Tévedtem. Szolnoknál nem 1909. március 15-én ívelt át utoljára fa közúti híd a Tiszán, hanem 1945 nyarától talán 1946 első feléig. A „szép Tisza-híd” romeltakarítási fotói igazolják ezt.
A darab megrázó, a díszlet egyszerűségében különleges, Kovács Krisztián is kiváló, ám kár ragozni: A semmi ágán lényegében Pertics Villő estje, egyben „jutalomjáték” és feladat a nézőknek.
A szolnoki Baross és Kápolna út kereszteződésénél álló Hasznos-házat 1915-ben örökíthette meg Szigeti Henrik, hogy aztán Kisné képeslapjának e példányát 1924-ban Budapestre küldjék.
Az elégedettekhez és a semmin sem háborgókhoz csatlakoznék: az legyen a legnagyobb bajunk, hogy galambszarban úszik a szolnoki állomás egyik/másik/sok padja. A jól van ez így, meg máshol vonat sincs álláspontot osztókkal egyetértve: tényleg legalább annak örüljünk, hogy van sín, megy rajta a vonat, még ha a fotózás napján 64 percet késett is az IC. A rajtunk kívülálló okok miatt vagyunk nehéz helyzetben véleményt formálók véleményét osztva: erről is a galambok tehetnek. Így élünk.