai és Anna is ült be mellé.

– Huszonhárom és fél éve nem jártam Szolnokon. Ez az utca is Tanácsköztársaság volt még akkor – mondta némi szomorúsággal a hangjában Ványai, miközben Anna és Csongor között lépkedett a Közgé előtt. – Elvisz valaki a Ságvári körúti bankhoz?

– A tettes mindig visszatér a helyszínre – jelentette ki hivatalos hangon Gerzson, és már nyitotta is szolgálati autóját, aminek műszerfalán egy tetőre rakható kék villogó pihent. Ványai és Anna is ült be mellé.

– Egyre több jel utal arra Bandika, hogy valóban külföldön töltötted az elmúlt éveket, de ezt a bankrablást még mindig nem hiszem – mondta Gerzson, és az egykori bábaképző mellől kikanyarodott a Baross útra. – Kezdjük azzal, hogy miként jutottál be az épületbe?

– Ahol az Árkád és a bank épülete összeér, van egy szinte sehonnan sem látható kis világítóudvar. Annak idején csináltak hozzá egy kis bejáratot, de csak furmányosan lehet megközelíteni. Onnan pedig egy elfelejtett ablakon át lehetett bemászni a bankba, igaz, egy elfalazott folyosóra. Annak a vége viszont már egy olyan terembe vezetett, ahol akkor a pénz egy részét tárolták.

– És te honnan szereztél tudomást erről a bejáratról? – Tette fel a következő kérdést a füredi rendőrkapitány, miközben az Eötvös téri körforgalomhoz értek az autóval.

– Most kihallgatod? – Villant Anna szeme a visszapillantó tükörben.

– Itt régen egy lámpás kereszteződés volt. A víztorony viszont akkor is így nézett ki. Megvárják, amíg összedől?

– Megvehetted volna abból a sok pénzből – húzódott a hátsó ülésről a két férfihoz közelebb Anna. – Vagy mindet elszórtad?

– Én kezdtem a vallatást. Szóval, honnan tudtad, hogy ott kell bemenni a bankba?

– Még a kéményseprőknél volt egy Gyula nevű kollégám, aki abban a házban nőtt fel, ami régen az Árkád helyén állt. Mi is volt a neve? Nézd, a mentőállomás is megvan. De hol állnak a mentők?

– Az, most nem lényeges. Folytasd!

– Mit? Ja! Szóval ez a Gyula nemcsak ott nőtt fel, és állítása szerint a környék valamennyi házának a titkát meg a zegzugait ismerte, de az Árkád építésén is dolgozott. Vele voltam párban kéményseprő, és munkaidőben meg műszak után is elég sok kocsmát fel kellett vele keresnem. Az első pohár után pedig elkezdett mesélni, és be nem állt a szája. Többször beszélt arról, hogy a bank és az Árkád közé az utolsó pillanatba építették be azt a világítóudvart. Részben, mert féltek, hogy újra leég az egész, részben meg úgy tervezték, hogy néhány kéményt azon keresztül lehet majd megközelíteni. Gyula szerint, mivel nem került rá a tervekre, csak azok tudtak róla, akik építették. Így például ő.

– Él még ez az ember? – Kérdezte Gerzson, miközben a Petőfi úti zebránál gyalogosokat engedett át.

– Atya ég, ez a ház mindjárt összedől. Pedig a Gyula is itt lakott. Ugyanaz volt a neve, mint annak az öreg edzőnek a Damiban. Tudjátok, aki mindig hátul összekulcsolt kézzel járkált a parton. Emlékeztek?

– Hasznos – mondta Anna.

– Szóval Hasznos Gyula él még?

– Ki az a Hasznos Gyula? – Nézett Ványai a kormánynál ülő egykori osztálytársára.

– Te tulok, a Kápolna utca sarkán lévő ház neve volt ugyanaz, mint az olimpikoné – mosolygott Anna a hátsó ülésen.

– Jól van már! Bejárós voltam. De mi lett ezzel a Gyulával? Ő mutatta meg, hogy hol juthatsz be a bankba?

– A fenét. A rablás előtt pár héttel meghalt.

– Miattad? – Lendült előre Anna, miután Gerzson a gáz helyett a fékre lépett.

– Ő az egyik halott?

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A Tiszába zuhant?

– Béla nincs meg – néztek egymásra sápadtan a tintakék ruhás brigádtagok az épülő Tisza-híd Liget felőli végénél, miután a régi szerkezet egy darabja hatalmas robajjal belezuhant a folyóba. – Az a marha elindult a túlpartra, mert valami szerszámot a Szabadság téren hagyott – igazította meg tintakék nadrágja kantárját Lajos, aki negyedik éve nemcsak együtt dolgozott az új híd építésén Bélával, de vele is lakott a munkásszállón. – Nem érhetett át! Mert azok a balfasz pestiek elcseszték a kötéseket.

A kivétel kérése

A Magyar Néphadseregben kezdtem kártyázni, egyáltalán kártyajátékokat játszani, ami addig kimaradtak az életemből. Gyorsan tanultam. Vagy rengeteg időnk volt. Az alapkiképzés után a laktanyától és a várostól is távoli, egy repülőteret kiszolgáló bázisra kerültem, ahol csak unatkozni lehetett volna, ha nem találjuk fel magunkat.

Ma is szeretik Bébét?

Ki lehetett B.B. és ki, aki annyira szerette, hogy ezt egy sárga falon, hatalmas fekete betűkkel ki is fejezte? Egyáltalán B. B. tudta, hogy neki szól az az üzenet? Vagy ma is él valahol, valaki, aki nem is sejti, hogy évtizedek óta tudjuk, hogy őt szeretik?

Milléri búcsú

Évekkel ezelőtt, amikor a gyerekek még háborogtak amiatt, hogy túl sok időt töltök kint a telken, azt mondogattam, ha majd meghalok, itt szórják szét a hamvaimat. Nem vettek komolyan, somolyogtak, legyintettek. Ma már könyörgök, eszükbe ne jusson! Úgy akartam elmenni, hogy rendben hagytam a telket, de nem így lesz. Ma utoljára kijöttem a Millérre. Kijöttem? Kihoztak.