Három szállodánk

A szolnoki szállodák lehet, hogy el vannak átkozva, hiszen a szabadságharc és a rendszerváltás közötti 130 évben ilyen céllal felhúzott helyi építmények ma már nem töltik be eredeti funkciójukat. A legjobban talán a legrégebbi szállodánk, a Magyar Király járt, ami annak ellenére, hogy 1860-ban épült, ma a legjobb állapotban van, hiszen a Damjanich múzeum otthonaként a kilencvenes évek második felében felújították. Ugyanakkor hozzátehetjük, hogy a Magyar Király története sem volt egy sikersztori, hiszen első lakói például a Szolnokra telepített 68-as gyalogezred tisztjei voltak, és tulajdonképpen e falak között "nevelkedett" a későbbi legnagyobb konkurens, Fodor Dániel is, így az épület az előző századforduló óta inkább üzlet- és irodaházként, semmint szállodaként funkcionált. Lehet, hogy már a Magyar Király szálloda kijelölte a megyeszékhelyen épült utódai sorsát?

Nemzeti

Pedig a Nemzeti (nagy)szálló története egész jól indult. A Magyar Királyt húsz éven keresztül közmegelégedésre vezető Fischbein Dániel nyugat-európai tapasztalatokkal és nem kevés kölcsönnel a "zsebében" vágott bele Szolnok új büszkeségének a felépítésébe. A 250 ezer koronás beruházást Kocsis Lajos irányította, így 1895. január 1-jén, immár a Szapáry úton megnyílhatott az európai színvonalú, 33 szobás, télikertes, központi fűtéses, saját villanyvilágítással felszerelt, éttermes, kávéházas, báltermes szálloda. Ami amellett, hogy szálláshelyként funkcionált nagy hamar a szolnoki kulturális élet egyik "központja" lett, hiszen bálterme fogadta a városba érkező színtársulatokat, akik a nívósabb helyszín miatt lassan leszoktak a Scheftsik család megyeházához közeli épületéről. Ez pedig ahhoz vezetett, hogy végre Szolnokon is lendületet kapott a színházépítés, ami fura módon mindaddig megfenekleni látszott, míg a volt polgármester épülete is megfelelt színháznak.

A Nemzeti szálló - aminek homlokzatán a mai napig látható az építtető, a nevét időközben magyarosító Fodor Dániel monogramja - az első világháborúban vesztette el fényét, katonai kórház, majd a magyar Vörös hadsereg helyi parancsnoksága lett belőle. A két háború után aztán ismét erőre kapott, bár akkoriban is volt olyan egyéb funkciója, ami a szolnokiaknak sokkal fontosabb volt. Báltermében már némafilmeket is vetítettek, így aztán a harmincas évek elején itt nyílt meg a szolnoki "mozgó", azaz a város első filmszínháza, ami úgy megtalálta itt a helyét, hogy a 21. századig el sem hagyta az épületet. A második világháborúban ismét hadikórházként, utána pedig rendőrségként hasznosult az épület, és csak valamikor a negyvenes évek végén lett belőle újra szálloda és nyitott ki a földszintjén a két vendéglátóhely. Régi fényét persze már nem nyerte vissza, és a hatvanas években már sokkal fontosabb volt a Nemzeti közétkeztetési és mozi funkciója, mint a szálloda jellege.

A Nemzeti, mint szálloda 1971-ben fogadta utolsó vendégét. Sorsát állítólag a Pelikán építése pecsételte meg, aminek az árából bővíteni és parádésan felújítani is lehetett volna.

De nem így történt, a földszinti éttermek fölé irodák kerültek, amelyek bő három évtizeden keresztül működtek, hogy aztán az emeletek kiürüljenek. Ma már csak a két, Szapáryra néző, egykori étterem helye van használatban, két bankfiók működik bennük, miközben az emeletek, a hátsó traktus és az egykori bálterem, a valamikori mozi is sorsára vár.

Tisza

A Nemzeti már krisztusi korban volt, amikor megnyílt legjelentősebb konkurenciája, a Tisza szálló. A budapesti Gellért szálló terveit is készítő Hegedűs Ármin épülete nem 29 szobájával jelentett igazi kihívást a "nagy elődnek", hanem plusz szolgáltatásaival. A Tisza szállónak ugyanis nemcsak saját fürdője volt, de kerthelyisége is, ráadásul nem a város egyik legforgalmasabb utcájában, hanem a folyó partján, két park között működött. Igaz, működése néhány év múlva megbicsaklott, az első bérlő inkább át is engedte a városnak az üzemeltetést, ami aztán Szolnok egyik legismertebb panama-botrányához, sőt az agilis polgármester bukásához is vezetett. Az igazi törést azonban nem ez, hanem a második világháború hozta el a Tisza életében is, hiszen ezt is katonai célokra vették igénybe, majd pedig államosították.

