2025.08.27. (szerda)

Polcok között

Polcok között

Dátum:

- Azzal a libával nem lehet szót érteni. Nem is ezen a földön jár. Először együttérző próbáltam lenni, aztán kedves, a végén pedig már udvaroltam is, mindent bevetettem, de nem érti, miről van szó. Meg van róla győződve, hogy az a korlátolt öccse a tudásának köszönhetően gazdagodott meg. És ezt ártatlan szemekkel még hangoztatja is. Ő az egyetlen örökös, és most úgy érzi, az ölébe pottyant a lottó ötös.

– Azzal a libával nem lehet szót érteni. Nem is ezen a földön jár. Először együttérző próbáltam lenni, aztán kedves, a végén pedig már udvaroltam is, mindent bevetettem, de nem érti, miről van szó. Meg van róla győződve, hogy az a korlátolt öccse a tudásának köszönhetően gazdagodott meg. És ezt ártatlan szemekkel még hangoztatja is. Ő az egyetlen örökös, és most úgy érzi, az ölébe pottyant a lottó ötös. Inkább többet szeretne megkaparintani, mintsem kevesebbet – suttogta a férfi az irattárban, két dossziékkal tömött polc közé húzódva, az ablakon át az Árkád parkolót bámulva.

– Dehogy voltam vele erőszakos. Bár a végére egy kicsit felnyomta az agyam. Ez egy teljesen begerjedt némber. Amikor az elején elmondtam, hogy az elhunyt öccse pénzügyeiről szeretnék vele beszélgetni, azt hitte, valami dél-amerikai szappanoperában van, ahol a buta milliomosra rárepül a helyi macsó. Közelebb húzódott, és úgy hajolt rá az asztalra, hogy olyan gombócokat az életben nem szolgáltak még fel a Tündében – próbál könnyeden röhögni a saját poénján, de hirtelen, mintha belefojtották volna a szót. Folytatni akarta, azonban a de szócskánál legalább tízszer megakadt.

– De csak a végén gurultam be, amikor már világos volt, hogy semmit nem ért. A Zolikánál parkoltatott cégekre és pénzekre keresztet vethetünk, ez a bestia mindent visz – mondta már egész hangosan, majd, mint akit rajtakapnak valamin, ismét lehalkította a hangját. – Egyértelművé tettem, hogy rossz paripán lovagol, és az életével játszik. Mire felsikított a Tünde kellős közepén, hogy tudta, hogy az öccsét eltették láb alól.

Edit közelebb húzódott a két sort elválasztó polchoz, szinte a dossziékra simult. A hangot már az első pillanatban felismerte, bár ennyire idegesnek még soha nem hallotta a főnökét. Fülelt, és meghallotta a mikrofonhangot is, ami Csaba telefonjából jöhetett. A távolból érkező szavak azonban nem álltak össze.

– De hát a rendőrség úgy zárta le az ügyet, hogy baleset volt – folytatódott a beszélgetés, amit itt nem pont, hanem hallhatóan egy hatalmas gombóc lenyelés zárt. – Lehet, hogy nyomozni fognak? Ki ellen? Ellenem? Te meg vagy őrülve, engem még tanúként sem hallgattak ki – próbált nyugodt tónust keresni a remegő hang. – Csak Zolik a kolléganőit hallgatták ki aznap, de azok inkább szerelmesek voltak abba a balekba, sem hogy kinyírják.

Editnek hirtelen meg kellett kapaszkodnia a polcban, ami ettől kissé, ám jól láthatóan inogni kezdett. A nő erre hirtelen hátrébb lépett, mire a mögötte lévő polcot lökte meg, ami viszont már jól hallható fémes hangon kezdett csörömpölni.

– Egy pillanat – hallatszott a másik sorból, majd a férfi lassú léptekkel elindult az ablaktól a polc végéig. Megállt. Talán óvatosan kikémlelt a dossziésorok közül. Edit megfordult, villámsebesen dossziékat kezdett kihúzogatni, mintha csak valami fontos iratot keresne.

– Szia Baba! – köszönt negédes fölényességgel a férfi, ahogy belépett a két sor közé. Edit halálsápadtan, kezében egy nyitott dossziéval felé fordult. Főnöke a két polc közötti folyosót egészen betöltötte elhízott testével.



Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Ismeretlen útitársak

Mi, akik minden reggel találkozunk a szolnoki vasútállomáson, pontosan tudjuk, hogy nem azért van tócsa a fedett peronon, mert esik, hanem mert két napja esett. Arcról talán ugyanolyan jól ismerjük egymást, mint a vonatok kerekeit csak jó időben kalapáló sárga mellényeseket. Alig valamivel tudunk többet egymásról. Minek is, hiszen csak útitársak vagyunk. Évek óta együtt ingázunk a Pest-Szolnok viszonylaton.

Mi, egyívásúak

Nem azt kérdezem, hanyas vagy, hanem azt, hogy az egykori osztálytársaid, testvéreid, gyerekeid közül hányan vannak még itthon? Ne is mondd, hanyas vagy, hiszen ha még szakmát tanuló gyerekeket pénzelsz, miközben egyre rosszabb állapotban lévő szülők miatt rohangálsz, és még infarktusra sincs időd, akkor tudom, egyívásúak vagyunk. Szendvicsnemzedék.

Kezdjünk új történetet!

- Sértettek jelentkezését várja a nyomozó hatóság abban a különös bűnügyben, amelynek eddigi egyetlen gyanúsítottját ma délután fogta el a rendőrség az egyik ismert szolnoki kávéházban - jelentette drámai arccal a kereskedelmi tévé műsorvezetője a híradó elején, majd elindult a riport.

A beismerés

A Baross utcai iskola jellegzetes lépcsője előtt ünneplőbe öltözött társaság gyülekezett az augusztusi délutánon. A kosztümös hölgyek körben állva puszilgatták sorra egymást, a rövidujjú inges urak pedig ügyetlen kézmozdulattal üdvözölték az újonnan érkezőket. Még akadozott a beszélgetés. Nehéz volt felvenni az öt-tíz vagy éppen huszonöt éve elvesztett fonalat.