– Ványai! Tegyük fel, elhisszük, hogy a mindenki elől eltitkolt csajod hiánya, a katonai behívó és mert nem volt melód, tizenkilenc évesen hülyeségre adtad a fejed. Legyünk nagyvonalúak, vegyük be azt is, hogy egy alkoholista kéményseprő meg egy volt közgés csaj bemondása alapján kirámoltad a Szapáry úti bankfiókot. De hogyan? – Fordult osztálytársához a kissé kapatos Gerzson.

– Karácsony előtt egy nappal egy fillér nélkül lődörögtem a városban. Jobb híján beültem a művház aulájába, ahol Traktorékkal annyit lógtunk negyedikben. Meg van még a hely?

– Persze, csak a Terminál építése miatt nem lehet bemenni – mondta Csongor.

– Terminál? Új buszpályaudvar épül? – Nézett kérdőn Ványai Csongorra. – Annak idején is minden vidéki a művházban dekkolt, amíg nem jött a busza.

– Frászt! Metró épül az állomás és a belváros között – kacsintott Jozsó.

– Tényleg? És mikor lesz kész? – Nézett a kicsit csapzott férfira Csilluska, mire Ványai kivételével mindenkiből kitört a röhögés. – Most mit röhögtök? Ritkán járok Szolnokon. Egyébként nagy helyes, hogy metrót építenek, máshol se csak a fővárosban van ilyen.

Gerzson unta meg először a röhögést, és miután nagyot húzott a Szigony asztalánál a poharából, az asztalra csapott.

– Most mit szívatjátok! Csilluska, tudod, mikor lesz itt metró? Egyébként is duguljatok el! Nem igaz, hogy lehetetlen végighallgatni ezt a hülye bankrablós históriát, mert valaki mindig beledumál. Esküszöm, ha itt lenne a szolgálatim, már kint lenne az asztalon, és falhoz állítanám, aki engedély nélkül megszólal.

– Ilyen módszereitek vannak? – Nézett csodálkozva Csongor az újságíró a füredi kapitányra.

– Jaj, nehogy már jogvédőt kezdjél itt játszani – csatlakozott Traktor, az ismert ügyvéd. – Ezek a szerencsétlenek semmire se jutnának, ha néha nem lennének kicsit erélyesebbek – és boldogan koccintott rendőrnek állt osztálytársával.

– Szóval, mikor indul a szolnoki metró? – Vette át a szót a másodpercnyi dermedt csendet kihasználva Csilluska. – És merre megy tovább? A Várkonyi vagy Szanda felé?

Az asztalnál ülők fele az ügyvéd és a rendőr összekacsintása, másik fele meg Csilluska újabb kérdése miatt nem tudott megszólalni. Nem lehetett eldönteni, hogy a következő másodpercben üvöltés vagy röhögés lesz. Az asztalnál ülők egymást fürkészték. Csilluska szeméből az őszinte értetlenség, Ványaiéból a tanácstalanság, Csongoréból és Józsóéból a döbbenet, Gerzsonéból és Traktoréból pedig az összetartozás öröme volt kiolvasható.

– Folytasd Ványai – szólt határozottan Gerzson. – De csak a lényeget!

– Szóval, ücsörögtem egy ideig a művházban, sok minden eszembe jutott, de mindig a volt kollégám meg annak a csajnak a szavai ugrottak be. Tényleg úgy éreztem, nincs veszteni valóm. Fogtam magam, és átsétáltam az Árkádhoz. Kétszer jártam körbe az épületet, mire megtaláltam a falban azt az ajtót, amin előbb egy kis pincébe, aztán annak a világítóudvarnak az aljához jutottam.

– Nyitva volt az ajtó?

– Csak be volt hajtva. Nem volt rajta kilincs, de a résen benyúlva ki lehetett nyitni.

– A karácsony előtti forgalomba senkinek nem tűnt fel, hogy te kinyitsz egy ajtót, és eltűnsz?

– Nem nagyon néztem körül, meg már félhomály is volt. Mindenesetre a fényt követve eljutottam a világító udvarig, ahol a téglafalon fel lehetett kapaszkodni egy ablakig, ami láthatóan a másik házhoz tartozott. Felmásztam, hallgatóztam, kicsit meg is nyitottam az ablakot, de mivel nem hallottam semmit, lemásztam. Viszont azt éreztem, hogy itt az a bizonyos bejárat a bankba. Lekuporodtam az ablak alá, és vártam. Emlékeztem, hogy hétköznap ötkor zárt a bank, fél hatkor meg már senki sem volt az épületben, mivel reggelente takarítottak. Két órát ültem ott. Háromnegyed hat körül pedig újra mászni kezdtem.