Ugyanakkor talán nem túlzás azt mondani, hogy a Tisza szállónak kifejezetten jót tett az államosítás, hiszen a szocializmusban egyértelműen a város elsőszámú hotelje és étterme lett. A nyugati turisták általában itt szálltak meg, de hazai, sőt helyi vendégben sem volt hiány. A város legjelentősebb báljait, sok szolnoki család legnagyobb ünnepeit e ház falai között rendezték. Miközben fagylaltozója messze kimagaslott a korabeli hasonló "műintézmények" közül, gyógyászati fürdője sokakat vonzott, ráadásul sokáig itt "készült" Szolnok ásványvize, az Áldás is.

A rendszerváltás után úgy tűnt, a dolgozói privatizáció megőrzi Szolnoknak a Hotel Tiszát. Ha kopott is kicsit a fénye, még a kétezres években is rangot jelentett rendezvényeket az épületben tartani, konyhája, a Kis Tisza hangulata fogalom volt. Persze akkor már mindenki sejtette, hogy a lassan nyolcvanéves épület abban a formában, egy nagyobb felújítás és bővítés nélkül nem lehet versenyképes. A magánpalotává alakítást az épület elkerülte, a minimum furcsa hátterű és szándékú befektetőket viszont nem. És bár hangzatos ígéretek láttak napvilágot a szálló felújítására, fejlesztésére, másfél évtizede tulajdonképpen csak a vegetálás és a leépülés indult el. Egy ideig minden - a szálló, az étterem és a fürdő is - működött, majd eljött az a pillanat, amikor mindenre lakat került. A szolnokiak pedig csak nézik és nemigazán értik, mi is lett a kedves ékszerdobozukkal.

Pelikán

A hatvanas évek végén, a fejlesztések alapján még úgy tűnhetett, hogy a szocializmus nemcsak megreformálható, de működőképes is. A Kádár-kor legsikeresebb másfél évtizedéből Szolnok is kivette a részét, és miközben 120 ezer lakosú városnak vizionálták, úgy tűnt, a tömegturizmusnak - azaz a szocialista relációból beutazóknak - soha sem fog leáldozni. Erre alapozták Szolnok új, minden korábbinál nagyobb szállodájának a tervét 1968 körül, aminek megvalósításához aztán 1969-ben hozzá is láttak az új városközpont területén. A kivitelezés azonban rendkívül lassan haladt. Először a telek közművesítése, aztán az alapozás, végül a forráshiány akadályozta a befejezést, aminek majdnem áldozatául esett a tiszaligeti Hotel Touring, de ez egy másik - már megírt - történet.

A Hotel Pelikán végül 1975. április 4-ére, egész pontosan március végére készült el, így a Szolnok 900 jubileumi ünnepségek egyik fontos attrakciója lett. (Fotó: nagy Zsolt)

Természetesen a Hotel Pelikán sem csak a 106 szobája, étterme, bárja, valutás üzlete, az itt tartott bálok és családi rendezvények miatt volt fontos Szolnok életében. Hanem a helyi közétkeztetésben betöltött jelentős szerepe miatt is. Akkoriban ugyanis sokezer szolnoki hétköznapi, munkaidőben elfogyasztható ebédjéről gondoskodott - mások mellett a hotelt felépíttető és üzemeltető - Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat. Márpedig 1975-től nagyon kellett az a plusz 800 adag, amivel a Pelikán konyhája kiegészítette a város szűkös kapacitását, például a nem sokkal később átadott, több száz embernek munkahelyet biztosító vízügyi székház miatt is. (Fotó: Fortepan)

A Pelikán egyértelműen a szocializmus idején élte fénykorát, és tulajdonképpen a rendszerváltással, a béketáborbeli turisták eltűnésével földbe állt. Ami nem is csoda, hiszen a viszonylag nagy szálloda két fontos és egy praktikus dologgal nem rendelkezett, amik főleg a kétezres évektől alapkövetelménynek számítottak. Egyrészt saját fürdővel és wellness részleggel. Másrészt megfelelő befogadóképességű konferencia- és rendezvénytermekkel. Harmadrészt pedig a 106 szobához és az esetenként akár többszáz vendég kiszolgálásához elegendő parkolóhellyel. Valószínűleg mindhármat meg lehetett volna oldani, ha lett volna rá szándék és pénz. De nem volt, így az egykori hotel az 50. születésnapját kvázi üzletházként és munkásszállóként, apartmanházként ünnepeli. Egyre kétségbe ejtőbb külső állapotban.

A rendszerváltás, de különösen az ezredforduló után, több kisebb-nagyobb szálloda is épült a városban, amelyek a mai napig eredeti funkciójuk szerint működnek. Amire persze rögtön rávághatnánk, hogy az első évtizedekben így voltak ezzel az elődök is, de ne legyünk vészmadarak. Viszont az elmúlt 200 év legnagyobb, szolnoki szállodaberuházása még az átadás előtt tudta hozni a három, régi helyi hotel sorsát, hiszen az értelmezhetetlen nevű Tiszakavics, a Holt-Tisza túloldalán még azelőtt "bedőlt", hogy kinyílt volna. Lehet, hogy tényleg van valami a szolnoki levegőben, ami nem tesz jót a helyi szállodáknak?