– Lacika! Most azonnal találkoznunk kell a Szigonyban – visította az ismerős női hang a vonal túlsó végén bármiféle köszönést vagy bemutatkozást mellőzve. A baleseti helyszínelő csak azért nem vágta falhoz a telefonját, mert a kapitányság szűk szobájában éppen úgy próbálta lerajzolni a százados fiának balesetét, hogy közben a százados vele szemben szuszogott az asztalára könyökölve. – Most jövök a Tündéből, ahol a Zolika főnökével volt randim, és olyanokat mondott, hogy hanyatt esel, ha elmesélem. Hallod Lacikám?

– Kedves Zita! – Próbált kimért és udvarias lenni a fiatal rendőr. – Szolgálatban vagyok. Éppen egy nagyon kedves kollégámmal beszélgetek, és hidd el, a te történeteid nélkül is hanyatt tudok esni, ahogy azt tegnap a Szigonyban már be is mutattam.

– Mert mit hallottál? – Vette kicsit alacsonyabb frekvenciára a társalgást Zolika egyetlen örököse, aki tisztán hallhatta, hogy a vonal másik végén valaki röfögve felröhög. – Lacikám, ez egyáltalán nem vicces! Engem megkörnyékeztek, majd megzsaroltak a végén pedig megfenyegettek. Ha nem jössz azonnal a Szigonyba, lehet, hogy hamarosan az én síromra is hozhatsz virágot. Bár drága Zolikáméra sem hoztál még te szívtelen.

A vonal túlsó végén csend lett. A fiatal rendőr befogta a telefon mikrofonját, mert az imént még röhögő százados hirtelen közelebb húzódott hozzá.

– Ez a hanyatt esett gyereknek a nővére? Miket beszél ez? Hogy meg akarják ölni? Hát miért nem hozzám fordul? – Háborgott. – A hangjából ítélve, nem lehet egy bonyolult nőcske, szerintem hálás lesz, ha meghallgatod – és obszcén kézjeleket mutatva ismét felröhögött.

– A tegnapi blama után nem megyek többé a Szigonyba – jelentette ki László.

– Miért? Mert hallgatózás közben beborultál a szomszéd bokszba? Hát nem csodálom, hogy haverok voltatok ezzel a szétloccsant fejű gyerekkel – vigyorgott a százados. – Nem is értem, hogy miközben a pincércsaj ápolgatott, miért nem kérdezgetted ki egy kicsit a tulajdonosról vagy a főnökéről. A helyszínelők csak hullamerev állampolgárban tudnak gondolkodni? Odamész vigyorogva ma, a felspannolt nővérke előtt kikérdezed meg lerendezed a pincércsajt, utána meg meghallgatod, hogy ez mit mond – és a telefon felé intet, aminek a mikrofonján még mindig ott volt László hüvelykujja.

– Lacikám! Laci! Mi van ezzel a szar telefonnal? Laci! Válaszolj már azt a rendőr fejedet – üvöltözte közben Zita a telefonban.

– Mert mi tudtál meg? Potyára nem megyek sehová – próbálta a profit adni a fiatal rendőr.

– Csak röviden, mert kezdek félni. Azt mondta a Zolika főnöke, hogy nem minden, vagyis semmi sem a Zolikáé, ami a nevén van. A boltot, a diszkót, a kocsmát, a tüzépet, de még a sportkocsit is csak használatra vagy megőrzésre, vagy mi a francért kapta. Amikor kiröhögtem a nyomulását, hogy fillérekért adjak el mindent egy általa kijelölt személynek, bedühödött, és kijelentette, hogy úgy végzem, mint az öcsém. Érted? Ugye megmondtam, hogy nincs az a hülye, aki magától tudna így hanyatt esni.

– Ebbe most ne menjünk bele – zárta le a beszélgetést a fiatal rendőr. – Vagyis, a hanyatt esésbe nem menjünk bele, a többi viszont kezd érdekelni. Egy óra múlva tudok a Szigonyban lenni. Pontos legyél!