Szolnok első aranykora

Vegyük számba az 1848-49-es forradalom és szabadságharc előtt épített és valamilyen formában ma is álló szolnoki épületeket! A Xavéri Szent Ferenc kápolna az Ady Endre úton, a Partos kápolna a Pletykafaluban, a Vártemplom, a Belvárosi Nagytemplom illetve a rendház és az egykori gimnázium épülete, meg talán egy lakóház a Szapáry út 17. szám alatt. Ha hozzávesszük a Mária oszlopot a torkolat közelében, a Kálváriát a Szentháromság téren és a Nepomuki Szent János szobrot a Vártemplom mögött, akkor is összesen 10 épített örökségről adhatunk számot 175 év távlatából.

De vegyük hozzá a kiegyezés (1867) előtt emelt épületeinket is! Az egykori Magyar Király Szálló, azaz a mai Damjanich János Múzeum, a Varga Katalin Gimnázium épülete, és nagy engedményekkel talán a járműjavító területén valami. Ennek a lassan 950 éves városnak talán 13 olyan építménye van, amely több mint 150 éves. Viszont, ha a megyeszékhellyé válás (1876) és az első világháború között emelt épületeket és szobrokat soroljuk, akkor talán nem túlzás azt mondani: Szolnok valamennyi régi épülete akkor született. Szolnok első aranykorában, amikor a földszintes, falusias folyami átkelőből nemcsak megyeszékhely, de a többi 63 megyeszékhely első harmadába tartozó középváros lett.

Az államigazgatás épületei

A megyeszékhellyé válás - Jászberényt és Karcagot megelőzve - magával hozta a közigazgatási épületek iránti igényt. Merthogy az első megyegyűlést is csak Scheftsik István polgármester "kőszínházában" sikerült megtartani, nagyjából a mai evangélikus templom helyén, hiszen alkalmas helyiség fogadókban sem volt. Két évvel később viszont már állt a megyeháza, hat év múlva az új városháza, újabb évtizeden belül a Pénzügyigazgatóság (ma könyvtár), a Törvényháza, pár évre rá pedig a korabeli társadalmi érintkezéshez nélkülözhetetlen kaszinó.

De nyugodtan ide sorolhatjuk a Czakó-kertben megépült K. und K. laktanyát is, amely az egykori vár területén meglévő katonai építményeket váltotta ki. Illetve a millennium évére elkészült megyei kórházat is, ami a maga nemében legalább akkora jelentőséggel bírt, mint bármelyik fentebb említett intézmény.

Szolnoki bérházak

Nyilvánvaló, hogy az ide települt hivatalok és intézmények új lakókat is vonzottak Szolnokra, akik miatt meg újabb iparosok és kereskedők telepedek le a városban. (Ez egy nagyon fontos, ma is megfontolásra érdemes első lépés a népességszám növeléséhez!) Az állami alkalmazottaknak valahol lakniuk kellett, miként a tehetősebb vállalkozók is minőségi otthonokra vágytak, így a fővároshoz hasonlóan, bár kicsit megkésve, Szolnokon is elindult a bérházak építése. Budapesten ezekből közel hatezret építetek a kiegyezés és az első világháború között, Szolnokon nem egészen egy tucatot, miközben nálunk, a kertben álló villák helyett, több tehetős ember inkább zártsorú városi emeletes házat építtetett, olykor egy-két bérlakással és üzlethelyiséggel (ilyen a Kintzel-ház a Kossuth út 10. szám alatt), máskor ilyenek nélkül (mint Gyömörrey Félix polgármester egykori háza a Szabadság téren, immár a Varga részeként).

A korabeli szolnoki bérházak alapvetően abban különböztek a fővárosiaktól, hogy a rendelkezésükre álló telket nem ölelték teljesen körben, hanem egy, vagy két oldalát üresen hagyva csatlakoztak belső udvaraikkal a szomszédos telkekhez. Ilyen, Szolnok első aranykorában épült bérház a Sóház utca sarkán lévő Barta-palota, a Szapáryn álló Erlich-féle ház vagy éppen a Kossuth utca 3. szám alatti biztosítós bérház.

"Kereskedőházak"

Viszonylag sok minőségi lakás épült azokban a házakban is, amelyeknek a beruházói nemcsak a lakbérekből, de az üzlethelyiségek bérleti díjából is fedezni kívánták a befektetésüket és annak hozamait. Ilyen épületnek tekinthető a mai Szapáry és Baross utca sarkán álló Kindlovics-bazár, aminek földszintjén ugyanúgy üzlethelyiségek sorakoztak, mint a városháza aljában. De ide sorolhatók a szolnoki banképületek is, amelyek földszintjén és/vagy első emeletén működött maga a névadó pénzintézet - mint a Kereskedelmi Bank a Szapáry kereszteződésében vagy a Népbank a Kossuth utcában -, miközben a lentebbi helyiségekben üzletek, kávézók üzemeltek, fentebb és az utcafronttól távolabb pedig lakások kaptak helyet. Biztosak lehetünk abban, hogy ha nincs az első világháború, akkor mind a Szapáry, mind a Baross utca elején és a Kossuth téren is a földszintes épületek helyén újabb és újabb ilyen házak épültek volna. Persze a történelem nem ismeri a "ha" szót, így felesleges azon is mélázni, hogy minek kellett volna történnie ahhoz, hogy a ténylegesen megépült házakat 60-70-80 éves korukban ne bontsák le.

