A fiatal rendőr felugrott az asztaltól. Kezében a kabátjával a Frei kávézó bejáratáig jutott. Ott megtorpant és visszarohant. Vállánál ragadta meg a törött karú pincérlányt és úgy húzta fel a székről, hogy az csattanva felborult. A másik három nő döbbenten nézett rájuk, miközben már a kávézó összes vendége is őket figyelte.

– Mi a francot csinálsz? – Kérdezte döbbenten Edit. Választ nem kapott. Hirtelen Gulyás nővére és Bán lánya is felugrott, és a fiatal pár után vetették magukat. Az ajtóból, ami a művelődési ház belsejébe vezet, Zita még mintha vissza akart volna szólni, miközben fejével a bejárat felé intett.

– A wc kulcsa a pulton – lépett az asztalhoz ideges arccal a felszolgáló. – Fizetni ki fog?

– Majd én mindent rendezek – szólalt meg fél pillanat múlva a százados, és úgy ült le Edit mellé, hogy az moccanni se tudjon. – Egyedül fogyasztott ennyit, vagy a többiek ismét benne hagyták a slamasztikába? De tulajdonképpen mindegy is. Adja ide Csaba feljegyzéseit és többé nem ismerjük egymást.

Editen látszott, időre van szüksége a történtek feldolgozásához. Előbb a százados szemébe nézett, majd az ölébe, ahol meglátott egy pisztolyt, aminek a csöve lassan felé fordult. Arcába fokozatosan visszatért a vér, egyre vörösebb lett, szeme szikrát kezdett szórni, ahogy tekintetét ismét a százados eltorzult arcára emelte.

– Volt egy tea, egy nápolyi habos kávé és két forró csoki – szólalt meg mögöttük határozottan a pincér. A százados önkéntelenül hátrafordult. Edit pedig a jobb kezében lévő hatalmas női retiküllel azonnal ütött. A százados jobb arcát úgy találta el a fémpántokkal kirakott táska, hogy feje a pincér hasába vágódott. A pincér a baljában lévő tálcát a két teáskannával a feljajduló százados fejére ejtett, és ahogy hátratántorodott, helyet csinált ahhoz, hogy a férfi elterüljön a kávézó padlóján.

A pisztoly csattanva esett a földre.

A pincér és Edit a fegyverre, majd egymásra néztek. Edit kilökte maga alól a széket. Előbb véletlenül a földön fekvő százados egyik kezébe mélyítette tűsarkúját, majd másik lábával hátba rúgta, mielőtt átbukdácsolt a vinnyogó férfin. Szinte feltépte a faburkolású ajtót, és a többiek után rohant.

A pincér a lábai elé nézett. A százados arcából és egyik kezéből ömlött a vér. A fiatal lány hirtelen elsápadt, és összecsuklott, mint egy gyenge colostok. A feltápászkodni próbáló százados szerencsétlenségére a magatehetetlen test úgy zuhant rá, hogy ismét a padlóra került, de előtte a fejét beverte a szögletes asztal sarkába.

Edit bevágta maga mögött az ajtót és a hatalmas üvegablakokat látva, önkéntelenül a szálloda felé indult. A wc után azonban le volt zárva a folyosó. Pánikba esett. Próbálta szétbontani az utólagosan emelt torlaszt. Sikertelenül. Lerogyott a rideg kőre. Rázni kezdte a zokogás.

A fiatal rendőrtiszt és a törött karú pincérlány közben már a vízügyi székház felőli oldalon, a második emeleten rohant. A fiú magából kikelve hajtogatta, hogy valahol kell lenni egy ajtónak, ami a tetőre vezet. A lány egyre nehezebben bírta a futást a hatalmas gipsszel. Az egyik fordulónál elvesztette egyensúlyát, és úgy terült el a kövön, hogy a gipsz végigrepedt a kezén. A fiú észre sem vette, hogy egyedül rohan tovább az üres művház emeleti folyosóján.

– Nyugodt léptekkel húzzunk innen – karolt bele Bán lányába Zita, amint kiléptek a művelődési ház mögötti udvarról, ahová a hátsó üvegajtón azonnal kijutottak, miután elhagyták a kávézót.