2025.10.14. (kedd)

Infarktus fenyeget

Infarktus fenyeget

Dátum:

A Várkonyi téri körforgalom megbénult néhány percre, mert egy külföldi rendszámú fekete terepjáró harmadjára ment körbe. Az autó imbolygásából érzékelni lehetett, hogy a kormánynál ülő, nem a vezetéssel van elfoglalva. A negyedik kör előtt az autó ugyanarra lőtt ki nagy sebességgel, amerről jött. A Szapáry felé indult.

A Várkonyi téri körforgalom megbénult néhány percre, mert egy külföldi rendszámú fekete terepjáró harmadjára ment körbe. Az autó imbolygásából érzékelni lehetett, hogy a kormánynál ülő, nem a vezetéssel van elfoglalva. A negyedik kör előtt az autó ugyanarra lőtt ki nagy sebességgel, amerről jött. A Szapáry felé indult.

A Mátyás király úti négyemeletes kapuján feldúlt fiatal nő lépett ki, majdnem fellökve a befelé igyekvő idős hölgyet. Meglepően nagy léptekkel indult a huszonnégyemeletes irányába, egyik kezében egy notesz és egy telefon, másikban másik készülék, amit a füléhez szorított. Hívását fogadták, de a fiatal nőt nem nagyon érdekelte, hogy a vonal másik végén lévő szeretne-e megszólalni. Magából kikelve üvöltött.

Az inkább kihívóan, sem mint csinosan öltözött vörös hajú nő hatalmas virágcsokrot szorongatva lépett oda a Hetényi Géza Kórház tájékoztató pultjához, és meglepő zavarodottsággal érdeklődött bizonyos Kadlacsek úr szobájáról. Az ügyeletes nővér gúnyos mosollyal árulta el a kettes bel szobaszámát, azt viszont megtartotta magának, hogy a beteghez éppen az imént érkezett meg kissé feldúltan a felesége.

A városi kapitányság előtt negyedórája állt járó motorral egy öreg piros Volvo, de úgy, mintha a sofőr a parkolási manőver közben aludt volna el. A sofőr azonban nem aludt, hanem a kormányt szorongatva, a szélvédőn át a semmibe bámulva, gondolatban valahol teljesen máshol járt. Az egyenruhában arra járók óvatosan kikerülték az autót, és a világért sem zavarták volna meg a civilbe öltözött századost.

A fekete terepjáró a piacnál elsőként lőtt ki a kereszteződésben, hogy aztán bűzös fékcsikorgással álljon meg a Centrum sarkánál lévő zebránál.

A fiatal lány könnyeit törölgetve tette le a telefont, majd szinte futva rohant a vasútállomáshoz, és éppen feltépni próbálta az első taxi ajtaját, amikor egy nő lépett oda hozzá, és kérdezett rá, hogy kinek is a lánya.

A Hetényi Géza kórház belgyógyászatának egyik kétágyas szobájában a műszerek csipogása is szinte elhallgatott, amikor a vörös hajú nő benyitott az ajtón, és tekintete találkozott a betegágy mellett álló másik nőével.

A piros Volvo lassan mozdult, begurult a parkolóba, majd hirtelen kigyulladt a tolatólámpája, és farolni kezdett. Az immár nem mélabús képű rendőr mindenkire mosolygott, és nem értette az arcokra kiülő döbbenetet. A Várkonyi tér felé vette az irányt.

– Kicsit megzakkant, hogy az apja neve is ott van a noteszban – jegyezte meg a törött karú pincérlány a Mátyás király úti lakásban, miután bezárta az ajtót Bán kiviharzó lánya után.

– Most már engem is érdekelne, hogy mi Bán szerepe ebben az egészben – tette hozzá a még mindig alsógatyában ücsörgő fiatal közlekedési rendőr, aki a kezeit bámulta, amiből az imént téptek ki egy noteszt.

– Ennyire idióta nem lehetett, hogy engem is beírt a noteszébe – dühöngött Bán a Baross utca sarkánál, miközben arra várt, hogy a lámpa zöldre váltson.

– Vagy nincs Bánnál a notesz, vagy már tudja, hogy az ő neve is benne van – morfondírozott a Zagyva-hídon áthajtó százados. – Ha a noteszt Bán előtt kaparintották meg azok a lúzerek, akkor Bán nagyon nagy bajban van, és Kadlacsek úrék biznisze is könnyen ugrik. Pedig a Madas-ház kincse a hiányzó darabok nélkül is sokat ér.

– Te szemét ringyó, még ide mered tolni azt a mázolt képedet, miután az egész város rajtam röhög, hogy ez az idióta egy cafka alatt kapott infarktust – süvített végig a kórház folyosóin az éles női hang, miközben Kadlacsek úr műszerei egy újabb infarktus lehetőségét vetítették előre.

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A Tiszába zuhant?

– Béla nincs meg – néztek egymásra sápadtan a tintakék ruhás brigádtagok az épülő Tisza-híd Liget felőli végénél, miután a régi szerkezet egy darabja hatalmas robajjal belezuhant a folyóba. – Az a marha elindult a túlpartra, mert valami szerszámot a Szabadság téren hagyott – igazította meg tintakék nadrágja kantárját Lajos, aki negyedik éve nemcsak együtt dolgozott az új híd építésén Bélával, de vele is lakott a munkásszállón. – Nem érhetett át! Mert azok a balfasz pestiek elcseszték a kötéseket.

A kivétel kérése

A Magyar Néphadseregben kezdtem kártyázni, egyáltalán kártyajátékokat játszani, ami addig kimaradtak az életemből. Gyorsan tanultam. Vagy rengeteg időnk volt. Az alapkiképzés után a laktanyától és a várostól is távoli, egy repülőteret kiszolgáló bázisra kerültem, ahol csak unatkozni lehetett volna, ha nem találjuk fel magunkat.

Ma is szeretik Bébét?

Ki lehetett B.B. és ki, aki annyira szerette, hogy ezt egy sárga falon, hatalmas fekete betűkkel ki is fejezte? Egyáltalán B. B. tudta, hogy neki szól az az üzenet? Vagy ma is él valahol, valaki, aki nem is sejti, hogy évtizedek óta tudjuk, hogy őt szeretik?

Milléri búcsú

Évekkel ezelőtt, amikor a gyerekek még háborogtak amiatt, hogy túl sok időt töltök kint a telken, azt mondogattam, ha majd meghalok, itt szórják szét a hamvaimat. Nem vettek komolyan, somolyogtak, legyintettek. Ma már könyörgök, eszükbe ne jusson! Úgy akartam elmenni, hogy rendben hagytam a telket, de nem így lesz. Ma utoljára kijöttem a Millérre. Kijöttem? Kihoztak.