– 1989 karácsonyán, amikor mindenki a romániai forradalmat bámulta a tévében, én kiraboltam a Ságvári körúti OTP-t – kezdett az érettségi óta eltelt negyedszázad személyes történelmének ismertetését Ványai Bandi a Közgé földszint 18-as tantermében. Az egykori 4. d tagjai ugyanúgy hangosan röhögtek, mint pár perccel korábban az iskola lépcsőjén, ahol nagyjából ugyanez a mondat hangzott el.

– Ne vetíts Bandika, hiszen abban az évben még láttalak a színházban csoportos szereplőként – röhögött a többiekkel együtt Jozsó.

– Anyáméknak meg postásként hordtad Szandán a leveleket – jelentette ki fülig érő szájjal Csongor. – Bandika, az osztálytalálkozó olyan, mint egy élő Facebook, mindenki a legjobbat mutatja magáról, mindenkinek tökéletes az élete, a családja és csúcs szuper a karrierje. A frászkarikáért jössz ezzel a hihetetlen sztorival negyedszázad után?

– Általában mindenre elég jól emlékszem, ami körülöttem történt az elmúlt négy évtizedben – vágott közbe Traktor. – Ha akarjátok, bármelyik hónap slágerét megmondom abból a négy évből, amíg közgések voltunk…

– Na, mi volt 1987 szeptemberében? – ragadta magához a szót mindenki Csilluskája, és csábosan meglóbálta festett szőke fürtjeit.

– Bikini, Adj helyet magad mellett! De most nem ez a lényeg – folytatta kissé dühösen Traktor. – Nem emlékszem nagy bankrablásra Szolnokon. Bandikám, ha te 1989-ben kirámoltad volna a város legnagyobb pénzintézetét, akkor arról még ma is beszélnének a városban.

– Na! Hát éppen ezért vagyok itt – jegyezte meg kaján mosollyal Ványai, és rákacsintott Csilluskára.

– Kedves András! – Ragadta magához a szót Lívia néni, az egykori matektanár, aki afféle pótosztályfőnökként gardírozta az egykori 4. d-ét. – Annak idején is jól szórakoztam a példamegoldásain, és hogy miért nincs kész a leckéje, de ez a bankrablás mindenen túltesz – és rázkódva nevetett. – De mivel matematikus lennék, tegyük fel, hogy az Ön állítsa igaz.

– Végre. Már 1988-ban is tudtam, hogy magának van a legtöbb esze ebben az iskolában – lépett oda Ványai a volt matektanárához, és olyan elegáns kézcsókot mutatott be, hogy a Buckingham-palotában is csettintettek volna a lordok. Lívia néni lélegzete egy pillanatra elakadt, de majd fél évszázados tanári pályafutása során látott és hallott már néhány dolgot, így nem lehetett kizökkenteni az általa felvetett probléma megoldásából.

– Köszönöm! Szóval, ha és amennyiben valóban bankot rabolt 1989-ben, mit csinált utána. Mert arra én is emlékszem, hogy nemcsak postás, de banki ügyintéző is volt. Talán épp a Szapáry úti fiókban?

– Hol? – Nézett a messziről jött ember értetlenségével egykori tanárára Ványai. – Én a Ságvári körúti fiókban dolgoztam.

– Az ugyanaz – mondta elhúzott szájjal Csilluska, és látványosan hátat fordított Ványainak.

– András – ugrott fel határozottan Anna. – Már rég túltettem magam azon, hogy huszonhárom és fél év se szó, se beszéd faképnél hagytál, eltűntél. Miattam igazán nem kell ezzel a hülyeséggel előállnod. Voltál postás, kéményseprő, tejiparos, banki ügyintéző, díszletmunkás, állítólag még csoportos szereplő is. Eddig ismerem az érettségi utáni másfél évedet. Nem érdekel, miért léptél le, de az igen, mi történt veled azóta.

– Basszus Bandi. Végül neked lett meg az Anna – ült le elhűlve Traktor. – Csongor! Mi pitiztünk az Annának, ez a szemét meg mindig csak leszólta, és tessék, most derül ki, hogy övé lett álmaink nője.

– Ez tényleg nagyobb gáz, mint valami bankrablás – felelt Csongor.

– Megfújták előletek a vágyott tuti bugyit – röhögött fel saját poénján Jozsó.

– Nem veszitek komolyan a másikat – sóhajtott Ványai. – Három nap alatt közel kétszázmillió forintot cuccoltam ki a bankból. Több mint a felét valutában.