Két hídrobbantás között

Szolnok két világháború közötti képes története akár a mai Verseghy parkon keresztül is elmesélhető. Az előző századelőn itt álló és 1905-ben leégett Scheftsik-malom - egyben Szolnok első áramszolgáltatója -, illetve a környék állatvásártereinek a helyét már az első világháború előtt rendezni szerette volna a város, ám ezt a világégés, aztán a forradalmak és a román megszállás, majd a Trianon utáni összeomlás megakadályozta. A húszas években aztán elindult az álmodozás - ami nélkül később nem születhettek volna tervek -, amelyek közül a legismerteb Zombory Lajos festőművész elképzelése, amely a kibővített megyeháza mögé nemcsak fürdőt, de kultúrpalotát, bérházakat, sőt a partra kereskedelmi kikötőt is vizionált. Illetve 2 millió koronás állami kölcsönt, amiből mindez talán megvalósítható lett volna, már ha az akkori fizetőeszköz nem "áll bele a földbe", és nem váltja fel az 1946-ig használt pengő.

A terület rendezése azonban 1925-ben így is elkezdődött, és 1926-ra nagyjából befejeződött, aminek az eredményeként létrejött Szolnok - hatvanas évekig - legnagyobb kiterjedésű, gondozott zöld területe, aminek terveit Rerrich Béla, a kertészeti főiskola főigazgatója, egyben a helyi polgári leányiskola megálmodója készítette. Ez alapterületében a mainál nagyjából 20%-kal kisebb volt, hiszen a megyeháza hídhoz legközelebbi sarkától a jelenlegi kerékpárútig a Honvéd utca földszintes portája foglalta el a terület egy részét. Az átadáskor a Tisza mellett húzódó sétány sem volt még kiépítve, a tulajdonképpeni gát tetejére majd csak 1932-ben kerül a mellvéddel és lámpákkal "díszített" promenád. Ha a park nem is, de a parton húzódó sétaút nevet már ekkor kapott, a hídtól a mai Tiszai hajósok teréig Ferenc József rakpartra keresztelték.

A parkot 1926-os átadásától nemcsak virágágyások, ösvények és padok díszítették, hanem négy darab hatalmas amfora - ebből három ma is a parkban van -, illetve egy zenepavilon is. Továbbá elkészült a két egyforma békás szökőkút, amelyeknek négy sarkáról egy-egy ágaskodó béka lövelte a vizet. A medencék közepén is volt egy-egy vízsugár, amelyeket a háború előtt készült képek tanúsága szerint "növényszigetek" vettek körbe. A parknak később nevet adó Verseghy Ferenc mellszobra csak 1934-ben került az egyik amfora helyére, oda, ahol ma is áll. Mondhatjuk, hogy Borbereki Kovács Zoltán szobrának felállítása a szolnoki Verseghy kultusz csúcspontja volt a második világháború előtt, hiszen a fiúgimnázium már 1922-ben felvette a költő nevét, akinek hamvait 1931-ben hozták haza a felszámolásra ítélt budai, tabáni temetőből. Igaz, a park ekkor még nem a költő nevét viselte, hiszen azt először a város regnáló polgármesteréről, Tóth Tamásról keresztelték el.

A parkhoz kapcsolódó legjelentősebb beruházás természetesen a Tisza szálló, aminek a terveit ugyanaz a Hegedűs Ármin készítette, mint aki nem sokkal korábban a budapesti Gellért szállót papírra vetette. A szállodát és a fürdőt Szolnok városa finanszírozta az úgynevezett Speyer-kölcsönből, kivitelezője pedig a helyi Bedő Antal vállalkozása volt. Feltehető a kérdés, hogy a háború okozta gazdasági sokkból éppen csak kilábaló városnak és országnak miért volt szüksége, akkori mércével mérve egy luxusszállodára. A magyarázat részben a trianoni döntésben keresendő. Az elcsatolt területekkel ugyanis elvesztek az ország "belföldi", turisztikai területei - a Tátra, az Adria -, amiket valamilyen módon pótolni kellett. Nem véletlen, hogy Lillafüreden ekkoriban készült el a Palota szálló vagy Pécs fölött a Hotel Kikelet. A szolnoki szállodát 1928 áprilisában nyitották meg, és nem sokkal később a melegvíz is feltört az épület előtti kútból. Üröm az örömben, hogy a szálloda és a fürdő mellé tervezett 50 méteres sportuszoda nem készült el, pedig az ország második ilyen fedett létesítménye lehetett volna.

Az 1930 és 1942 között Tóth Tamás polgármester - aki a harmincas évek közepén pont a Tisza szállóval összefüggő panamába bukott bele -, majd a háború végéig Horthy István nevét viselő park környékének utolsó jelentős építménye az evangélikus templom. Az építéshez szükséges telket az evangélikusok ugyanúgy a várostól kapták 1927-ben, miként közel négy évtizeddel korábban a reformátusok és az izraeliták is. Az egykori villanyiroda telkére azonban csak majdnem fél évtizeddel később épült fel a Gergely Ernő tervezte templom, hiszen az első világháború után, jórészt az elcsatolt területekről érkezők révén felduzzadt gyülekezetnek idő kellett, amíg a beruházás költségeit össze tudta gyűjteni. A wittenbergi vártemplom másának is tekinthető templom a két háború közötti időszak második ilyen jellegű beruházása volt a városban, amit majd még egy istenháza-építés követett.

Szolnok legnagyobb közparkjának két világháború közötti történetét a város első néhai politikust ábrázoló szobrának a felállításával is zárhatnánk. Borbereki Kovács Zoltán Szapáry Gyula, egykori miniszterelnököt mintázó alkotását 1939-ban, 1941-ben vagy 1942-ben állították fel - mindhárom dátumra találtam már forrást - a megyeháza hátsó és az evangélikus templom főkapuja által kijelölt "vonalak" metszéspontjához közel, tehát nem pontosan ott, ahol mai másolata is áll. Ha felállítási időpontja bizonytalan is, megsemmisülése viszonylag pontosan ismert, hiszen 1944 nyarán-őszén a "szép Tisza-híd" bombázásakor vagy ágyúzásakor kapott találatot. Talán nem sokkal azt megelőzően, hogy a 33 évvel korábban felavatott tiszai közúti átkelő város felőli hídfője és pillére közötti részét a folyóba robbantották.

És már nem is építették újjá, de az már egy másik időszak története.

(Ha ennél bővebben is kíváncsi Szolnok két világháború közötti képes történetére, akkor szeretettel várom az Élő blogSzolnok Anno 2025. február 24-ei előadására, 18 órakor a Tisza mozi E termében.)