Négy évtizede csodálatos álmokat szőttek a szolnoki Tabánról. Ugyanakkor 3 forintra emelkedett egy gombóc fagyi ára, a helyi színház és rádió pedig új vezetőt kapott. Régi augusztusok.
A Tisza szálló úszómedencéjében kezdtem a napot, majd a néhai Sztálin téren sétáltam el a vármegyeházáig. A Dózsa György úti megállóban szálltam villamosra. Tovább álmodtam régi álmokat?
Emlékeznek még az M8-as autópályának arra a nyomvonaltervére, ami valahol Szolnoknál kapcsolta volna az M4-hez, azaz új utat nyitott volna nekünk Nyugat felé? Sokszor eszembe jut.
A színészet és a színház dicsérete? Szembesítés a megöregedés problémáival? Az őszinte szerelem győzelme? A mindennel és mindenkivel kufárkodók felmutatása? Sok fa áll ebben az Erdőben.
A csend miatt zárok be. Végleg. Meguntam hallgatni. A Kosztarika valamikor duruzsolt. Ide nemcsak inni, de találkozni meg dumálni jártak az emberek. Ma meg?
