2025.12.8. (hétfő)

Újabb pofon

Újabb pofon

Dátum:

A fiatal rendőr fel akart kiáltani, de nem jött ki hang a torkán. Köhögve kapkodott levegő után, bal kezével pedig a szíve tájékát masszírozta, nehogy infarktust kapjon. Hátát a Hetényi portájának nyomta, szemei kikerekedtek.

- Nehogy most pusztulj el szép szemű - simogatta meg bal kezével meglehetősen sután Tünde, a Szigony pincére, aki mosolyogni is próbált, de véraláfutásos arca ezt nem nagyon engedte.

- Hozzád indultam - nyögte a rendőr, a következő mondathoz viszont még nem volt elég levegője.

- Ide a kórházba?

- A Szigonyba… - és csuklani kezdett. - Mi lett… a francba - kapott a szájához, mivel sikerült ráharapnia a nyelvére.

A fiatal rendőr fel akart kiáltani, de nem jött ki hang a torkán. Köhögve kapkodott levegő után, bal kezével pedig a szíve tájékát masszírozta, nehogy infarktust kapjon. Hátát a Hetényi portájának nyomta, szemei kikerekedtek.

– Nehogy most pusztulj el szép szemű – simogatta meg bal kezével meglehetősen sután Tünde, a Szigony pincére, aki mosolyogni is próbált, de véraláfutásos arca ezt nem nagyon engedte.

– Hozzád indultam – nyögte a rendőr, a következő mondathoz viszont még nem volt elég levegője.

– Ide a kórházba?

– A Szigonyba… – és csuklani kezdett. – Mi lett… a francba – kapott a szájához, mivel sikerült ráharapnia a nyelvére.

– Ne szédíts! Ha akarsz tőlem valamit, ne csak akkor jussak eszedbe, amikor eléd pottyant a véletlen. De ha már itt vagy, és engem kerestél, megengedem, hogy hazavigyél. Másra viszont ne számíts – és megemelte a könyékig begipszelt jobb kezét.

– Busszal vagyok.

– Nekem mindig ilyeneket dob az élet – legyintett lemondóan a lány, és elindult kifelé a kapun. A zebrán már úgy mentek át, mintha összetartoznának. A buszmegállótól távolabb álltak meg, és hallgattak.

– Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – Fordult a Tünde a fiú felé, miközben bal kezével belekarolt és magához húzta. A fiatal rendőr a lány véraláfutásos arcát és barna szemét nézte. Egy darabig csendben voltak. – Elcsúsztam a Szigonyban – szólalt meg újra a pincérlány. Majd, amikor látta a kérdőn összehúzódó szemöldököt, lehajtotta a fejét. Akkor nézett fel ismét, amikor a fiú magához szorította.

– Igaz előtte kaptam egy irtózatos pofont – mondta. A fiú óvatosan megpuszilta véraláfutásos arcát. A lány szipogni kezdett. – Nem tudtam, hogy Zolika halála után nem a nővérének kell adnom a napi bevételt. A haláláról is csak két nappal később, az egyik vendég szólt. Zita is csak véletlenül kérdezett rá, miután elmentetek, hogy hol a pénz. Mit tehettem, odaadtam neki – és belefúrta a fejét a fiatal rendőr vállába. Megjött a busz, de nem szálltak fel. – Ma reggel meg beront az a drabális állat, meg egy kis nyüzüge főnökféle, és követelik a bevételt. Mert, hogy övék a Szigony. Érted ezt? Mire mondtam, hogy ez a Gulyás kocsmája, meg a tulaj meghalt, és az örökösénél keressék a pénzt, ne nálam, de már repült is a pofon. De olyan, hogy még Gulyásnak is becsületére vált volna.

A lány kibontotta magát a fiatal rendőr öleléséből, fél kézzel cigarettás dobozt kotort elő a táskájából, majd szájához emelve kihúzott belőle egy szálat. Kérdőn nézett az elbambult fiúra, de miután nem adott tüzet, otthagyta. Leült a megállóban, kivette az öngyújtóját. Már a cigaretta felénél járt, amikor Laci szótlanul mellé telepedett.

– Gulyás is pofonnal nyitott, amikor átvette a Szigonyt. Ezek mind ilyenek. Négy éve gürizek abban a csehóban, és eddig négy tulajdonos képelt fel. De ennek most vége – szippantott nagyot a cigiből, aztán eldobta és ülve eltaposta. – Tündi baba fogja a végkielégítését, vagy ha úgy tetszik, az örökség rá eső részét, és lelécel. Ha van kedved, velem jöhetsz! Semmire se lesz gondunk.

A fiatal rendőr éppen meg akarta kérdezni, hogy miféle örökségről meg végkielégítésről beszél a lány, amikor csikorgó fékekkel megállta előttük egy autó, és kivágódott az ajtaja.

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A Tiszába zuhant?

– Béla nincs meg – néztek egymásra sápadtan a tintakék ruhás brigádtagok az épülő Tisza-híd Liget felőli végénél, miután a régi szerkezet egy darabja hatalmas robajjal belezuhant a folyóba. – Az a marha elindult a túlpartra, mert valami szerszámot a Szabadság téren hagyott – igazította meg tintakék nadrágja kantárját Lajos, aki negyedik éve nemcsak együtt dolgozott az új híd építésén Bélával, de vele is lakott a munkásszállón. – Nem érhetett át! Mert azok a balfasz pestiek elcseszték a kötéseket.

A kivétel kérése

A Magyar Néphadseregben kezdtem kártyázni, egyáltalán kártyajátékokat játszani, ami addig kimaradtak az életemből. Gyorsan tanultam. Vagy rengeteg időnk volt. Az alapkiképzés után a laktanyától és a várostól is távoli, egy repülőteret kiszolgáló bázisra kerültem, ahol csak unatkozni lehetett volna, ha nem találjuk fel magunkat.

Ma is szeretik Bébét?

Ki lehetett B.B. és ki, aki annyira szerette, hogy ezt egy sárga falon, hatalmas fekete betűkkel ki is fejezte? Egyáltalán B. B. tudta, hogy neki szól az az üzenet? Vagy ma is él valahol, valaki, aki nem is sejti, hogy évtizedek óta tudjuk, hogy őt szeretik?

Milléri búcsú

Évekkel ezelőtt, amikor a gyerekek még háborogtak amiatt, hogy túl sok időt töltök kint a telken, azt mondogattam, ha majd meghalok, itt szórják szét a hamvaimat. Nem vettek komolyan, somolyogtak, legyintettek. Ma már könyörgök, eszükbe ne jusson! Úgy akartam elmenni, hogy rendben hagytam a telket, de nem így lesz. Ma utoljára kijöttem a Millérre. Kijöttem? Kihoztak.