– Fél hat körül újra felmásztam az ablakhoz, amit könnyen ki lehetett nyitni. Áttoltam magam rajta, és bezuhantam egy sötét helyiségbe. Azt hittem, rögtön lebukok. Mivel azonban nem jött senki, felálltam és végigtapogattam a falat, hátha találok egy ajtót vagy lámpát. De nem találtam semmit. Még azt az ablakot sem, amin beestem. Sírva fakadtam. Úgy éreztem, csapdába estem.
– Te tényleg hülye vagy – jelentette ki Gerzson. – Elindultál minden felszerelés nélkül bankot rabolni?
– Egyrészt nem bankot rabolni indultam, másrészt semmi gyakorlatom nem volt a dologban.
– És meddig ültél a sötétben? – Kérdezte Csongor. – Az se lenne rossz történet, hogy az elmúlt huszonöt évben azért nem jöttél el egyetlen találkozóra sem, mert a Szapáry úti bank egyik szobájában raboskodtál.
– És akkor nem bankrabló, hanem bankrab lettél volna – nyögte be Jozsó, amin aztán a kapatos társaság minden tagja röhögni kezdett.
– Megfordult a fejemben, hogy ott veszek. Egyszerűen nem tudtam, hogy merre menekülhetnék. Éhes is voltam, szomjas is, egy idő után pisilnem is kellett, de mozdulni se mertem. Aztán elaludtam. Hajnalban a falon túl beszélgető takarítónőkre riadtam fel, rettegtem, hogy rám nyitnak. Csak később esett le, hogy egy olyan válaszfal mögött ülök, amit lényegében szekrényekből építettek. Hét óra körül kezdett világosodni, és akkor tudtam körülnézni a helyiségben. Az ablakot, amin bemásztam, azért nem találtam, mert jóval a fejem fölött volt. Az ablakkal szemben a szekrények farostlemez hátulja volt. Lámpa vagy ajtó pedig egyáltalán nem volt abban a folyosószerű helyiségben.
– És maradtál? – Kérdezte Csilluska.
– Majd bepisiltem. Alig vártam, hogy kimászhassak. Mire kiléptem az Árkád hátsó folyosójára úgy néztem ki, mint aki valami építkezésről jött. Szerencsére december 24-én reggel nem sokan mászkáltak Szolnokon.
– Minek mentél vissza? – Nézett Ványaira Gerzson, a földvári kapitány.
– Haza értem, megfürödtem, kajáltam, de nem tudtam elaludni. Folyton az járt az eszembe, hogy a jövőm kapuja előtt állok, amin csak be kellene lépnem. Visszajöttem a városba, járkáltam a bank körül, ücsörögtem a Tündében, meg az Árkád presszóban. Azt éreztem, hogy ott van az a rengeteg pénz, ami megoldhatná az életemet. Hazamentem, fogtam egy dobozt, amit szépen leragasztottam karácsonyi csomagolópapírral, aztán tettem bele zseblámpát, kaját, vizet, madzagot, kiöltöztem, mint aki ünnepelni megy, és délután háromkor újra elindultam a bankhoz.
– Anyádék mit szóltak? – Nézett kérdőn Csilluska Ványaira.
– Azt mondtam, hogy a barátnőmhöz megyek karácsonyozni, de az otthoni vacsorára jövök.
– És? Hazaértél?
– Este hétre otthon voltam. Igaz, kicsit furcsán néztek rám, hogy megint úgy nézek ki, mint aki egy építkezésen járt, ráadásul a karácsonyi csomagot is visszahoztam. Csak hebegtem. Azt mégse mondhattam, hogy pármillió forint van a dobozban.
– Délután még kétszázmillióról volt szó – jelentette ki Traktor.
– De a mese úgy szólt, hogy még többször visszament – vágta rá Gerzson.
– Képes voltál visszamenni? – Nézett Ványaira Csongor.
– Csongor! Te nem mentél volna vissza egy olyan helyre, ahol egy asztal dugig van pénzzel, senki nem áll az utadba, hogy markolj belőle? Elsőre elhoztam nagyjából két és félmillió forintot ezresekből és ötszázasokból.
– Elég béna vagy, ha a legkisebb címletekkel kezdted – szólalt meg Csilluska.
– Ha nem emlékeznél, 1989-ben azok voltak a legnagyobb címletek.