Boldogságért játszani

A Győztes gólt a rendező, Taika Waititi korábbi Jojo nyuszi című filmje miatt akkor is megnéztem volna, ha a hazai korhatáros besorolása körül nem indul be körülötte a hiszti. Az egész világon hat éves kortól ajánlották az Amerikai Szamoán játszódó, valós eseményeken alapuló mozit, nálunk 18-as karikával látták el, ami elég jó ingyen reklámot hozott a filmnek. Pedig végigülve Waititi legújabb alkotását - ami meg sem közelíti a Jojo nyuszi zseniális második világháború ábrázolását - ki merem jelenteni, hogy a Győztes gól nem több mint egy B kategóriás amerikai családi mozi.

Gyönyörű környezet, kiszámítható konfliktus, patikamérlegen kimért karakterek, az első pillanattól sejthető végkifejlet. Szerethető, szórakoztató és gyorsan felejthető, amiben a legkevésbé fontos, hogy az egyik focista éppen úton van, hogy küllemében is a nemi identitásához igazodjon. Nem tolakodóan, nem sértően, nem bántóan, hanem a legnagyobb természetességgel és empátiával. Nincs az a gyerek, akinek Jaiyah karaktere miatt jutna eszébe nemet váltani, esetleg saját neméhez vonzódni, ilyen eszeveszett baromságot csak elmebeteg, önmagukkal harcban álló felnőttek képesek kitalálni. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy akiről Jaiyah karakterét mintázták, az ma a FIFA esélyegyenlőségi nagykövete. Reméljük, hozzá nem jut el a híre, hogy miatta min ment keresztül a részben róla szóló film Magyarországon!

Van azonban ennek a kedves filmnek egy olyan üzenete, ami miatt inkább kellett volna betiltani a magyarországi forgalmazását. A Győztes gólban megjelenő szamoai mentalitás ugyanis teljesen idegen tőlünk. Sőt, évtizedek óta elképzelhetetlen felénk. Arról nem is beszélve, hogy néhány dollárbaloldali, liberális, szuverenitásunkat veszélyeztető elhajló követendő példának tekintheti, és esetleg még terjeszti is. Egy olyan országban, amelyik folyamatosan és mindig és mindenkivel háborúban áll, amelyik a saját démonjaival harcol, ahol csak a győzelem létezik, ahol alapvetés a másikon való átgázolás, ahol nem játszótársak és partnerek, hanem csak ellenfelek és ellenségek léteznek, ott mit keres a mozikban egy olyan alkotás, amelyik a boldogságról, az érezd jól magad, és nem a győzelem a fontos lilaködös elveket hirdeti? Hát mi történik velünk, ha a fiataljainknak eszébe jut, hogy egy meccset el is lehet veszteni, ha közben játszottunk egy jót, jól éreztük magunkat - nem az ellenségeinkkel, hanem a játszótársainkkal -, és a végén elönt a boldogság? Hát ez nem férfi minta! A nőknek meg ugye a konyhában a helye.

Vessenek meg, de nem érdekel, hogy a filmbeli Jaiyah milyen nemű, kit szeret! Viszont nem bánnám, ha nálunk is sokan szeretnének rá hasonlítani abban, hogy nem a győzelem, hanem a boldogság a fontos. És nem bánnám, ha ezt a filmet azért néznék meg sokan - családok és gyerekek is -, mert esetleg arról is kapnának információt, hogy nemcsak ellenségek, de barátok is körülvehetnek bennünket, az emberek pedig sokfélék, mégis szerethetők. Talán akkor belátnánk, hogy nem a Győztes gól című filmmel, vagy bármelyik karakterével van baj, hanem velünk. Velem is. Mert pár éve eszembe nem jutott volna olyasmiket leírni, mint az előző bekezdésben. De hát a mérgező környezet, akárhogy is, de beszivárog az agyunkba.