Üzletek

Szolnok első aranykoráról nem lehet beszélni a kávéházak nélkül. Volt belőlük bőven. A Kossuth téren minimum három, hiszen a mai könyvtár és múzeum földszintjén éppúgy működött ilyen, mint a ma már a főterünkön álló Népbank (Sztár) alsó szintjén. És volt ilyen a Baross utca elején is, a Hungária, meg persze ott volt a Kádár cukrászda is, hogy a Nemzeti szálló földszintjén működő kávéházról és étteremről már ne is beszéljünk. A társadalmi élet fontos színterei lehettek ezek a helyek. Ahová nemcsak a tehetősebb állami alkalmazottak és környékbeli urak, de Szolnok egyre jobban menő iparosai, kereskedői és mesteri is betérhettek.

Ha képzeletben körbe sétálunk az előző századfordulón a Kossuth téren, akkor minimum harminc, de inkább negyven üzlet ajtaja nyílt a főtérre, egyben a piactérre. És az üzletek sora folytatódott a Gorove (ma Kossuth) utcában éppúgy, mint a Barosson és a Szapáryn. A nem üzlethelyiséget igénylő mesterek műhelyei pedig éppúgy behálózták a Katonavárost, mint a Csarnok utca környékét vagy a Belváros főtértől távolabbi utcáit. És akkor még nem is beszéltünk az Újváros iparosairól és munkásairól, akik szintén megtehették, hogy olykor a belvárosban vásároljanak, vagy valahová beüljenek.

A kultúra épületei

Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a szabadságharc után talán tízezres Szolnokból az első világháború kezdetére negyvenezer lakosú, sokvallású megyeszékhely lett. Ahol akkor is nagyon kevesen mondhatták el magukról, hogy itt születtek, vagy már a nagyszüleik is szolnokiak voltak. Szolnok népességnövekedéséhez ugyanis a betelepülők kellettek, akik az Osztrák-Magyar Monarchia számtalan, de leginkább magyarok lakta területeiről érkeztek. Nem véletlen, hogy Szolnok első aranykorának legszebb "emléke" a Tisza-parti három templom, amelyek közül ugye a reformátusoké 1895-ben, az izraelitáké pedig 1899-re készült el. Nem holmi felsőbb utasításra, hanem a tehetős és kellő létszámú gyülekezetek civil igényei alapján, de a városvezetés támogatása mellett.

A tehetős szolnokiakban - hála a kiegyezés után egy évvel megszületett Eötvös-féle népiskolai törvénynek - az oktatás, pontosabban a gyermekeik taníttatása iránti igény is felmerült. Szolnok első aranykorában jött létre és épült meg az Újvárosi, a Czakó-kerti (Rákóczi), a Konstantin úti, a Tabáni iskola, de 1888-ban készült el az első gimnáziumunk, és nem sokkal a háború előtt nyílt meg a felsőkereskedelmi iskola is. Sőt, a Kolozsvári úton az első szolnoki óvoda már a 19. század végén megnyitotta kapuit.

Színházunk a megyeszékhelyek között szinte utolsóként lett, de 1912-re ott is felgördülhetett a függöny. És, ha hozzávesszük, hogy akkor már tíz éves volt a Szolnoki Művésztelep, sőt már létezett a MÁV Sport Egyesület foci, kerékpár és birkózó szakosztályokkal, akkor igazán nincs miért szégyenkeznünk. Sőt abban is biztosak lehetünk, hogy az első világháború előtt már komoly vízisportélet is volt a városban, telente pedig korcsolyatér működött a Vártemplom mögött.

Közművek

Szolnokon sok alföldi megyeszékhelyt megelőzve gyúlt ki az első elektromos lámpa. De viszonylag gyorsan elindult az ivóvízhálózat kiépítése (ennek legjobb bizonyítéka az Eötvös téri víztorony), sőt a csatornázás első lépéseit is 1914 előtt tett meg a város. A korabeli képeslapokon az is jól látszik, hogy Szolnok belvárosában a 20. század első éveiben a főbb utcák szilárd burkolatúak voltak, a házak előtt járdák húzódtak, ismert dolog volt a közvilágítás, sőt városi kertészetnek is működnie kellett, amely a rengeteg facsemetéről gondoskodott.

Csak tágan értelmezve tartozik a közművekhez, illetve nemcsak Szolnok szempontjából volt fontos, de az első világháború előtt épült meg a Tiszán az első vasbeton vasúti híd, majd 1911-ben a közúti híd is. Ugyancsak az első világháború előtt készült el az "új" szolnoki pályaudvar, amely az 1857-ben átadott, és bő fél évszázadon át szolgáló második - a mai helyén az első - utasforgalmi épületet váltotta. Azért ma már kár bárkit is hibáztatni, hogy az 1905-ben már létező villamosvonal tervből miért nem lett semmi.

Szolnok első aranykora

A magam részéről, lassan két évtizedes (bár lehet, hogy négy) gyűjtőmunka, meg másfél évtizedes kutakodások után tényleg azt gondolom, a mai Szolnok a kiegyezés után, a megyeszékhellyé válást követően született meg. Az a szűk négy évtized minden tekintetben aranykornak számít a város életében, aminek a nyomaival lépten-nyomon találkozhatunk, és amikre ma is építünk. Szerintem.

Erről a témáról beszélek az Élő blogSzolnok Anno előadássorozat első estjén 2024. január 15-én (hétfőn) 18.00 órától a Tisza mozi E-termében.