2025.10.14. (kedd)

Egy szempár, egy fenék

Egy szempár, egy fenék

Dátum:

Az Árkádok mögötti parkolóban állította le az autóját. Próbált nyugodtnak látszani, holott utálja, ha félbe kell hagynia, amin dolgozik. Editnek viszont nem tudott ellenállni. Az előző napi Szigonybeli kalandjuk, és a délelőtti telefonhívásából is érezte, hogy ismét közelebb kerültek egymáshoz. Amikor meglátta a nőt a dupla átjáró alatt, kiszállt az autójából, integetett neki, hogy észrevegye.

Az Árkádok mögötti parkolóban állította le az autóját. Próbált nyugodtnak látszani, holott utálja, ha félbe kell hagynia, amin dolgozik. Editnek viszont nem tudott ellenállni. Az előző napi Szigonybeli kalandjuk, és a délelőtti telefonhívásából is érezte, hogy ismét közelebb kerültek egymáshoz. Amikor meglátta a nőt a dupla átjáró alatt, kiszállt az autójából, integetett neki, hogy észrevegye.

– Ide figyelj Bán Béla! Hát hiába írok neked az iwiw-en meg a facebook-on, semmire nem válaszolsz? Tegnap délután óta nem tudok lenyugodni – zúdította nyakába az érzelmeit a nő, miközben betuszkolta az anyósülésre. – Tudod, mit mondok neked? Az a fickó nem véletlenül borult be a bokszunkba. Azt hittem, meghalok, amikor dőlni kezdett a fal, aztán meg ott feküdt az a hülye a lábainknál.

– Igen, nekem is van néha olyan érzésem, mintha valami filmbe keveredtünk volna – próbálta kényszeredetten mosolyogva megnyugtatni a feldúlt nőt.

– Filmben? Bán Béla, te tiszta hülye vagy! Bennünket le fognak csukni?

– Mert egy fickó a lábaid elé zuhant?

– Nagyon vicces vagy, csak majd leesik az álad, ha elmondom, mire jöttem rá – mondta szikrázó szemekkel, izgatottan fészkelődve az ülésben Edit. – Akkora slamasztikába vagyunk, hogy el se tudod képzelni. Tud, hogy ki volt az a fickó, aki a Szigonyban átborult a bokszunkba?

– Valami részeg tinédzser.

– A nagy büdös lótúrót. Az egy rendőr volt, és éppen hallgatózott – vágta rá szikrázó szemekkel, hangjában egy felfedező büszkeségével. – Ugye, most csodálkozol?

– Igen. Téged ennyire megviselt a kollégád elvesztése?

– Velem ne próbálj fölényeskedni, és ne játszd el, hogy nyugodt vagy, mert kiszállok a kocsidból. Fogd már fel, hogy nyomoznak utánunk. Ezek azt hiszik, hogy Zolikát valaki eltette láb alól, és mivel a valódi tettes túl nagy ember ahhoz, hogy bántani merjék, kishalakra akarják kenni a dolgot.

– Állj, állj, állj! – Nagy levegőt vett, megfogta a nő kezét és mélyen a szemébe nézett. Azokba a szemekbe, amiket negyedszázada a nap minden órájában bámulni akart. Hirtelen érezte, ettől a szempártól mindjárt elveszti a fejét, pedig higgadt akart maradni. – Az a szemét Gulyás véletlen baleset áldozata lett. És bár te is és én is szívesen kinyírtuk volna, egyikünknek sincs köze a halálához. Ráadásul huszonöt éve nem láttalak – lágyult el a hangja. – Honnan veszed, hogy kettőnk ellen nyomoznak? És miért lett volna rendőr az az ütődött tegnap? Nekem ilyen marhaságokra nincs időm! Csak azt akartam tőled megtudni, ki volt az a mocsok, aki megalázta a lányomat.

Az anyósülésen ülő nő kihúzta a kezét a férfi ujjai közül, miközben kimért lassúsággal hátradőlt, mint aki csak erőt gyűjt a következő kitöréséhez. Nem nézett a még mindig őt bámuló férfira, a szélvédőre meredt. Szemei egyre összébb húzódtak, arca mind merevebb lett. Majd, mintha mondani akart volna valamit, de a szája tátva maradt. Amennyire csak tudott, előrehajolt, aztán elhaló hangon felnyögött.

– Mit fogdossa a főnököm a Zolika nővérének a fenekét?

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A Tiszába zuhant?

– Béla nincs meg – néztek egymásra sápadtan a tintakék ruhás brigádtagok az épülő Tisza-híd Liget felőli végénél, miután a régi szerkezet egy darabja hatalmas robajjal belezuhant a folyóba. – Az a marha elindult a túlpartra, mert valami szerszámot a Szabadság téren hagyott – igazította meg tintakék nadrágja kantárját Lajos, aki negyedik éve nemcsak együtt dolgozott az új híd építésén Bélával, de vele is lakott a munkásszállón. – Nem érhetett át! Mert azok a balfasz pestiek elcseszték a kötéseket.

A kivétel kérése

A Magyar Néphadseregben kezdtem kártyázni, egyáltalán kártyajátékokat játszani, ami addig kimaradtak az életemből. Gyorsan tanultam. Vagy rengeteg időnk volt. Az alapkiképzés után a laktanyától és a várostól is távoli, egy repülőteret kiszolgáló bázisra kerültem, ahol csak unatkozni lehetett volna, ha nem találjuk fel magunkat.

Ma is szeretik Bébét?

Ki lehetett B.B. és ki, aki annyira szerette, hogy ezt egy sárga falon, hatalmas fekete betűkkel ki is fejezte? Egyáltalán B. B. tudta, hogy neki szól az az üzenet? Vagy ma is él valahol, valaki, aki nem is sejti, hogy évtizedek óta tudjuk, hogy őt szeretik?

Milléri búcsú

Évekkel ezelőtt, amikor a gyerekek még háborogtak amiatt, hogy túl sok időt töltök kint a telken, azt mondogattam, ha majd meghalok, itt szórják szét a hamvaimat. Nem vettek komolyan, somolyogtak, legyintettek. Ma már könyörgök, eszükbe ne jusson! Úgy akartam elmenni, hogy rendben hagytam a telket, de nem így lesz. Ma utoljára kijöttem a Millérre. Kijöttem? Kihoztak.