2025.10.14. (kedd)

Polcok között

Polcok között

Dátum:

- Azzal a libával nem lehet szót érteni. Nem is ezen a földön jár. Először együttérző próbáltam lenni, aztán kedves, a végén pedig már udvaroltam is, mindent bevetettem, de nem érti, miről van szó. Meg van róla győződve, hogy az a korlátolt öccse a tudásának köszönhetően gazdagodott meg. És ezt ártatlan szemekkel még hangoztatja is. Ő az egyetlen örökös, és most úgy érzi, az ölébe pottyant a lottó ötös.

– Azzal a libával nem lehet szót érteni. Nem is ezen a földön jár. Először együttérző próbáltam lenni, aztán kedves, a végén pedig már udvaroltam is, mindent bevetettem, de nem érti, miről van szó. Meg van róla győződve, hogy az a korlátolt öccse a tudásának köszönhetően gazdagodott meg. És ezt ártatlan szemekkel még hangoztatja is. Ő az egyetlen örökös, és most úgy érzi, az ölébe pottyant a lottó ötös. Inkább többet szeretne megkaparintani, mintsem kevesebbet – suttogta a férfi az irattárban, két dossziékkal tömött polc közé húzódva, az ablakon át az Árkád parkolót bámulva.

– Dehogy voltam vele erőszakos. Bár a végére egy kicsit felnyomta az agyam. Ez egy teljesen begerjedt némber. Amikor az elején elmondtam, hogy az elhunyt öccse pénzügyeiről szeretnék vele beszélgetni, azt hitte, valami dél-amerikai szappanoperában van, ahol a buta milliomosra rárepül a helyi macsó. Közelebb húzódott, és úgy hajolt rá az asztalra, hogy olyan gombócokat az életben nem szolgáltak még fel a Tündében – próbál könnyeden röhögni a saját poénján, de hirtelen, mintha belefojtották volna a szót. Folytatni akarta, azonban a de szócskánál legalább tízszer megakadt.

– De csak a végén gurultam be, amikor már világos volt, hogy semmit nem ért. A Zolikánál parkoltatott cégekre és pénzekre keresztet vethetünk, ez a bestia mindent visz – mondta már egész hangosan, majd, mint akit rajtakapnak valamin, ismét lehalkította a hangját. – Egyértelművé tettem, hogy rossz paripán lovagol, és az életével játszik. Mire felsikított a Tünde kellős közepén, hogy tudta, hogy az öccsét eltették láb alól.

Edit közelebb húzódott a két sort elválasztó polchoz, szinte a dossziékra simult. A hangot már az első pillanatban felismerte, bár ennyire idegesnek még soha nem hallotta a főnökét. Fülelt, és meghallotta a mikrofonhangot is, ami Csaba telefonjából jöhetett. A távolból érkező szavak azonban nem álltak össze.

– De hát a rendőrség úgy zárta le az ügyet, hogy baleset volt – folytatódott a beszélgetés, amit itt nem pont, hanem hallhatóan egy hatalmas gombóc lenyelés zárt. – Lehet, hogy nyomozni fognak? Ki ellen? Ellenem? Te meg vagy őrülve, engem még tanúként sem hallgattak ki – próbált nyugodt tónust keresni a remegő hang. – Csak Zolik a kolléganőit hallgatták ki aznap, de azok inkább szerelmesek voltak abba a balekba, sem hogy kinyírják.

Editnek hirtelen meg kellett kapaszkodnia a polcban, ami ettől kissé, ám jól láthatóan inogni kezdett. A nő erre hirtelen hátrébb lépett, mire a mögötte lévő polcot lökte meg, ami viszont már jól hallható fémes hangon kezdett csörömpölni.

– Egy pillanat – hallatszott a másik sorból, majd a férfi lassú léptekkel elindult az ablaktól a polc végéig. Megállt. Talán óvatosan kikémlelt a dossziésorok közül. Edit megfordult, villámsebesen dossziékat kezdett kihúzogatni, mintha csak valami fontos iratot keresne.

– Szia Baba! – köszönt negédes fölényességgel a férfi, ahogy belépett a két sor közé. Edit halálsápadtan, kezében egy nyitott dossziéval felé fordult. Főnöke a két polc közötti folyosót egészen betöltötte elhízott testével.



Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A Tiszába zuhant?

– Béla nincs meg – néztek egymásra sápadtan a tintakék ruhás brigádtagok az épülő Tisza-híd Liget felőli végénél, miután a régi szerkezet egy darabja hatalmas robajjal belezuhant a folyóba. – Az a marha elindult a túlpartra, mert valami szerszámot a Szabadság téren hagyott – igazította meg tintakék nadrágja kantárját Lajos, aki negyedik éve nemcsak együtt dolgozott az új híd építésén Bélával, de vele is lakott a munkásszállón. – Nem érhetett át! Mert azok a balfasz pestiek elcseszték a kötéseket.

A kivétel kérése

A Magyar Néphadseregben kezdtem kártyázni, egyáltalán kártyajátékokat játszani, ami addig kimaradtak az életemből. Gyorsan tanultam. Vagy rengeteg időnk volt. Az alapkiképzés után a laktanyától és a várostól is távoli, egy repülőteret kiszolgáló bázisra kerültem, ahol csak unatkozni lehetett volna, ha nem találjuk fel magunkat.

Ma is szeretik Bébét?

Ki lehetett B.B. és ki, aki annyira szerette, hogy ezt egy sárga falon, hatalmas fekete betűkkel ki is fejezte? Egyáltalán B. B. tudta, hogy neki szól az az üzenet? Vagy ma is él valahol, valaki, aki nem is sejti, hogy évtizedek óta tudjuk, hogy őt szeretik?

Milléri búcsú

Évekkel ezelőtt, amikor a gyerekek még háborogtak amiatt, hogy túl sok időt töltök kint a telken, azt mondogattam, ha majd meghalok, itt szórják szét a hamvaimat. Nem vettek komolyan, somolyogtak, legyintettek. Ma már könyörgök, eszükbe ne jusson! Úgy akartam elmenni, hogy rendben hagytam a telket, de nem így lesz. Ma utoljára kijöttem a Millérre. Kijöttem? Kihoztak.