A nehéz dió feltörése

Szerintem nincs az a bank vagy vállalkozásfejlesztési alapítvány, amelyik egyetlen garast is áldozott volna arra az ötletre, hogy Szolnok szélén, kis híján már szántóföldek mellett, mindenféle turistaútvonaltól távol valaki mediterrán hangulatú, látványműhelyes cukrászdával kiegészített rendezvényteret akar létrehozni. A Keszeg utcában pár hete megnyitott Kicsidió elhelyezkedése és koncepciója annyira távol áll minden józannak mondott gondolkodástól, hogy ilyesmibe ép ésszel nem, kizárólag megszállottan, a világot semmibe vevő magabiztossággal, egy rakás "leszarom" tablettával vagy "úgyis megmutatom" elszántsággal lehetett belevágni. Szerencsére. Szerencsénkre.

A hely gyönyörű. A bontott csupasz téglából díszesen rakott kerítésen belül a diófák alatt olyan a pázsit, hogy elsőre nem volt szívem rálépni, másodikra meg azt gondoltam, cipő nélkül lenne jó rajta taposni. Nem nagy az egész, de a kiépített út, az itt-ott felbukkanó tárgyak, a rengeteg leülő hely egyrészt hihetetlen nyugalmat áraszt, másrészt tényleg arra ösztönöz, hogy semmit tevően ücsörögjünk abban a kertben. Amiben, vagy ami mellett ott egy a kék és a szürke különböző árnyalataiban játszó "udvarház", ami fagyizó, cukrászműhely, cukrászda és többféle rendezvénytér is egyben. Szépen felújított, színes üveges ablakokkal. Közöttük olyannal, amit gyerek magasságban helyeztek el.

A berendezés elsőre retró, régi kanapé, gyerekkorból ismerős székek, asztalok, tárgyak. De mindegyik igényesen felújított, a helyhez illő színűre festett, azaz érződik: nem egy ószerestől kerültek rögtön a placcra, hanem előtte valakik szeretettel dolgoztak rajtuk. Aztán ott vannak a zománckék zsírosbödönök (snölcinder - ahogy az én nagymamám mondta), kuglófformák, mechanikus kávédarálók, szódásüvegek, kávéfőzők. Többnyire szintén a kék valamilyen árnyalatában. Nem tömegesen, nem tolakodóan, inkább szerényen, hogy észre kelljen venni az üzenetüket. Ami maga hangulat.

Persze egy vendégeket váró hely mit sem érne a fogyasztásra kínált attrakciók nélkül. És, jaj, ez milyen nehéz! Mert a Kicsidió almáskrémese olyan fenséges, hogy nehéz rá szavakat találni. Nagyon jó a diós, a zserbó és a mandulácska is, hogy az errefelé ritkán felbukkanó Pavlováról már ne is beszéljünk. (A tortákig még nem jutottam.) Ráadásul mindez ott, helyben, ha van türelmünk kivárni, a szemünk láttára készül, merthogy a pult mellett látványcukrászda van. Nem akarok elfogultnak tűnni, de óriási szerencsémnek gondolom, hogy a fagyizón kívül minden más csak péntektől vasárnapig van nyitva, mert csak ez ad esélyt, hogy ne naponta menjek az almáskrémesért meg a többiért

Június első vasárnapján Kicsidió udvarán piacot is rendeztek. Még kevés árus volt, de azért a különleges Manci szörpök (orgonás és uborkás), illetve a kék befőtt (tök levendulával, ami olyan, mintha gumicukor lenne) nem maradhatott ott. Persze különleges sajtokat, kolbászokat, gyümölcsöket és zöldségeket is vehettünk volna, de a pultokat jobb volt nézni a diófák árnyékában, mint a vásárlással széttúrni. Ha minden igaz, havi rendszerességgel lesznek ilyen vásárok, sőt talán igényes régiség piac is lehet olykor a Kicsidióban.

Amire legszívesebben azt mondanám, nem árulom el, hol van, hisz annyira jó volt elsőre az udvar csendjében sütizni, másodjára meg a halk duruzsolásban piacozni. De tudom, hogy belőlem, meg az első felfedezőkből nem maradhat életben Szolnok Provence-a, márpedig olyasmi jött létre a Keszeg utcában, amit nagyon sokáig szeretnék élvezni. Szóval csak csendben, a diófák árnyékához illó áhítattal menjenek, törjék sokszor a Kicsidiót, ami Szolnok belvárosából indulva egy remek gyalogos vagy bringás túra célpontja is lehet.