– Maga szerint Csaba túléli a balesetet? – Kérdezte Edit a fiatal rendőrt, akivel két ásványvíz mellett ültek a Tünde Szapáry utcai ablaka mögött. – Olyan nyugodt életem volt, amíg az a hülye Gulyás ne esett hanyatt.

– És Gulyás magától esett el, vagy valaki segített neki? – Nézett a férfi a meggyötört arcú nőre. – Magát is gyanúsíthatnák a gyilkossággal.

– Voltak pillanatok, amikor meg tudtam volna ölni Zolikát. Pedig tudja, milyen fantasztikus srácnak ismertük meg? Csaba vette fel gyakornoknak, mert valahonnan ismerte. Mellém tette. Zolika meg mindent tudni akart, mindent megcsinálta, maga volt a főnyeremény. Esküszöm életet hozott a sok nő közé. Imádtuk. Amikor lejárt a gyakorlata könyörögtem a Csabának, hogy véglegesítse. Na, akkor szabadult el a pokol.

– Összejöttek?

– Kivel? Zolikával? A fiam lehetett volna. De nem mondom, amíg csak gyakornok volt, megfordult néha a fejemben, hogy milyen jó pasi. Aztán viszont kicserélték. Addig mindig ápolt, szolidan elegáns, szerény volt. Utána meg pillanatok alatt elhagyta magát, egy undorító pasas lett. Ráadásul elkezdett a munka mellett maszekolni is, és egyre többször csak aludt az asztalánál. Mi húztuk az igát, majd belepusztultunk, az meg háttal az ajtónak, a bekapcsolt számítógép előtt aludt. Eleinte még felébredt, ha valaki belépett, vagy lecsaptuk a vonalzót, de a végén már semmi nem zavarta.

– Miket csinált a munka mellett?

– Mi csak a kocsmákról tudtunk, meg a Tüzép telepről, de talán voltak más üzletei is. Rejtély, hogy honnan lett ezekre pénze. Az viszont tény, hogy úgy lett egyre bunkóbb, ahogy láthatóan gazdagodott.

– És milyen volt a viszonya a főnökével?

– Nekem?

– Nem. Gulyás Zoltánnak.

– Mondom, valami régi ismeretség miatt hozta hozzánk. Amíg gyakornok volt, nem is foglalkozott vele. Utána viszont egyre többször hívatta magához, és olyankor hosszasan beszélgettek Csaba irodájában. Az biztos, hogy nem a munkáról, mert Zolika a végén már egy fűszálat se tett arrébb az iroda érdekében. Viszont éreztük, hogy a főnök nagyon védi. Képzelheti, mennyire szerettük emiatt.

– Nem volt konfliktus Gulyás és Csaba között?

– Mindig zárt ajtó mögött beszéltek. Sokszor munkaidő után is bennmaradtak. Ezt csak akkor vettük észre, ha túlóráztunk. Nem tőlem tudja, de ilyenkor rendszeresen felbukkant nálunk Kadlacsek úr is. Ismeri? Azt beszélik, fél Szolnok az övé, mindenki a zsebében van. Ő mintha néha üvöltözött volna, de állítólag egyébként is egy állat, mindenkivel csak üvölteni tud.

– Miért üvöltözött?

– Mit tudom én. Olyankor fülünket-farkunkat behúzva ültünk a szobánkban. Gondolja, hogy köze lehet Zolika halálához? Bár, tudja, mit? Én már semmit sem akarok tudni. Nekem elég volt Zolikát szétloccsant fejjel látni, aztán meg Csabát rongybabaként az aszfalton. Félek. Csaba nem véletlenül jött utánunk a Szigonyhoz tegnap este.

– Csak azt ne mondja, hogy magába volt zúgva, és magát is követte.

– Egy frászt. Az irattárban véletlenül kihallgattam egy telefonbeszélgetését, de lebuktam. Ha nem lép be a kolléganőm, akkor Csaba vagy megfojt, vagy kilök az ablakon.

– Ezt eddig miért nem mondta? Nem tudja, kivel beszélt akkor telefonon?

– A rohadt életbe – kiáltott fel Edit. – Tuti biztos, hogy Kadlacsek volt a vonal végén.

– Akkor már értem, miért van egy kereszt a maga neve mellett Csaba noteszében. Jobb lesz, ha hazaviszem.